Specker Balázs

A Fujitsué a legnagyobb notebook-merevlemez

A Fujitsu bejelentette, hogy már 2007 első negyedévében kész szállítani 250, illetve 300 GB-os, notebookokba szánt meghajtóit.

A PMR (Perpendicular Magnetic Recording, Merőleges Mágneses Rögzítés) nevet viselő technológia már lassan másfél éve jelen van a köztudatban, ám a jelenleg kapható PMR-termékek kínálatából könnyen arra következtethetünk, hogy a nagyobb merevlemez-gyártók alulmúlták a várakozásokat. Talán a Seagate 3,5"-os 750 GB-os modelljét leszámítva a tárolókapacitás nem nőtt olyan gyors iramban, mint ahogy azt többen remélték, és nagyon úgy tűnik, hogy a vezető cégek az új darabok megjelentetésével megvárják azt, amíg a többiek felzárkóznak - vélekedik a TG Daily.


A Fujitsu határozott ígéretet tett arra, hogy még a jövő év első felében előrukkolnak 250, illetve 300 GB-os 2,5"-os merevlemezükkel. Az utóbbi modell körülbelül háromszor annyi tárhelyet kínál, mint amennyi átlagosan a manapság kapható notebookban fellelhető, és majd kétszer nagyobb a Seagate legnagyobb, 160 GB-os darabjánál, de még a piacon elérhető - a Toshiba és a Fujitsu kínálatában szereplő - legnagyobb notebookos winchestereknél is másfélszer több kapacitást tenne elérhetővé.

Ráadásul a gyártó állítása szerint ezek a második generációs PMR-eszközök a maguk 1,6 Wattos energia-felvételükkel kevesebbet fogyasztanak minden eddigi PMR laptop-merevelemeznél. Bár ehhez valószínűleg az alacsonyabb, 4200 RPM-es fordulatszám is hozzájárult. Az MHX2300BT típus leginkább a nagy helyigényű alkalmazásoknak kedvez, és bár támogatja a Native Command Query-hez hasonló szolgáltatásokat, mégsem a teljesítményre koncentrál elsősorban. A hírek szerint a meghajtó SATA 2.5 és ATA-8 felülettel is kapható lesz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • abzu #6
    ööö csorfab, z idézetből gondolva apple rajogó vagy (mellesle én is), de szted az apple csak saját gyártású cuccokat használ?
    pl, van egy apple laptobod ami 300gb, és ki tudod cserélni egy 720gb-s fujitsura, de attól apple gép marad!
  • BladeW #5
    Így van. A Fujitsu merevlemezei nagyon jók! Mondjuk én elsősorban a profi kategóriákra mondom ezt(pl. SCSI, server HDD-k), de szerintem az alacsonyabb árfekvésben sem gyártanak gagyit. Főleg, hogy egy nagy múltú laptop gyártóról van szó éppen.
  • mogyi925 #4
    Nincs az az isten, hogy beszóljak azoknak a nagypofájú gizdázóknak, akik vélhetően mindenféle tapasztalat nélkül, pusztán trendiből fikáznak termékeket/gyártókat. A spenótot és a pacalt is gyűlölöm, pedig életemben egyszer se kóstoltam, de biztos szar, mert azt mondták az oviban. (Meg vagyok döbbenve a T. Fórumozókon, hogy egy topicban 2 értelmes hozzászólást is el kellett olvasnom ahhoz, hogy az első céltalan fikázáshoz érjek, és kerek 3 hozzászóláson kell átrágnia magát a következő olvasónak, hogy az első flame-hez elérjen. Hova fejlődik a világ, a végén még NI-t fogunk írni idős asszonyoknak.)
  • csorfab #3
    nincs az az isten, hogy egy Fujitsu merevlemezt tegyek a notebookomba
  • BiroAndras #2
    "Native Command Query"

    Inkább Native Command Queuing.
  • Darth Sith #1
    nagyon tetszik, csak ez mennyibe is fog a felhasnálóknak fájni? és mennyivel nyomja le a többi árát? :P