Berta Sándor

Sokba kerülhet a Skype leállása

Elemzők szerint a múlt heti fennakadás miatt elsősorban az üzleti partnerek körében szenvedhet komoly presztízsveszteséget a vállalat.

Mint ismeretes, az elmúlt napokban hivatalosan is véget ért az utóbbi idők leghosszabb leállása a Skype hálózatában. A fejlesztők magyarázata szerint a tömeges szoftverfrissítések - vélhetően a Windows legutóbbi javításai - vezettek a hiba felbukkanásához. A probléma csütörtökön jelentkezett először, amikor is egyre többen jelezték, hogy képtelenek bejelentkezni a Skype hálózatába, majd hamarosan világméretűvé növekedett és az otthoni számítógépektől kezdve a vállalati hálózatokig szinte mindenkit érintett. Szombat délutánra-estére végre sikerült azonosítani és kijavítani a hibát és vasárnapra már visszaállt a rend.

A Skype képviselőinek magyarázata szerint a tömeges szoftverfrissítések miatt végrehajtott rendkívül nagy számú egyidejű bejelentkezés túlterhelte a hálózatot, amely egy, a szoftverben megbújó, ám eddig felfedezetlen hiba miatt nem tudta végrehajtani a beépített önjavító rutint. Ez okozta a belépési kísérletek sikertelenségét, amelynek révén a legtöbb felhasználó esélytelen volt a belépésnél.

"Mivel a cég hálózatát nemcsak a magánemberek, de egyre több vállalat is használja, így az elmúlt napok történései különböző módon hathatnak ki a Skype jövőjére. Leszögezhetjük, hogy mindenképpen károsodott a társaság imázsa, azonban ennek mértéke a felhasználók körében kisebb, a céges ügyfeleknél viszont nagy, hiszen gondoljunk csak bele, több vállalat is teljes egészében átállt az internetes telefonszolgáltatásokra, majd két teljes napig nem voltak elérhetők" - mondta Philipp Bohn, a Berlecon Research munkatársa.

Ráadásul a szakember szerint megdőlt a Skype megbízhatósági mítosza és emiatt a konkurense, például a Deutsche Telekom a közeljövőben folyamatosan támadhatják majd. "A VoIP-piacon nem tör ki egyik napról a másikra az őrület. Sokkal inkább a következő 10-15 évet meghatározó technológiaváltásról lehet beszélni, hiszen a cégek fokozatosan állnak át az internetes telefon szolgáltatásokra" - tette hozzá Philipp Bohn. Ennek ellenére amennyiben a Skype továbbra is piacvezető akar maradni a VoIP-piacon, akkor a jövőben nagyobb hangsúlyt kell fektetnie a biztonságra és a megbízhatóságra, nem engedhet meg magának hasonló fennakadásokat és szolgáltatás-kieséseket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Gabe Dearborne #14
    Naszóval. Ez a cikk, úgy ahogy van, egy nagy rakás sz@r. Igaza volt annak, aki azt mondta: ha egy cég kizárólag a Skípe-ra épített, az meg is érdemelte, hogy két napig zabot hegyezzen.

    Mellesleg nem csak a takarítónőknek van mobiljuk, manapság már mindenkinek van. Néha nem is egy, úgyhogy az ember inkább néz ki átjátszó állomásnak, mint irodai papírtigrisnek. Ha ezek után még mindig elérhetetlen, költözzön a Marsra. Ugyanannyiba kerül.
  • kukacos #13
    Philipp Bohn-t nyilván a konkurrencia pénzeli, mert amit mond, az egy orbitálisan gyenge ökörség. Nagyon meglepne, ha valóban létezne olyan cég, aki el lett volna vágva a külvilágtól a Skype miatt. Pontosabban az a cég megérdemli, egy netre alapozott telefon ezer helyen bukhat meg. A Skype erőssége nem a megbízhatósága, ezt mindenki tudja, viszont totál ingyenes, üzleti célra is. Vajon mennyit fizet egy cég egy vonalas vagy mobilszolgáltatónak a vonalak fenntartásáért? Vagyonokat minden hónapban. Nyilván költségcsökkentőnek használhatják cégen belül, de mindenki zsebében ott a mobil is. Ebbe pedig belefér, hogy ötévente lerohad két napra.
  • k0zi #12
    No mesélj hányszor. Szerintem olyan még nem nagyon volt, hogy mondjuk országosan (Skype teljes rendszerét érintette a leállás) 1-2 napig teljes telefonhálózat halott.
    Tudod a VoIP rendszer közel sem olyan megbízható, mint a vezetékes telefon. Ha nem hiszed próbálj meg mentőt hívni áramszünetben. Megnézzük melyik készülékről fog menni.
    Ennyit rólad "szakemberkém".
  • peba #11
    Igen, és még hülyeségeket is beszélek. Tényleg Gizmo, bocs. Utánagoogléztam :)
  • peba #10
    Gizmondo és JAJAH. :)
  • tar86 #9
    A megoldás vállalatok és egyének számára: mivel hogy nem csak a Sype az egyetlen versenyző, fel kell telepiteni a gépekre, más menő VoIP szolgáltató programját. Gondolok a Gizmó, Megafone, JAJA, NeoPhone-ra stb, ezek egyben megegyeznek: hálózaton belül ingyenesek, ettől lett a Skype sokak számára vonzó egyébként, s ha az egyik dőglődik, lehet használni a másikat.
  • Zenty #8
    ez baromság. Egyxszer történik egy kis bibi és akkor összeomlana? A köcsög matáv hányszor mondot már csödőt, és hány cég is használja? Erről ennyit :D
  • oneman #7
    az a script egy kamu volt :)
    ha valaki picit is ért a programozáshoz az észreveszi, hogy az a pár sor semmire sem jó :)
  • Szemi90 #6
    Akkor a Microsoft is nemsokára megjelenik egy új VoIP szolgáltatással. Ezt most jól előkészítették.
  • slickboy #5
    Eléggé furcsa, ugyanis valahol azt olvastam, hogy szervezett DoS támadás miatt haltak le a szerverek, még valami scriptet is odalinkeltek amellyel elkövették. Most már mégis a Windows frissítés miatt volt? Gyanús...