Berta Sándor

Titokban figyelt meg embereket az NSA

Szeptember 11. után az Amerikai Nemzetbiztonsági Hivatal számtalan állampolgár telefonbeszélgetéseit hallgatta le, valamint szerezze meg az e-mail forgalmukat. A programot a politikusok leállították, de a szervezet nem hagyta abba a tevékenységet.

Könnyen lehet, hogy a 2003-ban, az amerikai Kongresszus által leállított Total Information Awareness Program (TIA) titokban tovább folytatódott - derült ki a Wall Street Journal cikkéből. A TIA-t korábban a DARPA indította, a célja egy teljes megfigyelési és ellenőrzési rendszer létrehozása volt a létező legtöbb adatbázis tartalmának megszerzésével és kiértékelésével. Jellemző, hogy a projekt még a hasonló elképzeléseket általában támogató amerikai politikusoknak is sok volt, és az amerikai Kongresszus 2003. szeptemberében leállította a programot. Legalábbis így tudták.

Azonban a TIA egyes részeit más néven, de folytatták. Azt ugyanakkor senki sem tudta egészen 2005-ig, hogy az amerikai kormány 2001. szeptember 11. után megbízta az Amerikai Nemzetbiztonsági Hivatalt (NSA), hogy - akár bírói engedély nélkül is - hallgassa le minden amerikai állampolgár vezetékes, mobil és internetes telefonbeszélgetéseit, valamint szerezze meg az e-mail forgalmukat. Ehhez azonban szükség volt az internetszolgáltatókra és a telefontársaságokra. Nem véletlen, hogy a Bush-kormány a mai napig védeni próbálja a perektől és a felelősségre vonástól az együttműködő cégeket.

Az első esetek csupán 2006-ban derültek ki. A Bush-kormány az akciót Terrorist Surveillance Programnak nevezte el, abban bízva, hogy bármi, ami a terrorizmus elleni harccal van kapcsolatban, azt át lehet vinni a Kongresszuson. A leleplezési lavinát 2007 közepén Mike McConnell, az amerikai titkosszolgálatok egykori vezetőjének az egyik képviselőhöz írt levele indította el, amelyben közölte, hogy 2001. szeptember 11.-e óta folyamatosan vannak megfigyelések és lehallgatások. További részletek azonban csak most derültek ki a Wall Street Journalnak köszönhetően. A most megjelent cikk rámutat, hogy az NSA a TIA-hoz hasonló programot indított, amelyet olyan "fekete büdzsékből" finanszírozott, amelyeket a Kongresszus nem tud ellenőrizni.

Az újabb lavinát néhány véletlenül magát elszóló titkosszolgálati munkatársa indította el, akik amiatt fejezték ki aggodalmukat, hogy az NSA túl mélyen hatolhat be az amerikai állampolgárok magánéletébe és rendszeresen átlépi a külföldi és a helyi személyek megfigyelései és lehallgatásai között húzódó láthatatlan határvonalat. Mindez úgy lehetséges, hogy a szervezet akcióiban az FBI is részt vesz, illetve támogatja azokat.

Az NSA jóval nagyobb mértékben fér az amerikai állampolgárok távközlési, pénzügyi és utazási adataihoz, mint azt korábban hitték. A Wall Street Journal cikke szerint az NSA-nak joga és lehetősége van bírói engedélyek nélkül bármilyen e-mail információt megkapni, ellenőrizheti, hogy kik milyen oldakat látogatnak meg, mikre keresnek rá, milyen helyekre utaznak repülőgéppel, kikkel és milyen hosszú vezetékes és mobiltelefon-beszélgetéseket folytatnak, hozzáférhet a banki folyószámlák és tranzakciók, valamint a hitelkártyák használatával kapcsolatos adatokhoz. Kiderült az is, hogy az NSA már körülbelül 15 évvel ezelőtt hozzáfért a világon bonyolított minden tranzakcióhoz. Az adatokat a saját rendszerében tárolta, azokhoz eddig csak a CIA férhetett hozzá.

Jack Cloonan, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) egykori veteránja érdekes adatokra világított rá: egy tavalyi jelentés szerint az elmúlt években jelentős mértékben nőtt az NSA és az FBI által közösen tervezett és végrehajtott akciók száma. Míg 2000-ben csupán 8500 ilyen akció volt, addig 2005-ben már 47 000.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • remark #37
    Koszonom a "tartalmas" vitat.

