Hunter

Újra indul a csillag­há­bo­rú

Az Egyesült Államok ígérete szerint az elkövetkező hónapokban közzéteszi új űrdoktrínáját, ami engedélyezi az űrfegyverek telepítését.

Az űrlézereket és kinetikus energia fegyvereket azok ellen vetik majd be, akik akadályt jelentenek az amerikai műholdak számára, amivel elvileg a világűrt is hadszíntérré változtatják. Ennek elfogadhatatlanságáról már rengeteget beszéltek és cikkeztek. Legutóbb Oroszország ENSZ nagykövete, Valerij Loscsinyin szólalt fel Genfben az űrfegyverek ellen, mondván, hogy azok csak egy új atomfegyverkezési verseny elindítását szolgálják, nem csak az űrben, de itt a Földön is elszaporítva a tömegpusztító fegyvereket és célba juttató alkalmasságaikat. Oroszország egyben meg is erősítette, hogy nem ők fogják az első űrfegyvert pályára állítani és kérték a többi nemzetet is, hogy kövessék példájukat.

Az orosz védelmi miniszter, Szergej Ivanov 2005-ös kínai látogatásán már figyelmeztetett, hogy országa rendelkezik azzal a képességgel, hogy kellően reagáljon, hozzátéve, hogy mind az oroszok, mind az amerikaiak aktívan használják a világűrt katonai célokra. Eddig azonban mindez meghatározott keretek között folyt, csak kommunikációs, célkereső, hírszerző és egyéb védelemmel kapcsolatos űreszközt vetettek be. Fegyverek nincsenek az űrben, telepítésük azonban beláthatatlan következményekkel fog járni.

Oroszország egyébként számos más ország rakományát juttatja jó pénzért az űrbe, többször anélkül, hogy tudná mit is szállít pontosan. Így akár közvetve is belekeveredhet az orosz űripar egy űrkonfliktusba, ezért számukra sem mellékes az ezekre való felkészülés, ami megint csak a fegyverkezési hajszát serkenti. A fegyverkezésbe pedig új szereplők is beléphetnek, közülük a legjelentősebb Kína.

Az 1950-es évek végétől egészen a 80-as évek elejéig a szovjetek tekintélyes sikereket könyvelhettek el a támadó űrfegyverek terén. 1959-ben az OKB-52 speciális fejlesztő iroda elkezdte egy műholdelhárító (ASAT) védelmi rendszer megalkotását. Ugyanekkor a Védelmi Minisztérium NII-4 kutató intézete megkezdte az ellenséges műholdak elleni küzdelem lehetséges módszereinek kidolgozását.

Az erőfeszítések 1982. június 18-án érték el tetőpontjukat, amikor a szovjet vezérkar gyakorló szimulációt tartott egy nukleáris és űrháborúról, ami több mint hét órán át zajlott. Először két UR-100 (SS-11 SEGO) interkontinentális ballisztikus rakéta került kilövésre, melyeket szorosan követett egy közép-hatótávolságú Pionyér mobil rakéta, a Topol elődje, valamint egy atom-tengeralattjáróról kilőtt ballisztikus rakéta. Ezután két ellenrakétát lőttek ki a robbanófejekre, illetve Bajkonurból alacsony földkörüli pályára állították a Kozmosz-1379 elfogó műholdat. Néhány óra elteltével megközelítette a Kozmosz-1375-ót, ami az amerikai Transit navigációs műholdat szimulálta.

Az űrelfogók hivatalos tesztelési tilalmának ellenére 1983. augusztus 18-án a Szaljut tervezőiroda titokban elkészítette egy lézer és rakéta fegyverzettel felszerelhető hadi űrállomás terveit, ez volt a Szkif. Ugyanebben az évben Jurij Andropov, a Szovjet Kommunista Párt Központi Bizottságának főtitkára nyilvánosan bejelentette a Szovjetunió teljes űrfegyverkezésének leszerelését, annak reményében, hogy az USA is felhagy csillagháborús programjával.

Azonban 2006 tavaszán az érintett orosz és amerikai ügynökségek elkezdtek mozgolódni. Március elején Vlagyimir Popovkin vezérezredes, az Orosz Űrerők parancsnoka stratégiai fontosságú katonai létesítményeket látogatott meg Kaliforniában és Floridában James E. Cartwright tábornok, az Egyesült Államok Stratégiai Parancsnokságának parancsnoka meghívására. Egy hónappal később Cartwright látogatott el az Orosz Űrerők főhadiszállására, az űrirányító rendszer számítógépes központjába, Az Űrhadműveleti Központba, a Pletyeszk űrkikötőbe és végül a Szent Pétervári Mozsajszki Űrrepülő Akadémiára.

