Gyurkity Péter

Mobil billentyűzet szövetből

Egy brit cég összetekerhető, lapítható, sőt kimosható billentyűzettel állt elő, elsősorban az irodai alkalmazottak munkájának megkönnyítésére, akik Bluetooth-os mobil eszközeikre csatlakoztathatják a megoldást.

Az Eleksen közleményben jelentette be fejlesztésének elkészültét, amely elsősorban összetevői, illetve azok viselkedése révén hivatott meghódítani a potenciális vásárlókat. A Wireless Fabric Keyboard ugyanis egy teljes értékű QWERTY billentyűzet, amely mesterséges, és természetes szövetek rétegeiből áll, így bármikor összehajtható, gyűrhető, vagy akár kimosható.


A billentyűzeten rugalmas érintésérzékelőt helyezkednek el, amelyek az X, Y és Z tengelyek mentén való elmozdulást és a lenyomás erejét egyaránt regisztrálják. A lábtörlővel is összetéveszthető megoldás összesen 63 billentyűt foglal magában, mérete tehát a laptopoknál megszokottnak mondható, ám összetevői révén igen kicsire, 48-126-32 milliméterre is összehajtható, ha éppen nincs használatban. A Bluetooth csatlakozó révén elsősorban mobil eszközökhöz szánják, amelyek sokaknak feladják a leckét, már ami az információ bevitelét illeti.

A cél tehát a hordozható eszközökön történő írás meg­könnyítése és felgyorsítása, valamint ezzel egy időben a helyigény leszorítása. Az egyetlen ve­zér­lő a ki-bekapcsoló gomb, a kapcsolat lét­re­jöt­tét zöld LED jelzi. A bal oldalon lévő műanyag tokozásban AAA elemek foglalnak helyet, ame­lyek a cég szerint tíz órányi működési időt biz­to­sí­ta­nak - a szövetet e tok köré tekerhetjük fel, így egy egészen kicsi rudat kapunk. Mechanikus kom­po­nen­sek híján a billentyűzet könnyű - mind­össze 68 grammot nyom -, vékony és bármikor kimosható, ha már túlontúl piszkosnak tűnik.

A fejlesztést elsősorban vállalati alkalmazottaknak szánják, így főként céges ügyfelek érdeklődésére számítanak. A készülék ára 40 font, vagyis mintegy 16 ezer forint, ami nem tűnik vészesnek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • birge #15
    És mosni sem kell:)
  • taoce #14
    ilyen már volt régebben is, inkább a technikájában lehet új, vagy abban, hogy laposabb.. de nekem még mindíg a lézeres a legtudományosfantasztikusabb:) lerakod az asztalra és rávetíti lézerrel a billentyűket.
  • nedudu #13
    Kiraly, veszek ilyet, nem latok rajta windows logos billencset :-)
  • roliika #12
    Essen ki a szeme aki ilyet használ! :D
  • Treblakos #11
    ja nekem is fura volt,de megemésztettem ezt a térbeli anomáliát :)
    A bill teljesen ki van húzva,csak a többi része takarásban van saját maga által, így ami a törés utáni rész az már a bill jobb széle,csak a közepe nem látszik,persze elég rossz ezt észrevenni.
  • Darth Sith #10
    nekem tetszik, a PDA-mhoz kéne egy ilyen.
  • akyyy #9
    el van hajlítva "derékszögben"
  • Basic #8
    Nekem kicsit furcsa a felső kép. A billenytűzet jobb szélét lehet rajta látni, de a gombok elrendezése olyan, mint a normál billyentyűzet bal szélének.
  • dez #7
    "elsősorban az irodai alkalmazottak munkájának megkönnyítésére"

    Huh, ez tényleg az irodai alkalmazottak álma... :DDD
  • tomo #6
    LowEnd legyszives aruld el a nevet itt vagy privatban, ez engem is erdekelne!
    koszi.