    "Úgy látom szereted lazán kezelni a fogalmakat és csapongóan asszociálni."
    En konzekvensen ugyanazt allitom minden hozzaszolasomban. A megfogalmazas pusztan eszkoz. Ha valamit attol nem fogsz fel mert osszezavarnak a kulonbozo fogalmak, akkor elobbb a szovegerteseden kellene javitani. Talan pont azon kepesseg hianya, hogy ertelmezd a kulonfele allitasokat akadalyoz meg abban hogy a dolgok kozotti osszefuggesekre magadtol rajojj.

    "Így fújtál ide egy gyönyörű nagy léggömböt."
    Visszatertunk az ovodaba, es most epp lufikat fujogatsz? Ezt nevezem en egy ujabb hatasos ervnek...

    "Különösen a Hitler-es utalásaidat kedvelem: gyakorlatilag egyszerű halmazműveletekkel be fogod nekem bizonyítani, hogy a világ minden rendszere hasonít a Hitler Németországára."
    Nem allitottam semmi ilyesmit. Szeretem mikor arrol beszelgetunk hogy mi az amit NEM irtam le.
    Azt allitom hogy az USA olyan sajatossagokkal rendelkezik mint Hitler Nemetorszaga. Attol mert neked fogalmad sincs mik ezek a sajatossagok, attol meg azok leteznek.
    Meg egy iras bucsuzoul, ami a fasiszta USA-rol szol: http://www.serendipity.li/wot/fascist_america.htm
    Olvasgass, es gondolkozz. Aztan ha gondolod, beszelhetunk a temarol. Nem en zarkozom el... Ja, de kizarolag a temarol vagyok hajlando vitatkozni, flame-bol eleg volt.

    "Mint korábban említettem, az általad felohozott érvek használható részét gyakorlatilag az egész nyugati világra alkalmazhatnánk,"
    Bingo. Talan feltunt az mar neked is, hogy az USA es az EU elegge kozel all egymashoz, egyuttmukodnek, sot, a vilag nagy resze a kettot egy osszefuggo rendszerkent emlegeti...
    Egyebkent szerinted az a logikus erveles, hogy "mivel az altalad leirtak az egesz nyugati vilagra igazak, igy azok nem igazak"? Vagy elfogadod hogy igazak (akkor meg miert irod hogy nem igaz amit allitok?), csak ugy latod hogy azert mert valami mindenhol szar, az tulajdonkeppen jo, mert nincs jobb? Orulok ha ezzel magadat meg tudtad nyugtatni, de van akinek ez nem eleg...

    "...a maradékot pedig izlés szerint foghatjuk az ember természetére."
    Ez az amit nem vagy hajlando felfogni. Ez nem az ember termeszete. Ez az ember termeszetenek egy resze. Az elit folyamatosan hibas, egyes emberekre igaz vagy emberekre reszben igaz embermodelleket alkalmaz altalanos ervennyel. (Ez az egyik problema a mental health programmal is...)
    Komolyan mondom nezd meg a "The Century of the Self" es a "The Trap: What Happened to Our Dream of Freedom" dokumentumsorozatokat. A XX. szazadot vegig valogatott elmebetegek (mint John Nash, de Siegmund Freud sem volt "kerek") elmeletei alapjan igazgattak. Ami nem azt jelenti hogy az elmeleteket alkalmazok nem latjak at hogy alaptalan amit csinalnak, de mivel ezen elmeletek felhasznalhatoak a tarsadalom iranyitasara, igy felkaroljak oket. Kozben pedig az alternativ elmeletekkel eloallokat felreallitjak az utbol, csak azert mert ezen elmeletek a tarsadalom egeszere nezve lennenek pozitiv hatasuak, es nem a szuk elit erdekeit szolgalnak.
    Az egyetlen aki itt nem lat tisztan, az a tomeg. Rajtad mulik hogy te hova tartozol...

    "Én lezártnak tekintem a vitát, és arrébb állok mielőtt a léggömböd kipukkan. :)"
    Orulok hogy lezartuk. Allapodjunk meg abban, hogy legkozelebb nem szolsz bele olyasmibe, amirol ennyire nem tudsz semmit, es szemmel lathatoan nem is erdekel a tema. Rengeteg idot sporolnal meg nekem...
  • remark #35
    "Legutóbb már devianciát említettél, ami egy leheletnyivel erősebb fogalom, mint a nem elvárt viselkedés."
    A ketto ugyanaz, a te kedvedert fogalmaztam mashogy, hogy erthetobb legyen hogy mirol beszelek. A deviancia fogalma nekem jobban tetszik, mert jobban kifejezi a helyzet komolysagat es aberraltsagat, a "nem elvart viselkedes" pedig az enyhebb "politically correct" kifejezesmod.

