Gyurkity Péter

Redmond is megtévesztőnek vélte a Vista-matricákat

Az Egyesült Államokban augusztus óta tart a per, amelyben a vásárlók megtévesztésével vádolják a Microsoftot az általa kiadott Vista-matricák miatt. A belső levelezésből kiderült, hogy a cégen belül is sokan így gondolták.

A perben több magánember azzal vádolta meg a szoftvercéget, hogy szándékosan vezette félre a kevésbé tájékozott, inkább laikusnak számító potenciális vásárlókat azzal, hogy az eredetileg a Windows XP operációs rendszerhez szánt konfigurációkra a Vista Capable matricákat ragasztották. Ezek a számítógépek ugyanis számos esetben csak a Vista Home Basic, vagyis az alaposan lebutított változat futtatásához voltak elegendők, amit viszont a vásárlók nem tudtak.

Bár a Microsoft a matricákkal éppen erre utalt, vagyis hogy az érintett konfigurációk az alap funkciók futtatásánál jöhetnek csak számításba, a hiányos, vagy nem megfelelő tájékoztatás miatt sokan abban a hitben vásároltak be, hogy a Vista által kínált egyéb mutatós funkciókat is közelebbről szemügyre vehetik az olcsóbb gépeken. És hogy ezt nemcsak a külső, kevésbé tájékozott magánemberek vélték így, arról a perben most felhasznált belső levelezés tanúskodik. Kiderült ugyanis, hogy a cégen belül is sokan kételyeiket fejezték ki a pontos feltételek és egyéb részletek miatt, illetve hogy még a vezetés egyes tagjai is pórul jártak, amiért a marketingeseket hibáztatták.


Érdemes megemlíteni néhány részletet az ügyvédek által idézett levelezésből. Az egyik alkalmazott arról így, hogy ezzel egy szemétdombnak minősülő számítógépet is alkalmasnak tartanak, Mike Nash pedig - aki nem mellesleg jelenleg a Windows termékmenedzselésért felelős alelnök - megemlíti, hogy ő is bedőlt a szlogeneknek és emiatt jelenleg egy 2100 dollárba kerülő e-mail kliens nem túl boldog tulajdonosa. Jim Allchin, aki akkor a Platforms and Services részleg társelnöke volt, kifejezetten kritikus hangvételű levelet küldött el, amelyben kiemeli, hogy a vásárlókkal ennél sokkal jobban kell bánni, az illetékesek pedig alaposan eltolták az egész projektet.

David Bowermaster, a Microsoft szóvivője próbálta megfordítani a vita irányát, utalva arra, hogy egyrészt ezek a részletek jelentéktelenek, illetve hogy az idézett levelek az átfogó és hatékony belső vizsgálat eredményeként születtek, amiért inkább dicséret illetné a vállalatot. A másik oldal erre azzal vágott vissza, hogy a vásárlók nem azt kapták, amiért fizettek. A vita záróakkordjaként a bírónő kijelentette, hogy 10 napon belül döntést hoz az ügy további sorsáról - pozitív eredmény esetén a per folytatódhat. A cég egyébként még tavaly áprilisban módosította a matricák meghatározását.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • AljasGetto #19
    Nos, amennyiben sok emberben meglenne a HP-tól mentes (=Házi Pálesz) számítástechnikai paraszt esze, akkor a MediaMarkt, meg Tesco, meg a társai nem tudnának eladni egy gépet sem, mert hülye azért az, aki ott vásárol pl. asztali gépet...

  • Cleawer #18
    Igen, minimálisan érteni kell mindenhez,amire kb a józan paraszti ész a legjobb "szó".
    Sajnos , manapság nem minden igaz ami le van irva,ha igaz is máshogy kell érteni,mert mindent a marketingesek "gyártanak,terveznek,eladnak".Semmi sem az aminek látszik,mindíg megpróbálják rádsózni a szart.(media markt: hülyeazé'... ismerős? ,MS, van pár példa)

