Gyurkity Péter

A Google is megszűri a torrentkereséseket

Kevesek számára jelent újdonságot, hogy a Google megszűri az oldalán közölt találatokat. Az azonban új fejlemény, hogy bizonyos torrentoldalakkal és tracker portálokkal kapcsolatos kereséseket is korlátoznak.

Erre hívja fel a figyelmet a TorrentFreak oldalán megjelent bejegyzés, amelyből kiderül, hogy több, a torrentezéssel és a tracker oldalakkal kapcsolatos keresést is megszűrnek. A találati lista és a korlátozás ugyan nem minden esetben egyezik meg az itt közölttel, ám az nyilvánvaló, hogy a Google az Amerikai Mozgókép Szövetség panaszai nyomán bizonyos tartalmakra mutató hivatkozásokat eltávolított saját indexéből.

Példaként említhető a Torrentreactor és a Torrentspy, amelyeknél a találati lista alatti figyelmeztetés jelzi, hogy néhány hivatkozást az amerikai szerzői jogi törvényre hivatkozva nem mutatnak meg az érdekelődőknek. Ezek nyilván olyan torrent fájlok, amelyekre az MPAA és a RIAA hívta fel a Google figyelmét, amely ezt követően eltávolította a bejegyzéseket az indexből. A szóban forgó oldalakat a legtöbb esetben nem rejtik el, ám a lista megkurtítása jelzi, hogy a keresőcég sem maradhat ki a körből és a jövőben még több keresést lesz kénytelen megszűrni.

Emlékezhetünk arra, hogy a TorrentSpy 2006 márciusa óta komoly problémát okozott a szórakoztatóiparnak és az azt képviseli jogvédő csoportosulásoknak. Érdekes módon akkor az oldal éppen azzal védekezett, hogy ezzel az erővel a Google-t és a többi keresőt is a bíróság elé citálhatnák, hiszen többé-kevésbe ugyanazt végzi, mint a torrenteket összegyűjtő és indexelő keresőportálok. A keresőcég nyilván éppen ezt szeretné elkerülni, ezért inkább együttműködik - ahogy idővel a TorrentSpy is rákényszerült a szűrés életbe léptetésére.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • lpmaskmancick #14
    hát ez már cenzúra.....régebben én a vizslát használtam,de most má azis powered by gugli,bár mondjuk guglival amúgyse szoktam torrentet keresni,csak cracket,meg serialt néha,de azok közül is kiírja hogy enyyi meg ennyi találat lett eltávolítva mert sérti a törvényeket így úgy....
  • EagleeyE #13
    Lol , mekkora már...
  • greg971 #12
    ""Ezt kb fél éve vettem észre amikor a piratesbay.org-t írtam be a Guglia, mivel a FF nem hozta be az oldalt, és a gugli sem dobott ki semmiT:D""

    Talán megfelelően kellett volna beírnod ... segítek :D

    piratebay.org

    Így már lesz találatod :D
  • totya4 #11
    ez nekem magas :)
  • echo #10
    ez engem is zavar. fugyan úgy ahogy van egy kapcsoló, hogy csak magyar, kéne mellé egy olyan is, hogy csak angolt.
    Ideiglenes megoldás: csináltam egy címsoros gyorskereső kulcsszót, és azt használom, ha nem magyart akarok (Firefoxban: beállítod a spec keresést a googlben, majd jobb click a keseső sorban és ADD keyword for this search. innentől ha beírod a kulcsszót meg amit kersesni akarsz a címsorba, akkor azt a spec keresést csinálja egyből)
  • kanduhr #9
    Ez engem is idegesít néha. Beállítom, hogy más oldalakról adja a listát, erre szinte csak magyarokat pakol be. Ha magyar kell, azt beállítom magamnak.
  • matt taylor #8
    Ezt kb fél éve vettem észre amikor a piratesbay.org-t írtam be a Guglia, mivel a FF nem hozta be az oldalt, és a gugli sem dobott ki semmiT:D
  • Ajnasz #7
    Mert "a guglin mindent meg lehet találni"
  • Inquisitor #6
    Egyre kevesebb dolgot találok meg a Google-val, lehet vissza kéne szoknom a Yahoo-ra, bár sejtem ott is ez megy.
    Viszont az dühítő, amikor kitalálja nekem a Google, hogy első pár oldalra csak magyar találatokat tesz, akkor is ha nem magyar oldalas keresés van beállítva. Legközelebb azt is megmondja mit kereshetek?
  • gkalcso #5
    > Miért keres valaki google-val torrentet?

    Mert egyszerűbb. A google keresés nem a magyarok szokása, hanem az angol anyanyelvűeké. Ugyanis az angol tartalmak elértek egy kritikus tömeget - ami a magyarral még nem történt meg - és nem kell jelszavak mögé rejteni a hozzáférést, meg szabályozni a visszaosztást.