    "A csatolt cikkek egyikében sem találtam említést arra, hogy a gyógykezelés a szülők beleegyezése nélkül történne."
    A dokumentumfilm nem szamit forrasnak?

    "A HEM Online a veszélyek mellett meg is említi, hogy magát a szűrést egyelőre nem tette kötelezővé a kormány."
    A HEM anyagot azert linkeltem be, hogy egy olyan atfogo anyagot adjak ahol a programrol, es a vele kapcsolatos problemakrol is egy helyen olvashatsz.
    A helyedben azon gondolkodnek el, hogy valoban csak azok a kormanyzati es vallalati programok valosulnak meg a vilagon amit "kotelezove tettek"? Mert ha nem, akkor miert nem arrol beszelunk, hogy mi valosult meg, ahelyett hogy azt elemezgetjuk, hogy papiron mi kotelezo? Ha a programot megvalositottak, a gyerekeket barki megkerdezese nelkul szuresnek vetik ala, akkor a program kotelezo jelleggel alkalmazva lett, mert nem volt lehetoseged valasztani hogy akarod-e vagy nem. Ez barmilyen nyelven kimeriti a "kotelezo" fogalmat.
    Rugaszkodjunk el a One Nation Under Siege filmtol es a HEM oldalatol. Keress ra arra hogy "compulsory mental health screening", es rengeteg anyagot fogsz talalni. Azt a kovetkeztetest le lehet vonni mar csak az alapjan is hogy mennyi talalatot kapsz, hogy a problema valos, a problema jelen volt 2004-korul mar biztosan, es a problema meg ma is fennal.

    Peldaul nezd meg a kovetkezo anyagot: http://www.mindfreedom.org/campaign/usa/screening/hr-2387/
    "Four Year Battle on Youth Mental Health Screening Continues
    by John Ryan, MFI Media Chair
    Child Medication & Safety Act was first introduced in Congress by Ron Paul (R - TX) in 2003. A similar bill will be brought up again in the House, which convenes starting today, >>> 4 September 2007 <<<, as the Parental Consent Act of 2007 (HR 2387), again being sponsored by Rep Ron Paul (R - TX) and several cosponsors (see below).
    (!!! most figyelj!) This legislation would prohibit the use of Federal funds for any universal or mandatory mental health screening programs.
    HR 2387 would also make it illegal for a Federal agency to dispense funds to any local educational agency that uses the refusal of a parent or legal guardian to provide written consent to mental health screening as the basis for a charge of child abuse or neglect. (...)"

    Tehat a tobb eve tarto kuzdelem egyik allomasa az, hogy egyesek szukseget ereztek olyan torveny beiktatasanak ami megtiltja az olyan kormanyzati erofesziteseket amik a mental health program kiszelesedesehez vezetne, konkretan azt, hogy forrasok odaiteleset attol tegyek fuggove hogy alkalmazzak-e a "nem kotelezo" screening programot vagy sem. Ha nem lenne egyetemlegesen alkalmazott gyakorlat a szures, ha nem koltene erre a kormany oriasi osszegeket, ha nem lennenek ennek a "nem kotelezo, de mindenhol alkalmazott" programnak nyilvanvalo vesztesei az emberek, akkor gondolod szukseget ereznek olyan torveny beiktatasanak, ami garantalja hogy a kormany nem tesz tovabbi lepeseket?
    Biztos hogy meg mindig a "kotelezo" szo jelentesen akarunk vitatkozni?

    Egyebkent meg nem tudom elfogadtak-e ezt a torvenytervezetet, de gondolom nem, a "lobby csoportok" altalaban gyoznek. Es ha igy van, akkor a gyogyszercegek meg fogjak talalni a modjat hogy hogyan tomjenek le meg tobb drogot az emberek torkan (az ilyen "nem kotelezo" programokon keresztul mint amirol most vitazunk), hiszen ez "mindenkinek" jo. Jo a "gazdasagnak" mert az emberek tovabbi eroforrasokat fognak felaldozni egy szuk elit kenyelmeert (egyszoval: a profit tovabb novekedik, az embereknek egyre kevesebb marad) es az orszag kormanyzasa is egyszerubb, hiszen mindenki a kulonfele drogoktol es propagandatol bodult allapotban lebeg majd (mint most), a valosag felismeresetol tavolabb nem is lehetnenek...