A tervek részletei egyelőre nem ismerek. A Fehér Ház előzetes közleményei szerint a Védelmi Minisztérium a kommunikációs és védelmi célokat szolgáló Clinton-stratégiától jelentősen különböző elvekkel rendelkező űrvédelmi stratégiát terjesztett Bush elnök elé.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • bnfront #61
    hippi :)
  • rhonkhan #60
    nah, akkor, én most ezt üzenem az USA-nak:
    A k*rv* *nyj*k*t!
    Ez az egész egy Totális háborúhoz fog vezetni.
    Amely rosszabb lesz minden eddiginél.
    Az kormányok képtelen irányítani a világot, még ma is, és akkor ha majd ilyen fegyverek lesznek...
    Bele sem merek gondolni ebbe az egész szarba...
    UNDORÍTÓ szerintem ez az egész fegyverkezési verseny, és az összes k*rv* háború.
  • ewtoto #59
    Hát ez a műhold mizéria csak kifogás itt gazdasági háborurol van már szó Usa 40 év alatt feléli élte ásványait természetesen a földi háboru is ezért van. Jelenleg EU felett áll még usa de ez az arány szépen eltünik és szerintem eu is kinához fog húzni nem pedig az usa ásványszomjas mindentfelélőfelzabáló társadalomhoz. Éljen laden vesszen amerika :D
  • Sanyix #58
    Azt írtam hogy az 27000 km/h-t(7,5 km/s-t) régóta el tudják érni, nem mondtam hogy ez a rekord. Amúgy még azt az 13,33 km/s sebességet is simán túl lehet szárnyalni, csak idő kell hozzá, és megfelelő körülmények(pl ionhajtóművekkel elég nagy sebességre lehetne gyorsulni, csak nagyon hosszú idő alatt) :)

    Ja bocs nemnéztem, hogy még mindíg a vontatásról van szó, azthittem a robbantásról.
    Amúgy utólérni lehetne, ha elég korán felfedezik a veszélyes objektumot, csak egy olyan pályán kell haladnia az űrhajónak ami keresztezi a cél pályáját, úgy hogy a keresztezéskor a lehető legkisebb a sebességkülömbség legyen a kettő között, és a legközelebb legyenek egymáshoz.
  • [NST]Cifu #57
    Ahhoz egy olyan társadalomra lenne szükség, amely ilyen nézetek is vall...
  • Molnibalage #56
    Nana, az alternatív energiaforrásokkal csak óvatosan. Jelenlegi fejelettségi szintjük jóformán semmire sem elég. Ipari alkalmazásra nem jók és az elosztó háloózatokba is halál körülményes beépíteni őket. Jelenleg pl. itthon az is nagy eredmény lenne, ha kombinált ciklusú erőművek épülnének. Az elkövetkezednő 12-15 évben 6000 MW erőművi kapcsitást kell ithon építeni. A jelenlegi erőművek hatásfoka kb. 30-35%, a kombinált ciklusú erőműveké olyan 55-60%
  • haxoror #55
  • kev #54
    Azt a rengeteg pénzt amit egymás kiirtására alkalmas fegyverekre fordítunk, ha a kultúra, a az oktatás, a békés technlologia stb. fejlesztésére fordítanánk akkor lehet hogy jobban járna a világ.
  • mrzed001 #53
    a kb 27000 km/h-t már elég régóta elérik az űrhajók
    Jól emlékszem, hogy valami 48.000 kmh-s sebesség a jelenlegi rekord amit el tudtak érni űrhajóval?

    + mint ahogy már előttem írták, nem is kell utólérni, mert ha utolérni kellene akkor nem lenne semmi gond :D
    Gondolkodj el egy picit ezen az badarságon.
    2 lehetőség van, mivelhogy előbb ugyebár oda kell jutni ahhoz a sziklához, ahonnan aztán teljesen más (-60 - -180 fokos) irányban kell tovább haladni, hogy együtt menjenek:
    1) egy test vonzását kihasználva irányváltás lásd Armageddon (hold vonzását kihasználva)
    2) odamenni párhuzamosan az útjával. Ahova menni fog lassítás, majd stop, majd gyorsítás ellenkező irányba, és ha jól lett minden kiszámolva, akkor mire utóléri a szikla azonos lesz a sebességük ..
    Mondanom sem kell, hogy az 1-eshez kell egy égitest (nincs olyan sok), ketteshez meg iszonyat mennyiségű üzemanyag (azaz hatalmas méret, >4x annyi üzemanyag, mint a max sebesség eléréséhez szükséges).
  • Picivizipaci #52
    Én csak annyit fűznék hozzá, hogy Európának rá kellene hajtania az alternatív energiaforrások kutatására, és onnantól kezdve usa csinálhat amit akar. bush meg úgy hülye ahogy van, meg a nép is aki +választotta.