    De amikor már a cég dolgozója se érti hogy aza bizonyos matrica miért van rajta ha csak a vinyón fér el a pista,és elindulni már nemfog,ki a hibás?
    A biróság eldönti! De a biróságon kinek lessz igaza? aki többet fizet... sajna
  • NKing #17
    Mit sem változtat ez a tényen, hogy mennyi a számítástechnikai analfabéta a világon...
    Amúgy meg nem kell tudni, hogyan szerelik a kocsit, ahhoz hogy el tudd dönteni, hogy a családi piknikhez nem jó sem a kempingbicikli, sem a Dodge Viper...
    Nyílvánvaló, hogy bizonyos szinten szükség van szakemberre, de ez még nem az a szint... legalábbis nem annak kéne lennie.
    Ha valamit megveszünk, tudnunk kell miaz. Egy épeszű ember nem vesz olyan dolgot, amiről halvány lila ... sincs. Vagy ha mégis, akkor kérdez előtte. De a cikkből úgy tűnik, hogy a problémások nagyrésze csak fogta, be a kosárba, és otthon lepődött meg. Angolul meg tudni kell annyira, hogy a capable az annyit jelent, hogy képes futtatni. Nameg a Vistának se hiába van rendszerigénye feltüntetve. A géphez XP-t adtak, ha Vistát teszel rá, a te felelősséged tudni, hogy az hogy fog működni rajta. Épp úgy nem szól semmi a cimkén arról sem, hogy 32 bites vagy 64 bites vista, aztán lehet, hogy a 64bitessel jól befürdik az illető, mert nem megy rajta az adóbevalló programja... És akkor megint a Microsoft a hibás. A számítástechnika ilyen dolog, tudni kell, és nem bízni...
  • Cleawer #16
    Nme megy a kocsid? javítsd meg! letetted a műszakivizsgát! ja hogy nem tudod megjavítani ,mert bonyolult? akkor le kelljen neked a kocsi...
    Gondolom kurvára örülnél neki hogy ha egy viz-gáz-fűtésszerelő csak röhögne a telefonba gázszivárgás esetén hogy csinálja meg maga...
    Ugyan ez orvosra: eltört a lábad? gipsz helyett beton és konkrét csizmával ussz a Dunában 1et...

    A barna kenyérre rá van irva hogy barna.A csokira hogy csokis.
    Ezekre rá volt ragasztva hogy futtatja a vistát,és nem az hogy ráfér a vinyójára,de elindulni már nem fog...

    Hogy lehet valaki ennyire sötét?
  • assdf #15
    Nem ez olyan mintha a fehér kenyeret festékkel befestenék barnára aztán rátennék a cimkét ohgy ez barna kenyér...
  • Adamul #14
    Szerintem is megtévesztő a cím (capable = alkalmas, jó képességű) Tehát hogyha én mondjuk xpvel veszem a gépet és az alkalmas a vista futtatására simán hihetném azt h én most használhatom az ultimate extráit, vagy akárcsak az aerot... A logo úgy hangzana helyesen h "Winfos vista HOME BASIC capable" csak ez nem hangzik túl jól...
  • NKing #13
    Mióta is használ a civilizált világ számítógépet? Azért ennyi idő után már nem ártana, ha az átlagember tudná, mi is az amit megvesz. Nem annyit, hogy ja tesco brutáál Géjmer PC, otthon konnektor meg póver gomb, aztán krájszisz...csak hogy a divatos szólással éljek...
    Ez kb olyan, mintha megvennéd a barnakenyeret a boltban, és reklamálnál, hogy miért nem csokis...
    Szerintem a mai körülmények között igenis kötelező tudnia a felhasználónak. Ha meg nem tudja, kérdezzen olyat, aki tudja. Ha meg nem kérdez, akkor..magára vessen.
  • assdf #12
    Én ezt nem igy látom. Ne abból indulj ki hogy te szakember vagy és tudod mi a kettő között a különbség, hanem hogy rajtad mivül még 99 millió felhasználó aki nem tudja. Számukra egy vista capable megtévesztő lehet főleg ha nem tudja hogy van vista ready matrica is. Mellesleg mint emlitettem ma már gyakorlatilag nem lehet boltban olyan új gépet venni amin nem futna el a vista.
    Innentől kezdve a matrica egyértelmüen megtévesztő hisz minden szarra ráteszik lásd penészes kenyér esete...

    (egyébként meg különben is mi az hog vista képes? bakker lassan majd ráirják az ásványvizre hogy "ivóképes", a kenyérre hogy "ehető", a pohárra hogy "ivó képes". mert ugye a vista capable matrica nem azt jelenti hogy az adot képet direkt vistához fejleztették, kutyaközönséges gépek, amik papiron épphogy teljesitik a vista követelményeit.)
  • 0Speed0 #11
    "...megemlíti, hogy ő is bedőlt a szlogeneknek és emiatt jelenleg egy 2100 dollárba kerülő e-mail kliens nem túl boldog tulajdonosa."
    Ezt most csak én értelmezem úgy, mintha nem tudná legyalulni róla a vistát??
  • rigidus #10
    A "Designed for Windows 95/98/ME/2000/XP/Vista" matricak is siman felrevezetoek, mert nem azt sugalljak a laikusnak, hogy a gep Windows kompatibilis, hanem azt, hogy az a szamitogep (hardver) kifejezetten Windows operacios rendszerekhez lett tervezve.