    "A dolog háttere (pl. a tizenévesek öngyilkossági kísérletei ellen tett erőfeszítések, bár a gyógyszeres kezeléssel ugyan nem értek egyet, de erről majd máshol)"
    Es milyen jo hogy nem ertesz egyet. Nemhogy azzal foglalkoznank hogy mi okozza a tarsadalmi problemakat, inkabb tovabb szivjuk az emberek veret azzal hogy olyan gyogyszerekre fordittatjuk a munkajukert kapott (hitel)penzt amik hasznalataval kepesek aztan elviselni azon problemakat amik nem is leteznenek, ha nem dolgoztatnank es nem manipulalnank oket. Nonszensz az egesz!

    "...pedig már egészen elvette az eredeti mondat élét, különösen, ha a komment, melyre válaszként született, így hangzik: „Agymosás gyerekkortól kezdve; kényszerített iszlamizáció”"
    Kiragadsz par mondatot, es arra epitesz fel egy kartyavarat. Nekem ugy tunik mintha eddig nem foglalkoztal volna a kerdessel, es most tajekozodsz szinte eloszor a temarok. Ami dicseretes, csak nem hiszem hogy indokolt valamirol amirol ennyire nem tudsz semmit ugy nyilatkozni hogy "ez X-Aktak"...
    Az USA-ban (es mashol is, csak most az USA a tema) agymosas folyik evtizedek ota, mindig mas es mas modszereket hasznalva. Propaganda, marketing, kulonbozo pszichiatriai modszerek, drogok, esatobbi. Es te pontosan mivel is akarod a problemat eltusolni? Hogy a Bush fele program tulajdonkeppen jo, mert a tarsadalom problemaira keres valaszt? Ilyen alapon az atombomba is jo, mert bizonyos problemakat megold. A vilaghaboru is jo, mert valaki profital belole. A Bush fele program nem az emberek erdekeit szolgalja, barmennyire is szeretned ugy latni. Inkabb nezd meg a Century of the Self c. sorozatot, ami bemutatja hogy mit muveltek a politikusok a XX. szazadban a kulonfele pszichologian alapulo elmeletekre alapozva, es ilyen technikakat felhasznalva. Az elit azon tevekenysege, hogy mindig kivalasztja a legbetegebb elmeleteket, a legbetegebb embereket, es kovetendo peldakent allitja be oket, vagy felhasznalja oket es/vagy elmeleteiket es az o kepukre alakitja a tarsadalmat, mar regota folyik. Ma is. Mikor volt utoljara hogy valaki egy pozitiv programot veghez tudott vinni? Az ilyenekt sorra leöldösik, mert azok "tul veszelyesek". Kire tul veszelyesek, kerdem en? Es az emberek meg miert nem latjak meg hogy az ideolgiak es az emberek akiket kovetnek milyen zullottek es betegek? ...tobbekt kozott azert mert tele van a fejuk az allam altal dotalt drogokkal, amit ma mar az iskolakat is felhasznalva terjesztenek.

    "A One Nation Under Siege rendezője által megszólaltatott pszichológus gyakorlatilag a HEM aggályaival egybecsengő véleményen volt"
    Igen. Mivel mindketten egy valos kormanyzati programrol fogalmazzak meg a jol megalapozott es jogos kritikajukat, igy nem meglepo hogy nagyjabol ugyanazt mondjak. Es nincsenek egyedul, a ket anyag csak PELDA volt. A net tele van a temaval, mert ez egy valos tema, valos problema, valos kormanyzati program, hiaba is akarsz ugy tenni, csak azert mert te nem hallottal meg a problemarol, mintha ez valami kitalacio lenne (X-Aktak).

