Gyurkity Péter

Jönnek a Hitachi hibrid merevlemezei

Az 1 TB-os merevlemezek picit késnek, de a gyártó jövőre hibrid, valamint a Seagate példája alapján menet közben titkosító merevlemezekkel készül, és a mobil szegmensben is növeli a kapacitást.

A vállalat terveiről Larry Swezey, a mobil eszközökbe szánt merevlemezekért felelős marketingigazgató beszélt a Cnetnek adott interjúban. Elmondta többek között, hogy a hibrid, vagyis beépített flashmemóriával kiegészülő merevlemezekkel a cél a laptopok fogyasztásának leszorítása, és az új technológiák megjelenésével egy időben tovább tudják növelni a kisebb, 2,5 hüvelykes példányok kapacitását. Emellett jön még a titkosítás, az asztali vonalon pedig az 1 TB-os merevlemezek, amelyeket már korábban beígértek.

2007 első felében érkeznek 200 (7200-es fordulatszám), illetve 250 GB-os (5400), laptopokba szánt példányok, amelyek a mostani 100 és 160 GB-os verziók utódai lesznek. Az előrejelzések szerint a mobil szegmens gyorsan növekszik majd: az idei 118 millióról 2010-re 224 millióra ugrik a leszállított háttértárolók száma, addigra pedig a legnagyobb példányok elérik a 750 GB-ot. A kapacitásban természetesen továbbra is az asztali számítógépekbe szánt sorozatok viszik a prímet, itt a tervek szerint hamarosan megdöntik az 1 TB-os rekordot. Erre már augusztusban ígéretet tettek, és bár ezek a monstrumok valószínűleg nem jelennek meg a boltokban az év végére, 2007 elején már szemezgethetünk belőlük.

Két igazán fontos változásra, két új technológiai újításra számíthatunk a következő évben. Az egyik a már sokat emlegetett hibrid megoldások megjelenése, amelyekben a merevlemez csak akkor pörög fel, ha megtelt a beépített flashmemória. Ettől sebességbeli gyorsulást és a fogyasztás érzékelhető csökkenését várják, kihangsúlyozva, hogy az előnyöket csak a Windows Vista alatt érezhetjük majd. A másik újítás a menet közbeni titkosítás, amellyel már a Seagate is kacérkodik. Az ígéretek itt minden eddiginél nagyobb biztonságról, illetve változatlan sebességről szólnak, kíváncsian várjuk a végeredményt.

