Gyurkity Péter

Az utolsó pillanatban csúszik az XP SP3

Rájár a rúd a Windows XP harmadik javítócsomagjára: a végleges verzió éppen megjelent, amikor a Microsoft bejelentette, hogy kompatibilitási gondok miatt mégis elhalasztják a lépést - a gond a Vista SP1-nél is jelentkezik.

Az elmúlt két napban érdekes fejleményekre került sor a szoftvercég háza táján. Az illetékesek végre-valahára engedélyezték az XP harmadik javítócsomagjának széleskörű letöltését, ám nem sokkal ezt követően jelezték, hogy kisebb gondot észleltek a szoftverben, ami miatt kénytelenek elhalasztani a kiadást. Kiderült, hogy a többnyire kis- és középvállalkozások által használt Dynamics Retail Management System (RMS) rendszer akad össze a Windows XP SP3 és a Vista SP1 javítócsomagokkal.

"A felhasználó élmény biztosítási érdekében úgy döntöttünk, hogy elhalasztjuk az SP3 megjelenését a Windows Update és Microsoft Download Center platformokon. Igyekszünk minél gyorsabban elkészíteni egy olyan szűrőt, amely a Windows Update esetében megakadályozza az automatikus frissítést az RMS-t futtató számítógépeken, ennek megjelenésekor pedig ismét engedélyezzük a letöltéseket. A hiba kijavításáig nem ajánljuk egyik javítócsomag telepítését sem" - magyarázta a cég szóvivője a ZDNet-nek küldött levelében. Érdekes, hogy a fájl (az SP3) közvetlenül elérhető a vállalat weboldalán, így bárki szabadon letöltheti azt.

A szoftvercég továbbá azt tanácsolja a felhasználóknak, hogy ne vegyék igénybe a külső weboldalakon közzétett közvetlen hivatkozásokat, a javítócsomagot kizárólag a cég saját, minden egyéb hasonló letöltést, kiegészítő magyarázatot és a változások teljes listáját tartalmazó oldaláról szerezzék be. Ezzel egy időben letiltották a Vista SP1 automatikus letöltését, mivel a probléma itt is jelentkezett. Ez utóbbi azonban továbbra is elérhető a Windows Update oldalán, mindössze azt javasolják, hogy az RMS-t használó vállalatok egyelőre ne telepítsék a javítócsomagot.

Azt még nem tudni, hogy a kompatibilitási gondokat mikor és milyen formában orvosolják.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Hellion #77
    ziby20, KarmaXXL, Sanyix:

    Köszi szépen, rendesek vagytok. Ki fogom próbálni amit mondtatok.

    Üdv
  • ziby20 #76
    az enyem nem tamogatja, es kielegito sebesseggel fut. Nem ugy mint a wmvear aminel meg az eger is szaggat:S
  • Sanyix #75
    "Virtualbox-ot tudom ajanlani. Majdnem nativ sebessegel futtatja az oprendszert." Gondolom ez virtualizációt támogató procinál van így.

    Opengl-es win game nagy valószínűséggel megy linuxon, méghozzá elég szép teljesítménnyel, mivel a ms directx nevű szarja akadályozza meg a játékok linuxon futását, vagy lassítja be.
  • KarmaXXL #74
    A Kopete is kezeli a webcamot, és szerintem stabilabb az aMSN-nél, a Mercury-nál meg gyorsabb.
  • ziby20 #73
    jah a virtualbox olyan jo hogy meg a virusok is futna az emulalat windowson.:D de tenyleg:D
  • ziby20 #72
    2001 es game jo eselyekkel indul hogy ha nepszeru volt. A live massangert nem nagyon tudom. ha wine vel probald meg ha nem emegy marad a virtualisgep. Virtualbox-ot tudom ajanlani. Majdnem nativ sebessegel futtatja az oprendszert. A windowstol valo vegleges elszakadast nagyban meg konnyiti. 3d gyorsitason kivul minden megy. Es vanolyan modja hogy leveszi a hatteret, es ugy nez ki mint ha 2 ablakkezelo futna:D
    De elotte probalkozz az aMsn -el abban van webcam. Mercury-is egeszen jo kliens. Vagy ha at allsz skypera ott is lehet camolni. En szemelyszerint pidgin-parti vagyok. csak abban nincs cam tudtommal.

    Jatekot wine vel vagy cedegaval probald. De van amit at irnak nativan Linuxra, ami tenyleg sikeres volt.
  • Hellion #71
    Azt nem tudod, vagy valaki, hogy valami windows emulátor, képes-e a live messengert futtatni valahogy? Fontos lenne, mert a mikrofon/webkamerát és a megosztást sokszor használom, az a messenger ami alapban van az ubuntuba meg nem képes erre, ha jól tudom. Meg egy játék is fontos lenne, nem nagy cucc, rég játék. Ezekre mennyi esély van, hogy müködjön? Tehát ubuntu alatt msn és egy 2001-es game?
  • ziby20 #70
    Kernelbe a Device Drives-> Graphics support -> Backlight & LCD device support kornyeken nezz szet.
    A energiafogyasztasrol meg a powertop segitsegevel tudsz tajekozodni. Nagyon hasznos kis program.

  • Hellion #69
    Köszi, sokat segítettél.
    Avval a xorg-al én is szórakoztam, de nem ment, vagyis nem müködött a 3d, és a compiz :(
  • ziby #68
    ha az egodrol ugrassz a IQ-dra vigyazz mert szornyethalsz....