    "Okosan kombinálva erős szavak ezek, de mindenképpen az ember naivitására játszanak."
    Khm. A kormanyzat se jatszik masra, mint az emberek naivitasara. ;-)

    "A film harmincnyolcadik percében elhangzottakról egy apró kérdés: vajon miért van idézőjelben a "defenders” (of US Constitution against federal government and the UN") szó a flyeren (mely ráadásul 2001 novemberéből származik)? Ez a mondat ugyancsak szétesett, hisz aki alkotmányos jogokra hivatkozni nem ugyanaz, mint „megvédeni” az Alkotmányt a kormánytól. Egy kis maszatolás megint."
    Azert mert nem erted hogy miert van idezojelben, az nem jelenti azt hogy a dolog maszatolas.
    Tisztan kiderul a szovegkornyezetbol hogy meirt van idezojelben a mondat. Ha valaki a kormannyal es az UN-nel szembeszall az alkotmanyra hivatkozva, azaz azt allitva hogy a kormany es az UN tevekenysege alkotmanyellenes, azaz az alkotmanyos jogokat "megvedve", akkor az potencialis terrorista. Az idezojel azert szukseges, mert ha idezojel nelkul irnak le amit leirtak, akkor ezzel elismernek hogy ezek az emberek tenyleg csak a kormany vagy a UN alkotmanyba utkozo tevekenysege ellen mozgolodnak (azaz elismernek hogy a kormany es az UN illegalis [alkotmanyba utkozo] dolgot muvel!). De ha idezojelbe teszem, akkor ezzel arra utalok, hogy amit a kormany es a UN tesz, az nem alkotmanyba utkozo, csak bizonyos radikalis csoportok ezt allitjak.
    Tehat te mikor az utcan alkotmanyos jogaidra hivatkozol, akkor a jogaidat figyelmen kivul hagyhatja a kormany, mert az o alkotmanyertelmezesuk mas mint a tied. Azt meg dontsd el magad, hogy az alkotmany ertelmezes kerdese-e, es hogy lehet-e pusztan azon alapon elvenni emberektol olyan jogokat amik az alkotmany szerint NEM VEHETOEK EL, mert bizonyos (kormany-)csoportoknak "ertelmezni tamadt kedvuk" az alkotmanyt!

    "Milos Forman filmjét elfogadnám párhuzamként, ha nem említetted volna meg a nem amerikabarát véleményt."
    Nezd a teljes kepet! Teljesen lenyegtelen hogy szo szerint mirol szol a film! A film egy alkotas, ami megprobalja bizonyos problemakra felhivni a figyelmet! Amire Forman anno fel probalta hivni a figyelmet, en (masokkal egyutt) ugyanarra probalom felhivni a figyelmet ma.
    A problema pedig az, hogy az elit altal kivalasztott es altalanossagban ervenyesnek kikialtott ELMELETEK alapjan a teljes tarsadalmat kontroll ala vonjak. Ez demokracia es szabadsag ellenes. Az egy mas tema, hogy cel-e a demokracia, es hogy cel-e a szabadsag (Freud szerint nem, Hitler szerint nem, Bernays szerint es meg sokak szerint nem, ahogy elnezem a mai gazdasagi es politikai elit szerint sem), de ez egy masik vita lenne, nem? Azt hiszem az alap az, hogy mindketten demokracia es szabadsag partiak vagyunk, vagy tevednek?

    "Így azonban inkább csak illusztráció."
    Pontosan. Most hogy a szo szerinti ertelmezesen tulvagyunk, kepes vagy meglatni a parhuzamot az eredeti hozzaszolasomban allitottak, es a valosag kozott? Amirol irok, az a valosag. Szepen csomagolt, propagandaval es marketinggel mas izure es szinure festett valosag, de ha a csomagolast levesszuk, es elgondolkodunk, akkor vilagossa valik az hogy miert fasiszta (nemzeti szocialista) az amerikai kormany.

