Gyurkity Péter

A PC halálát jósolja a Symbian

A Symbian vezetői szerint a személyi számítógépek néhány éven belül elveszítik jelentőségüket, az utódot azonban ők nem a konzolokban, a laptopokban, vagy az otthoni szórakoztató központokban, hanem az okostelefonokban látják.

Nigel Clifford, a cég vezérigazgatója a Symbian Smartphone Show alatt beszélt az okostelefonok szerepéről és a fejlődés várható irányáról. Szerintük egyértelmű, hogy a hordozható készülékek gyors fejlődésével alapvető változások várhatók az elkövetkező években és ez a gyors folyamat akár a hagyományos PC halálát is okozhatja. A személyi számítógépek elvesztik szerepüket, mivel a legtöbb vásárló nem látja majd értelmét ilyen eszközöket beszerezni.

A Symbian vezetése a kijelzők, valamint az adatbeviteli eszközök és technológiák fejlődésétől várja az áttörést. Itt többek között arról beszéltek, hogy a kijelzőknek a teljes telefonhoz viszonyított mérete az utóbbi években igencsak megnőtt, és a felbontás még ennél is gyorsabb ütemben javul. A billentyűzetek használata szintén könnyebb és egyszerűbb, miután a különböző cégek egyre-másra jelentik be összehajtható, textilből készül fejlesztéseiket. A várakozások szerint ehhez kapcsolódnak majd az összehajtható kijelzők, legkésőbb 2012-re - legalábbis Mats Lindoff, a Sony Ericsson technológiai igazgatója így vélekedik.

Ez egyben - ahogy a Symbiannál fogalmaznak - a laptopok alól való felszabadulást is jelenti majd, igaz, a teljesítmény növekedésével várhatóan a fogyasztás is emelkedik, és pont a laptopok leginkább kifogásolt problémájához, vagyis az akkumulátorok viszonylagos gyengeségéhez jutunk vissza. A veszélyt a cég is elismeri, de arra számít, hogy - ha küszködve is - de sikerül elviselhető szinten tartani a fogyasztást és megindulhat az újgenerációs okostelefonok gyors térhódítása. Kiemelik, hogy a fejlődő régióban nagy népszerűségnek örvendenek a költséghatékony vezetéknélküli technológiák - ezt igyekeznek majd kihasználni és az újításokkal együtt megvalósítani a zsebben hordható PC-ről szőtt álmokat.

A következő években megjelenő utódok a Sony Ericsson szerint akár 64 GB memóriát is tartalmaznak majd, a legfontosabb viszont a fogyasztás visszafogása. Ennek sikere esetén olyan változás mehet végbe, mint amilyen a kilencvenes években a PC és az internet révén egyszer már megtörtént.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • smv #166
    Volt a TV-ben annó egy fickó aki nem felejtett, tehát mindent amit valaha látott pontosan fel tudott idézni. Elolvastattak vele egy könyvet és olyan szinten tudott rá válaszolni, hogy "57. oldal 4 sor első 3 szava" és megmondta. Persze ehhez hozzátartozott, h ezen kívül nagyjából semmire sem képes, tehát az úton nem tud átmenni és csak segítséggel tud felöltözni stb. Ettől függetlenül érdekes.
  • MrTressy #165
    Sztm inkább foglakozzanak saját magukkal meg csak saját magával kompatibilis oprendszerükkel.Mert ugyanis 6.1 re irt progi már nem indul el magasabb verziójú symbian alatt és visszafele is ez a helyzet.Ms féle wm mobile legalább egy fokkal jobb ott azért sokal nagyobb az átjárhatóság.Persze mind2önek megvannak a maga hibái mind2 messze van a tökéletestöl
  • huuu #164
    Nigel Clifford főnök abszolút beletemetkezik a marketingbe.
    A pc és az okostelefon egymást fogják kiegészíteni, segít majd minket a kommunikációba ill. az adataink mindenkori rendelkezésreállására.
    Nem hivatottak leváltani egymást.
    Nigel Clifford a wlan és 3g térhódítását sürgesse inkább.
  • dez #163
    Hát, akkor nézz utána ezeknek: mérhető-e adott személynél az agysejtek összehangoltsága adott belső feladatok elvégzése közben; tudat-kutatás.
  • lokko #162
    dez kíváncsivá tettél ...
  • n0k0m #161
    En is azt mondom, hogy nem fogom 2 colos kijelzore csorgatni a nyalam. Bocsi Symbian, ezt msot elnezted.
  • dez #160
    Írjak neked 1-2 érdekeset? Hm, inkább nem.
  • M0rph3u5 #159
    agy = CPU + RAM + HDD, ha a cpu-t 5%-ról, vagy 10%-ról[ki mennyit használ:D] 100%ra emelnénk, nem maradna, mit feldolgozni, vagy nuku emlékek... :S :D
    ez persze nem tudományosan bizonyított, csak 1 számomra elképzelhető "M0Rph3U5-sejtés" :D
  • M0rph3u5 #158
    mondasz vmit, de akkor is inkább laptop, vagy vmi psp-féleség, de mobilok terén nekem úgy tűnik eléggé le van maradva a tech. persze a miniatürizálás ami visszafogja a teljesítményt, de ha majd egy mobil annyit fog tudni, mint 1 notebook, akkor el fogok gondolkodni rajta...
  • lokko #157
    azért kell a pöcsnyi gép hogy ne légy a saját infókuckód önkéntes remetéje ...