Berta Sándor

Kartell­gya­nú­ba ke­ve­re­dett az Intel

Évek óta ugyanaz a kép tárul el a német vásárlók elé: a Media Markt és a Saturn áruházláncokban csak és kizárólag Intel processzorokkal ellátott számítógépeket lehet látni és megvásárolni. Szakemberek szerint egyre nagyobb gondba kerülhet a világ legnagyobb processzorgyártó cége.

A Financial Times üzleti lap cikke szerint a Fujitsu Siemens által Németországban magánszemélyeknek eladott PC-k 40 százalékában dolgozik AMD processzor, a vállalati számítógépeknél ugyanez az arány 15 százalék, míg a Media Saturn Holding (MSH) áruházaiban zéró. A kérdésre, miszerint a Media Markt és a Saturn áruházak miért nem árulnak AMD processzorokkal ellátott számítógépeket, a kereskedők nem kívántak válaszolni. A német Szövetségi Kartellügyi Hivatal eddig úgy tűnt nem veszi észre a helyzetet, most azonban kiderült szó sincs erről.

A hivatal munkatársai és a német fogyasztóvédők úgy tűnik, bizonyítékokat akartak szerezni, mielőtt bármit léptek volna. A lap szerint a hivatal birtokába került levelekből kiderül, hogy az MSH azért cserébe, hogy kizárólag Intel konfigurációkat forgalmaz, több millió eurót kap a processzorgyártótól. A banánhéj jelen esetben az MSH és az egyik beszállítója közötti levélváltás, a dokumentumok szerint ugyanis a beszállító exkluzív szerződést kötött az Intellel. S pont ezzel, exkluzív megállapodások megkötésével vádolják a világ számos országában az amerikai céget, mondván ilyen szerződésekkel köti magához a vállalatokat és ezeknek az egyezségeknek köszönheti, hogy jogellenes módon 80 százalékosra növelhette részesedését a világ processzorpiaci tortájában.

Mint ismeretes, Japánban még nem ért véget az Intel elleni kartelleljárás, az Egyesült Államokban még javában tart az AMD által hasonló okokból indított per és Európában szintén eljárás indulhat az óriáscég ellen. Legutóbb pedig Dél-Koreában tartottak rajtaütésszerű razziát az ottani versenyhivatal emberei az Intel helyi irodáiban, ahol elsősorban versenyellenes stratégiát igazoló dokumentumokat kerestek.

A legnagyobb kritika az Intel Inside-programot éri. Amelyik kereskedő ugyanis a reklámjai minél nagyobb vagy akár 100 százalékában ezt a logót használja, annál nagyobb támogatásra számíthat a cég részéről. "Már ez a projekt is meglehetősen érdekes és aggályokat vett fel, hiszen egyfajta kedvezményeket biztosít" - nyilatkozta az üggyel kapcsolatban Philipp von Dietze kartellszakértő, a Brödermann & Jahn Ügyvédi Iroda munkatársa.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • viktro #40
    Szerintem 'fan'-nak lenni nem kifizetődő, vegye az ember mindig azt ami aktuálisan jól muzsikál. Az Intel is, meg az AMD is csinált már sz@rt. Amúgy ha törvényellenes, akkor megbüntetik akit kell és kész.
  • Chris05 #39
    Egyébként ez tényleg meddő vita, hogy melyik a "jobb" processzor. Én AMD-s vagyok (kb 278%-osan), de most az irodámban 2800-as Prescott-os P4-et használva postolok, hibátlan mindenre, ez vitathatatlan. Itt nem is az a lényeg, hogy melyik proci mire jó, hanem az, hogy neked megmondják, hogy csak Coca-Cola-t vehetsz, Pepsit az egész áruházban nem kaphatsz. Sarkallatos példa, de durva, ha például te Pepsi fan vagy.
  • muerte2 #38
    Na hát na hát! Mik nem vannak?! :D
  • Athlon64 #37
    Nyugodj meg valóban nem a proci miatt fagy egy gép!
    Sokkal inkább az alaplap lehet a probléma forrása, pláne egy öreg P2-es esetében, és ott is a kondik bedöglése okozhat újra vagy nem indulási problémát.
  • viktro #36
    az meg hogy "kifagy a mozilla" azt rékenni a procira... Félelmetes egy vélemények vannak ;)
  • viktro #35
    Azért az csöppet mosolyra fakasztó, hogy összehasonlításnál az Intel részéről a Celeront emlegetik egyesek :D
  • Marlosh #34
    Hehh en Intel-fan vagyok(bar most Amd-m van),de az ilyen visszaeleseket ruhellem (ha valoban az volt es szerintem igen:( )
    Mondjuk en is azt tapasztaltam anno,hogy mindig van egy valaki aki ert valamennyire a computerekhez es tud tanacsot adni,illetve segiteni a vasarlasban (mondjuk aki ilyen helyen vesz pc-t,annak ugy kell).
  • cr3ativ3 #33
    Azért azt ugye hozzáteszem:
    Friss, mai az XPpro-m, aminek eredménye: FlashMX2004 Bent van fél percen belül, vírusellenőrzés kész van 1 rórán belül (ZoneAlarm w AntiVir), és filemt is lejátszik (VLC MediaPlayer) előtte: Film helyett képveítés, 10 órás vírusellenőrzés, és 5 perc alatt Flash! :D
  • cr3ativ3 #32
    nekem is hasonló gépem van (mármint a titkársági gép) Intel Celeron 600 Mhz-en, és pl. mikor ide bejelentkeztem, akkor kifagyott a mozilla, és minkor ujra el akartam indítani, dobott egy auto restartot egy felvillanó kékhalál után. Szeretnék egy jobb gépet, de ugye nem lehet..
  • Athlon64 #31
    Hát ha most én is okoskodni akarnák, akkor mondhatnám, hogy AutoCAD-en dolgozom, AMD-s gépen és nincs semmi fagyás vagy bármi más problémám!
    Ezzel szemben a titkársági PC pont a mai nap csinált egy auto restartot! Igyaz az egy P2-es gép, de hát Intel ami mindig tuti!!!!!! Nem?