    "A Mechanikus Naranccsal kapcsolatban pedig annyit, hogy ha bizonyítod, hogy szoros kapcsolat van a nem amerikabarát vélemény és az közönséges bűnözés között,"
    Semmi kapcsolat nincs. Nem is irtam hogy van.
    Mit irtam? Azt irtam, hogy a nem amerikabarat velemenyt szajkozokat bunozokkent allitjak be. Kezdetben csak a hazafisagukat kerdojelezik meg, aztan fejukhoz vagjak hogy milyen karokat okoznak az orszagnak es a gazdasagnak azzal hogy "szethuzast" gerjesztenek, aztan jonnek a komolyabb szankciok, es "domestic terrorism" kategoriaba kerul a tevekenyseguk, es ugyebar tudjuk hogy a terroristaknak semmi joguk az allamokban, es barmit meg lehet veluk csinalni...
    De, hogy tovabbmenjek: a Mechanikus Narancsot egyaltalan nem ezert hoztam fel. A Mechanikus Narancs-csal ramutattam arra, hogy egy "deviancia" ha az elit erdekeit szolgalja akkor felkarolasra kerul es a devians szemelyt kituntetik es hoskent unneplik, ha az elit erdekei ellen megy akkor pedig bunozonek nyilvanitjak es bebortonzik, enyhebb esetben kulonfele modszerekkel (mint pl. tudatmodosito szerek) kikezelik oket. A Mechanikus Narancs pontosan ezt mutatja be.
    De ezt leirtam mar lejjebb, olvasd el a legutobbi hozzaszolasaimat is.
  • AranyKéz #34
    " Ez egy tíz évvel ezelőtti technikai vívmány. Kapcsoljuk össze a mai mobil technikával és blablabla... "

    Idióta-e vagy? Ez egy EEG-vel, és egyéb kurva drága és érzékeny műszerekkel készített béna FFT alapú statisztikai analízis, sok próbálkozással és jó nagy hibaaránnyal. Mégis mi a büdös francot gondolsz, milyen lenne mobiltelefonnal, amivel ráadásul nem is lehet mérni?!
  • remark #33
    Egy gyors javitas:

    A valsagot a demokracia es a szabad piac (azaz az embereknek adott tul nagy szabadsag) szamlajara irva valt (kezdetben) sikeres es nepszeru demokracia alternativava HITLER nemzeti szocializmusa. (Osszeall a kep?)
  • gybfefe #31
    Hát ahova illik terjesztem az infót hátha valaki elolvassa.
    http://www.pnas.org/cgi/content/full/94/26/14965
    Ez egy tíz évvel ezelőtti technikai vívmány. Kapcsoljuk össze a mai mobil technikával és képzeljük el az érdekeltséget amit a hatalomhajhász zsarnokok pénz formájában belefektetnek ennek fejlesztésébe. Az eredmény ilyen és hasonló oldalak születése: http://slavery.org.uk/
    Hol is tartunk a személyiségi jogok sérelmében? Kiváncsi vagyok.
  • remark #30
    Tovabbi valaszok a felveteseidre, hatha meg vonalban vagy... ;-)

    "Tudsz arra példát, hogy terroristákat zártak elmegyógyintézetbe?"
    A kerdes nem ebbol a szempontbol erdekes, raadasul az allitasom nem is erre vonatkozott. Arrol beszelek, hogy 1) a kormanyzattal szemben fellepoket terroristakent azonosithatjak be (domestic terrorist = "bajkevero" allampolgar) 2) az igy beazonositott embereket viselkedes- es gondolkodasmodjat a "kozmegegyezestol elteronek" minosithetik, igy kezelendonek allithatjak be.

    "Drogokról itt most ne beszéljünk."
    A hozzaszolasomban a drog = "gyogyszer". Minden olyan szer, ami mentalis allapot befolyasolasara alkalmas.

    [Szall a kakukk feszkere] "Nem erről szólt. A sokkolás az akkori pszichiátria „csodafegyvere” volt, és kis hazánkban is előszeretettel alkalmazták."
    A Szall a kakukk feszkere c. film azt mutatja be, hogy hogyan vetik terapias kezeles ala az embert akarata es annak ellenere hogy semmi baja nincs. A film fohosenek semmi baja nem volt, egyetlen bune (bune, es nem betegsege) annyi volt hogy eleven emberi lenykent viselkedett, es szembement a kor uralkodo pszichologiai dogmaival (kifigurazta az egesz intezetet, es a sajat [teljesen jol mukodo] feje utan ment). De "hala" a fejlett tudomanynak, "meggyogyitottak". Azaz egy felkegyelmuve valtoztattak egy egyebkent teljesen egeszseges, ertelmes, eleven embert... Ugyanez ma is megtortenik sok esetben, innen a parhuzam a Szall a kakukk feszkere c. film es a jelen kozott.