Az Intel is kísérletezik Robson névre keresztelt saját hibrid megoldásával, de ezt a merevlemezgyártók véleménye szerint az alaplapokat készítő vállalatok nem nagyon kedvelik. A flash chip ugyanis itt az alaplapon helyezkedik el, további helyet igényelve, míg a Hitachi, a Samsung a háttértárolón belül helyezné el az egységet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • roliika #13
    Igen tényleg erős volt az eldobható kifejezés, bocsánat. Nekem sem aprópénz kifizetni, még 3 éves törleszővel sem. Poénnak szántam csak. Simán elég lenne a kurblis laptop is...hp nx 7400 -al szemezgetek 1,47-es procival. Bőven megfelel, talán lesz is olyan teljesítménye, mint a mostani 3 éves asztali gépemnek, mert a 450-es accelerator gpu nem rossz...na meg a ddr2 sem. Sem az 1MB chace...jólesz ez. :) Gyártó szerint 3,5 órát bír az akksi.
    Azon is filóztam, kell-e egyáltalán laptop. Aztán rájöttem, hogy simán, mert többször volt rá példa, hogy jól jött volna ha nálam van 1. Arról nem is beszélve, hogy nagyjából 10* kevesebb energiát fogyaszt mint asztali tárasi /monitorral/, így már önmagában kb 4 év alatt behozza az árát/kiszámoltam :)/. Igen 3 év gari lesz belőle. :) Az a tuti :) Na jóéjt lakókák. :)
  • dez #12
    Ha csak a zaj hiánya miatt kell, ma is vehetsz hangtalan vinyókat.
  • TH448 #11
    Igazad van, a másik fő dolog, hogy a boot-oláshoz szükséges file-okat tárolnák ott, és így jelentősen csökkenne a boot idő (ready boost in vista). Én nagyon örülnék ennek a feature-nek, főleg, ha mondjuk zenét hallgatok, meg doksit írok, és hdd szinte fel se pörögne, ráadásul gyorsabb lenne a hozzáférés.
    A probléma az lenne DRAM-mal, hogy ha mondjuk én írok egy szöveget, és mentegetem, akkor ha dram-ba mentenéd, egy esetleges leálláskor az egész elveszne úgy, ahogy van, vagy pedig mentéskor mindig a hdd felpörögne, így értelmét vesztené a dolog, flashben meg ugye megmarad. És mivel ugye a legtöbb ember ilyenre használja a notebook-ját (főleg az üzleti kategóriában), ez az optimális megoldás.
  • TH448 #10
    Jah, még annyit, hogy ha csak egy mód van rá, ne vegyél celeron M-et, mert abból hiányzik a fejlett energia gazdálkodás, és így csak kicsivel bírja tovább, mint az én mobil p4-em, teljesítményben pedig azért az enyém csúnyán alázná. :)
    SZóval mindenképp pentium M, vagy core. De Core meg pentium M között sincs akkora szakadék, ha nem használsz durván erőforrás igényes progikat. (Persze gyorsabb, nem mondom, hogy nem, csak kérdéses a felhasználási cél.)
  • TH448 #9
    Nah, most írtam újra ezt a választ, előző picit fura lett. :) Szóval én is diák vagyok, tudom, miről beszélsz. De egy tanács: ne nevezd eldobható kategóriának... Nekem olyan van, mert erre futotta. És megy, akkun kívül semmi baj vele. De először döntsd el, hogy mi is lenne neked a jó. Ugyanis azt írni, hogy csak a core duo az "elegendő teljesítmény", azért meredek, főleg, ha nem játszani akarsz, meg gondolom, nem éjjel-nappal videót kódolsz, szóval a proci terhelés nem sűrűn van 100%-on. Egyik barátom most vett gépet, pont ez volt a baja, hogy vegyen márkás gépet kisebb teljesítménnyel, vagy kevésbé márkásat de erőset. Ő az izomgép mellett döntött, mondjuk egy hét után kiment a monitor panelje, így hosszú távon nem tud véleményt mondani, és csak most a napokban kapta vissza. De persze egy eset alapján nem szabad általánosítani. Én egyébként mindenképp javaslom a 3 év garit, főleg, ha nem kell izom teljesítmény.
    Egyébként HP-ról általában az a vélemény, hogy a márka nevéhez képest drága, de elég megbízható gépek...
  • dez #8
    "a merevlemez csak akkor pörög fel, ha megtelt a beépített flashmemória"

    Na szóval tehát ez a flashmemória itt egy nagy bufferként szerepel. Az én kérdésem az lenne, hogy minek ide flash? DRAM olcsóbb is, gyorsabb is. (Csak annyi, hogy a gép kikapcsolása előtt ki kell menteni a tartalmát, flashban meg maradhat, de ez nem ügy.) Ezért én úgy sejtem, nem ez a legfőbb lényege a dolognak, hanem az, hogy a gyakrabban hozzáfért file-ok állandóan a flashban vannak, így gyorsabb a rendszer v. egy-egy program működése, amelyik kisebb file-okhoz gyakran fér hozzá.
  • roliika #7
    Tudod én csak pár verzió közül választhatok mert diák vok...nekem nem kell nagy teljesítmény mert nem játékra lenne száne... az a lényeg, hogy könnyű strapabíró, és viszonylag olcsó legyen.Csak ezek közül választhatok...HPből a második lesz 3 év garival szerintem...core duóra 1-2 üzletben finoman utaltak, hogy nem a leg megbízhatóbb...
  • Darth Sith #6
    nekem pl a rendszer úgy van beállítva, hogy 20 perc inaktivitás után kapcsolja ki a vincsiket. Mert minek fogyasszon, ha nem használom épp az adott vinyót. Vagy van hogy egy napig nem vok itthon és csak a torrent megy, akkor bőven elég hogy az adott vinyó menjen, az összes többi kikapcsolt állapotban pihen. Én még sehol sem hallottam hogy ez kinyírná a vincsiket, inkább a szar táp miatt adódó feszültség ingadozás képes kicsinálni.
  • BiroAndras #5
    "En ugy tudom, hogy a winyok kinyirasara az egyik legjobb modszer ez a kikapcs-bekapcs jatek."

    Csak ha nem várod meg, amíg teljesen leállt.
  • eax #4
    "kihangsúlyozva, hogy az előnyöket csak a Windows Vista alatt érezhetjük majd"

    Elmennek am a...

    "a merevlemez csak akkor pörög fel, ha megtelt a beépített flashmemória"

    En ugy tudom, hogy a winyok kinyirasara az egyik legjobb modszer ez a kikapcs-bekapcs jatek. Ez akkor most hogy is van?