Gyurkity Péter

Antitröszt-vizsgálat alatt a Windows 7

Még el sem készült, de máris az illetékesek elé került a következő Windows operációs rendszer, amelynél szintén igyekeznek biztosítani a rivális szoftverekkel való interoperabilitást, együttműködést.

A most közzétett részletes igazságügyi minisztériumi jelentés szerint a Microsoft fejlesztéseit 2002 óta felügyelő technikai bizottság (TC) már közelebbről is szemügyre vehette a Windows 7 legújabb előzetesét. Ők azonban természetesen nem elsősorban a felhasználók dolgát megkönnyítő újításokra és az újabb csicsás felületre kíváncsiak, hanem azt igyekeznek megvizsgálni, hogy vajon a szoftvercég a következő nagy fejlesztés esetében is tiszteletben tartja-e a korábban meghozott ítélet rendelkezéseit.

"A TC részletes teszteléseket hajt végre a Windows 7 alatt" - áll a jelentésben, amely arra utal, hogy a riválisok által készített szoftverek futtatását veszik majd górcső alá. A legfontosabb szempont tehát továbbra is az interoperabilitás, vagyis annak vizsgálata, hogy a külső fejlesztők műhelyéből származó szoftverek mennyire működnek együtt az operációs rendszerrel, és az esetleges hiányosságokért mennyiben felelős egyik vagy másik fél. A Windows XP és a Vista esetében a többszöri fenyegetőzés, majd büntetés hatására most az Egyesült Államokban és az Európai Unióban is biztosítottnak látszik a teljes kompatibilitás, miután a szoftvercég közzétette a részletes dokumentáció egy részét, ám a Windows 7 fejlesztése alatt ugyanúgy biztosítani kell a tökéletes átjárást.

Az előzetes vizsgálat rendkívül fontos a bizottság számára, hiszen megeshet, hogy a redmondi cég feletti felügyelet a most érvényben lévő határidő, vagyis 2009 vége előtt megszűnik. Az újabb hosszabbítás elmaradása esetén pedig megszűnik a fokozott ellenőrzés, ennek hiányában pedig nem garantálhatják a kívánt jellemzők beültetését és megjelenését az operációs rendszerben.

Időközben a Microsoft a Vista-matricák ügyében indult eljárást igyekszik megtorpedózni, miután az zöld utat kapott az illetékes kerületi bíróságtól. Az elkövetkező hetekben megpróbálják megakadályozni, hogy valóban elinduljon a per, mégpedig az említett döntés visszavonatásával.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • sathinel #36
    serius sam 2 fut linux-on
  • A1274815 #35
    Újakat nem mondátál. Különben meg ha D3D10-ben lett volna megírva az csak egy bónusz akadály lett volna a portolásnak. Külünben meg nem minden felsorolt játék van át portolva Linux-ra is. Serious Sam-mek biztos nem.
  • sathinel #34
    azért csak jobban átrakták mintha dx10-ben lett volna írva. Azzal nem tudsz sokmindent kezdeni. Valahogy mégis jobban átvihető más hardware-re mint sok más játék. És nem virtuális géppel oldják meg.

    * Advanced Micro Devices (AMD)
    * Apple
    * Creative Labs
    * Graphic Remedy
    * Intel Corporation
    * id Software
    * NVIDIA
    * Sony Computer Entertainment
    * Sun Microsystems
    * Texas Instruments
    akik a mostani openGL mögött állnak. tehát ezekkel elég jól működik.

    angolul elég sok infó van.+játékok amik ez alatt lettek megírva.
  • A1274815 #33
    Ráadásul a játék nem csak a 3D alrendszerrel kell, hogy kommunikáljon, hanem a hálózattal a billentyűzetttel, egérrel, joy-jal, videó alrendszerrel, file I/O, memória management, szál kezelés, stb.
  • A1274815 #32
    Tudom nagyon jól mennyíre platform "független" az OpenGL: függ egyszer az OS-től, függ a hardware gyártójától, sőt függ az adott grafikus alrendszertől is.

    Alap gagyi glut-os progik tényleg függetlenek, de próbálj meg egy kicsit professionálisabb dolgot csinálni, mondjuk ext-eket használni, mindjárt bedurvul a helyzet.

    A Quake-et gondolom nem zavar, hogy valószínűleg nem az id protolta az adott eszközökre, hanem mivel a DOOM3 megjelenése után 1 évvel lejárt a copyright és elavult, kiadták GPL-lel.
  • sathinel #31
    Attól nem lenne több játék linux-ra, csak futtatható bármilyen pc-n:D
    Mint pl az OpenGL-ben készített progik. ID software OpenGL progijait már ipodon, mobilon, stb sikerült futtatni a platformfüggetlenség miatt.

    quake 3 EEE PC
    quake on Nokia N95
    quake 2 on iOod nano
  • Ferrer #30
    Nem lehet, hogy akiknek nem volt jó a Vista, azoknak a 7 se fog kelleni, ha csak nem lesz nagyon stabil meg gyors meg minden?
  • A1274815 #29
    Attól nem lesz több játék Linuxra.
  • echo #28
    azt érjék el, hogy a direct-x legyen függetlenül is a wintől :)
  • sathinel #27
    Hm akkor a teszteket nem nézted amikor 2000 pc-n wint teszteltek több hónapig vírusírtó, tűzfal tesztelésre) mindíg van pár okoska aki azt hiszi hogy csak rajta és okos internethasználatán múlik hogy vírust kaphat, vagy nem. Lehet sokminden magyarázni tények, tesztek mást mutatnak. Az meg hogy kirekeszt bármit is akkor megengedett talán ha nem monopól helyzetben van. De amíg ott van, és gyükérkedik másokkal hogy ott is maradhasson addig símán lehet szövegelni ha valami nem megy.