    A pszichologia tudomanya es a gazdasagi/politikai elit tevekenysege kozotti osszefuggesre is felhozok egy peldat. Edward Bernays es masok mint pl. Walter Lippmann (http://en.wikipedia.org/wiki/Walter_Lippmann, erdemes megnezni a demokraciarol vallott nezeteit) tevekenyen resztvettek a gazdasagi es politikai elet (szabad piac es demokracia) Siegmund Freud munkassagara alapozva torteno atformalasaban az 1920-as evekben. A teljes tortenet megnezheto a Century of the Self c. filmben (kotelezo darab!). Par kiragadott gondolat:
    Stuart Ewen (historian of public realations) szerint "Both Bernays' and Lippmann's concept of managing the masses takes the idea of democracy (...) turs it into a giving people some kind of feel good medication (...) The idea of democracy at its heart was about changing the relations of power that governed the world so long and Bernays' concept of democracy was one of maintaining the relations of power, even if it meant that one needed to sort of stimulate the psychological live of the public, and in fact in his mind that was what was necessary. That if you can keep on stimulating the irrational self then leadership basically go on doing what it wants to do."
    Imigyen all a pszichologia a gazdasagi es politikai elit szolgalataba... es ez ma sincs maskepp.

    Az eddigiekhez kapcsolodoan megjegyzem hogy Bernays 1920-as evekben elterjesztett konzumerizmusaval nagyszeruen kiszolgalta a bankarok 20-as evek beli celjait. Hiszen a gazdasag haboru utan torteno tovabbi porgeteset (=pazarlast, konzumidiotasagot) oriasi hitelkihelyezes kiserte, ami hiteleket 1929-re visszavonva a bankok szepen bedontottek a gazdasagot. A valsagot a demokracia es a szabad piac (azaz az embereknek adott tul nagy szabadsag) szamlajara irva valt (kezdetben) sikeres es nepszeru demokracia alternativava Hitel nemzeti szocializmusa. (Osszeall a kep?)
    Csak azert jegyzem ezt meg, hogy ramutassak: a tortenet olyan szovevenyes, hogy semmikepp sem all modomban kifejteni azt, inkabb csak ramutatok par mozzanatra...

    "A Mechanikus Narancs egy anti utópia 62-ből, méghozzá egy angol író tollából. Egyébként Angliában játszódik."
    Ezt most ugy veszem hogy igy fejezed azt ki hogy nem erted mi a parhuzam a temank es a Mechanikus Narancs kozott. A Mechanikus Narancs ugy jon ide, hogy bemutatja azt, hogy a mentalis problemakkal, szemelyisegzavarral (minden olyasmivel amiert ma gyogyszer jar) kuzdo ember, ha a sajat celjaiert kuzd akkor ellenseg, ha az elit (kormany stb.) celjaiert kuzd akkor hõs. Ergo arra celoztam a parhuzammal, hogy csak az olyan "elmebetegeket" kezelik ki tudatmodosito szerekkel, akik az elit allaspontja szerint betegek. Ezt roviden ugy fogalmaztam meg, hogy ha amerikaellenesvagy, addig tomnek drogokkal mig az eszed is elmegy.

    Tovabbi valaszok varhatoak, ha talalok szabadidot...
  • remark #29
    "Bocsáss meg a rövid kommentjeimért, de ha már az óvodánál tartunk ez a sztori pont megállná a helyét a gyermekkori rémtörténetek közt, esetleg egy polcon a Titkok könyve és az UFO-k építették a piramisokat mellett."
    1) Nem a rovidseggel van problemam, hanem azzal, hogy ertelmes vita helyett az X-Aktakkal valo parhuzam szintjen ragadtal le.
    2) A "Nem az ovodaban vagyunk." megjegyzesemre nem vagyok buszke, de megis, annyit csak elertem vele, hogy immaron erdemben is reagalsz az irasomra...
    3) Ahelyett hogy immaron a tenyekre es ervekre helyezned a hagsulyt, a harmadik hozzaszolasod ez amiben kritizalod az altalam felhozott pontokat "X-Aktak", "UFO-k" es hasonlo, az atlagember altal a szemfenyvesztes kategoriaba sorolt dolgokkal valo parhuzammal. Ez erdemi vita helyett pocskondiazas, innen kezdve mar ne haragudj, de nem tudlak komolyan venni. Miert gondolod ugy hogy az erveid onmagukban nem alljak meg a helyuket, miert erzed szukseget annak, hogy feluteskent egy kis sardobalast is megeressz?

