Gyurkity Péter

Másfél évig őrizné meg az adatokat a Google

Gyorsan megszületett a válasz a keresőcéggel kapcsolatban felmerült adatmegőrzési kifogásokra: a Google 18 hónapig őrizné meg a felhasználók adatait, ennél rövidebb periódus aláásná a szolgáltatásokat.

A cég blogbejegyzése szerint az európai kifogások miatt hajlandóak csökkenteni az adatok megőrzésére szánt időt, vagyis módosítani az eredeti elképzeléseket. Korábban ugyanis úgy határoztak, hogy a felhasználókról gyűjtött adatokat 18-24 tartó periódusban tárolják el, ehelyett most vállalhatónak tartják a minimális 18 hónapos időszakot.

A cég megoldásával kapcsolatban a Privacy International (PI) nevű polgárjogi szervezet emelt kifogást, kihangsúlyozva, hogy az adatvédelmi szabályzat nem javítja a Google imázsát, mi több, egyenesen ellenségesnek minősíthető. A szolgáltatásokat igénybe vevő felhasználók ugyanis be sem tekinthetnek a keresések révén eltárolt adatokba, nem is töröltethetik azokat, így egyedül a Google dönti el, hogy mi történik ezekkel. Elhangoztak olyan aggodalmak, miszerint a cég jóval több mindenre használja ezen információkat, mint azt gondolnánk, az eljárás és a tárolási időszak hossza pedig számos országban minősül törvénysértőnek.

"A Google amerikai cég, amely tiszteletben tartja az Egyesült Államok törvényeit, ám egyben globális szintű vállalatnak is minősül, és elismerjük az egyéb országok törvényeinek betartásának jelentőségét" - jelentette ki Peter Fleischer, a cég tanácsadója. Ennek értelmében 18 hónapra csökkentik az adatmegőrzési periódust, a cél pedig továbbra is az esetleges támadások kiszűrése, a hackerek és csalók kiemelése, jobban megfelelve a hatóságok elvárásainak. Véleményük szerint az azonnali törlés a felhasználók érdekeit sem szolgálná és igencsak megnehezítené a szolgáltatások működését.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ssdb #7
    nekem a 'fuckin google storing dates about me' volt a röpte keresésem tárgya ;)
  • ssdb #6
    ha ők nem, akkor teszi más... sajnos ilyen a net... ezért kell proxy-t használni ;)
  • Palinko #5
    arra nem gondoltok,hogy piackutatási szempontból nézik? megnézik mire van igény és eladják az ötleteket. az ipk meg a google adsene miatt is kell... nem kell mindjárt valami adatvédelmi hackelési dolgora gondolni sztem
  • Tetsuo #4
    Nem csak az IPt tárolja, hanem mindent amit arról az IPről keresel, ahova továbbkattintasz.
    A Google-t (és a legtöbb nagyvállalatot) már biztos felkereste néhányszor a NSA, és közölték velük h nemzetbiztonsági érdekből kötelességük sokmindent a személyi szabadság jogokkal ellentétesen cselekedniük, különben hazaárulás, veszélyeztetés, stb vádjával nézhet szembe néhány emberke a vezetőségből. Természetesen akkor is bűntényt követnek el, ha a beszélgetésről említést tesznek. Ez alap..
  • Tetsuo #3
    Rá is kerestem: Google motherfucker! ;)
  • selyem #2
    Engem meg egyre inkább zavar. mi a fenének kell eltárolni az IP-et is 18 hónapig?
    Jó fejletsztési célokra kellenek az adatok nekik pl melyik találatra kattintsz rá (1-őre 2-ikra stb). ezek oké. Na de az IP-cimem.
    Csak nem a usa kormány "kéri" erre a googlét. Mert igy simán le lehet nyomozni hogy mit kereset a user a neten (a dinamikus ip je van az usernek akkor egy fokkal macerásabb ha nem egy konkrét időpontra kiváncsiak, hanem hosszabra időszakra)
    és akkor nem beszéltem arról hogy ilyeneket is tárolnak hogy ki milyen böngészöt használ, milyen op-rendszert stb.
  • L3zl13 #1
    Eddig is tudtam, hogy gyűjtenek adatokat, és nem is foglalkoztat különösebben, de szerintem az lenne a tisztességes, ha lehetne kérni az azonnali törlést.