Hunter

Fejlesztik az űrbombázót?

A Pentagon folyamatosan vizsgálja egy "űrbombázó" kifejlesztésének lehetőségét. A Los Angeles Times szerint Donald Rumsfeld védelmi miniszter megbízta a Pentagont, hogy vizsgálja meg a katonai űrrepülő kifejlesztésének lehetőségét, melyeket "gyors általános bevetéseken" használhatnának, amely akár 90 perc alatt átér a világ túlsó felére, és közel 100 kilométeres távolságból tudná ledobni a bombáit.

A Pentagon szóvivője, Craig Quigley ellentengernagy elmondta, hogy a Pentagont érdekli a koncepció, mivel krízishelyzetben "a hadsereg ennél gyorsabban semmit nem tudna eljuttatni egy harci övezetbe... számos hadszíntéren hasznos lenne".

Ez valószínűleg nem tölti el túlzott örömmel a többi kormányzatot, mivel az űrrepülő a műholdak megsemmisítésére is képes ezáltal kirobbantva a nemzetközi űrfegyverkezést. A Pentagon vezetői azonban ragaszkodnak ahhoz, hogy a gépet csak földi célpontok ellen vetik be. Rumsfeld szerint ez a Buck Rogers stílusú bombázó "rendkívül értékes lenne" a légierő számára.

John E. Pike, a GlobalSecurity.org, egy független kutató szervezet vezetője szerint komolyan kell venni Rumsfeld és a Pentagon törekvéseit. A tervek olyannyira komolyak, hogy már az Egyesült Államok rakétavédelmi programjának részévé váltak

A harcigép segítene az Egyesült Államoknak kiküszöbölni a legnagyobb nehézséget, a távoli célpontok megsemmisítését, miközben a külföldi támaszpontjaik fogyóban vannak és ezen felül rendkívül sebezhetőek is. Úgy tűnik a Pentagon egyik lehetséges jelöltje a NASA által fejlesztett majd öt éve technikai és anyagi problémák miatt sutba dobott, többször is felhasználható űrrepülőgép lenne. A légierő időközben kifejezte abbéli szándékát, hogy részt vegyen az X-33 Venture Star programban.

Szakértők szerint egy ilyen bombázó a háború első perceiben elsöpörhetné a kulcsfontosságú célpontokat, biztonságos teret nyitva ezáltal a hagyományos vadászgépek számára. Az ilyen magasságból ledobott fegyverek annyira erősek lennének, hogy nem is kellene robbanófejekkel körülvenni. A mérnökök számára nem kis kihívás lesz a megfelelő hőálló védőréteg kialakítása, hiszen a légkörbe való belépéskor több ezer fokra is felhevülhet a gép. Az elemzők szerint az előállítás költsége lehet a legnagyobb leküzdendő akadály.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ity #34
    © HunChris-nek van igaza. Mindenki múlt időben beszél a hidegháborúról, mintha már lezárult volna az a korszak. De az ilyen dolgok semmiben nem különböznek az akkoriaktól. Sőt ... Ha ezek a dolgok publikusak, akkor el lehet képzelni mi folyhat a felszín alatt (gondoljunk csak a "régi" hidegháború alatti dolgokra, melyekből még most is sokmindenre nem derült fény)
    És hogy kibírunk-e még 100 évet? Hát tényleg csak reménykedni lehet benne, ha így folytatják a "fejesek" :/
  • Mike #32
    Ja, de mar ertem! :) A NASA mostanaban egyre kevesebb penzt kap, ezert most a Pentagon penzere acsingozik. Ugyes, nagyon ugyes! :)
  • Mike #31
    Fantasztikus! Nem is tudom, hogy voltunk meg eddig nelkule :(((
  • HunChris #27
    Éljen a hidegháború
  • MuERTe #26
    egy mostani fölmérés szerint clinton iq-ja duplája bushénak.az ilyen híreket olvasva el is hiszem!
  • ixyon #16
    hat nem tudok mindent, de ugy nagyjabol tisztaban vagyok a olgokkal ezen a teren. nagyon szeretem a repülőket
  • Lez #15
    Busht én is rühellem. De azzal nincs bajom, ha Amerika haditechnikára költ. Eddig bejött.
    Már amíg nem nagyon használják persze.
    A katonai fejlesztések általában elég hamar átjönnek a civil életbe, és sok hasznos dolog született már így.
  • Lacc #13
    Hát, ixyon, te nagyon nagy tudós lehetsz, ha csak így csuklóból vágod az egyes hi-tech eszközök fejlesztési idejét. Heh. Röhögnöm kell.
  • ixyon #10
    hat amerika helyeben en is felnek kinatol, meg munden kicsi mocskos tohadz orszagtol, amelyik csinalt maganak atombombat... asszem te is felnel, ha valaki, 1 kilometerre toled, fel lenne szerelve 1 aknavetovel, becelozna a hazadat, es nem 1 valaki, hanem vagy 20 valakik, mindenki aknavetovel, teged celbaveve, es csak a pillanatra varnak...
    es az X33rol mar nagyon sokat hallottam, es szerintem nagyon jo konstrukcio LENNE, csak mar vagy 15 eve fejlesztik... valami kicsi bokkeno lehet elottuk, vagy valami sokkal nagyobb dolgot fejlesztenek, mint 1 sima X repulot.
  • Coine #8
    nem a fejlesztőktől van a pénz...