    A lakossag gyogyszerezeserol es az ezzel elerni kivant eredmenyrol:

    Dr. Rima Laibow, pszichologus, One Nation Under Siege film 10:12:
    'The New Freedom Commission is a federal program to mandate the bogus screening and compulsory medication of children from infancy through 18 years of age in this country. Through the use of completely inappropriate screening techniques. Any child who deviate from the prescribed feeling and thought pattern that is allowed to them will be compulsorily medicated even over the objections of their parents with dangerous unprooven and untested psychiatric medication to control their thoughts their behaviours and to impede their emotional development. This is a federally mandated program.'

    Ugyanezen film 38:05 (vagy: http://www.youtube.com/watch?v=lfAdQrKMZTU)
    'As a psychiatrist I remember very well the condemnation by the American Psychiatric Association of soviet psychiatrists and the Soviet Union for their use of psychiatric techniques and psychiatric medication to controll political dissidents. Sadly, shockingly we in the USA have become those same opressors. We now have a policy as exemplified by the FBI brochure from the phoenix office on counter terrorism which says that people who are "defenders of US Constitution against federal government and the UN" and "make numerous references to US Constitution" should be monitored as potentially murderers and fanatical terrorists by extension should be considered mentally unstable. Under the new Freedom Comission mentally unstable people must be medicated on a compulsory basis with leathal and untested but very profitable psychiatric medications.'

    FBI Joint Terrorism Task Force brosura, azaz a "terrorizmussal gyanusithato" fogalmanak ujradefinialasa:
    http://www.keepandbeararms.com/images/FBI-MCSOTerroristFlyer-Front.jpg
    http://www.keepandbeararms.com/images/FBI-MCSOTerroristFlyer-Back.jpg
    Ugyanerrol egy cikk:
    http://www.infowars.com/constitutional_terrorists.htm

    New Freedom Commission on Mental Health, azaz a lakossag, mentalis problemak kiszuresere valo hivatkozassal, a devianciak kiszurese celjabol torteno megfigyelesenek es a kovetendonek eloirt gyogyszeres kerzelesnek a programja:
    http://www.worldnetdaily.com/news/article.asp?ARTICLE_ID=39078
    'The president's commission (...) recommended comprehensive mental health screening for "consumers of all ages," including preschool children. (...) Schools, wrote the commission, are in a "key position" to screen the 52 million students and 6 million adults who work at the schools. (...) The commission also recommended "Linkage [of screening] with treatment and supports" including "state-of-the-art treatments" using "specific medications for specific conditions." (...) the same "political/pharmaceutical alliance" (...) was behind the recommendations of the New Freedom Commission, which (...) were "poised to consolidate the TMAP [Texas Medication Algorithm Project] effort into a comprehensive national policy to treat mental illness with expensive, patented medications of questionable benefit and deadly side effects, and to force private insurers to pick up more of the tab".'

    A fentiek hattererol es veszelyeirol egy jo cikk:
    http://www.homeedmag.com/HEM/221/jftch.html
    'Those who define mental illness and decide who is mentally ill have enormous power. Essentially anyone could be labeled "mentally ill" depending on the definitions chosen.'
    'Labeling people as mentally ill is a way of blaming individuals, parents, and families rather than social service agencies, schools, the economy and financial inequalities, racism, etc.'
    'People who are considered to be marginal or "different" are particularly vulnerable in a program such as mental health screening. Professionals are eager to force them into conventional institutions such as public schools.'

    Mentalis betegsegek megiteleserol altalanossagban:
    http://hu.wikipedia.org/wiki/ADHD
    'Hogy mit tekintünk betegségnek az koronként és kultúránként változhat. (...) de ha valakinek olyan sajátossága van ami a többségétől eltér és megnehezíti vagy megakadályozza működését az élet különböző területein az segítségre szorul. (...) Vélekedhet valaki úgy,ez nem betegség. De ha megismerjük hogyan hat ki az életre (tanulmányok,társas kapcsolatok,munka) akkor nincs kétség,muszáj kezelni,gyógyszerrel és mellette gyakran más terápiákkal.'

    Alkalmazott gyogyszerek veszelyei "kozismertek", egy pelda:
    http://psychrights.org/Drugs/ AllenJonesTMAPJanuary20.pdf
    '... most of the new drugs have been found to cause serious, even fatal side-effects, particularly in children.'

    Egyelore ennyire volt idom, majd meg valaszolok a tobbi kerdesedre is, ha lesz tobb idom.