Gyurkity Péter

HD felbontású CRT TV a Samsungtól

Miközben minden gyártó - és a vásárlók egyre nagyobb része - az LCD televíziókra koncentrál, a Samsung hagyományos megoldással is megpróbálkozik. CRT TV-jük kisebb helyigényével és a nagy felbontás támogatásával emelkedik ki a mezőnyből.

A dél-koreai gyártó gondolt egyet, és úgy döntött, hogy megéri a fáradozást egy hagyományos CRT televízió piacra dobása, amely a HD felbontásokat is támogatja. A CTV-32Z30 jelzésű készülék 32 hüvelykes kijelzőjével a hannoveri CeBIT kiállításon mutatkozott be a nagyközönség előtt, előnye a szerényebb helyigény és természetesen a HD támogatás. Mi több, a CRT TV megjelenésekor HDMI csatlakozóval érkezik, vagyis nem szenved hátrányt a nagy felbontású tartalmak lejátszásánál, és nagy valószínűséggel a hagyományos SCART és s-video bemeneteivel az átmenetet is megőrzi.

Természetesen nem a Samsung terméke az egyetlen CRT televízió, amely megbirkózik a HD felbontásokkal. A lépés igazi érdekessége, hogy a mindent elsöprő LCD őrületben felvállalták egy vadonatúj készülék piacra dobását, amely sok-sok vetélytársával ellentétben a hagyományos technológiára alapoz.

Persze ennek is megvan a maga előnye, mégpedig a képminőség és az ár tekintetében, amely közül az utóbbi remélhetőleg ezúttal is alacsonyabb lesz az LCD-hez képest. A készülék külsejénél a gyártó az úgynevezett slim CRT megoldást választotta, vagyis igyekeztek leszorítani a helyigényt, amely a hagyományos technológia óriási hátránya. Ennek megfelelően a SlimFit családhoz csatlakozó televízió "mélysége" mindössze 399 mm.

A gyártó éppen a napokban jelentette be, hogy a tavalyi 2 millióval szemben az idén 4 millió folyadékkristályos (LCD) televízió eladásával számol. Az LCD tévék tekintetében a Samsung a tavalyi negyedik negyedévben piacvezető volt Európában, az Egyesült Államokban azonban a Sony a legfőbb szállító. A Samsung szerint a tavalyi 16-18 millióval szemben az idén 30-40 millió LCD tévé fogyhat el világszerte. A várakozással nagyjából egyetért az amerikai Corning, a folyadékkristályos kijelzőkben használt üveg egyik vezető gyártója, amely egy év alatt 37 százalékos növekedést vár az LCD-piacon.

A Samsung CRT TV-je a CeBIT-en elhangzott ígéret szerint májusban érkezik meg az Egyesült Királyságba 350 fontos, azaz 135 ezer forintos áron.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Jimanszky #97
    jaja.de nekem jó lesz ez,végtére nem vagyok milliomos:)
  • dez #96
    Egy 76cm-es 720p-s CRT-s tévére elég jó az. LCD-TV-n jobban kijön az erősebb tömörítés, de azért ott is élvezhető. Majd ha jönnek az 1080p-s LCD-k/OLED-ek/plazmák/SED-ek/stb., akkor lehet emelni a lécet. De addigra 100k alatt lesznek a HD-s lejátszók.
  • Jimanszky #95
    mindegy.egy a lényeg,hogy ma este már meglesz:)
  • Jimanszky #94
    nem értek hozzá,de sztem az nem adja vissza azt a minőséget.
  • dez #93
    A netről töltötthöz miért kellene HD-s lejátszó?
  • Jimanszky #92
    de egy HD-s lejátszó még nagyon drága:(
  • dez #91
    Annyiért megéri.
    Viszont "tele a net" HD-s filmekkel.
  • Jimanszky #90
    nem tud fogadni HD-s képeket,de nem is kell:)37 és 42"-osokat csinálunk,plazma LCD.40ért veszem tőle.sztem megéri és a digit adásoknál se lesz gond szvsz.sztem megéri és a jövőben se lesz vele gond.persze a HD szebb lesz,de hol van az még...?vagy tévedek?
  • dez #89
    Egyébként mennyiért is veszed most ezt (használtan)?
  • dez #88
    Nem csak HDMI nincs rajta, nem látok olyat, hogy akár csak komponensben tudna fogadni HD-s képet.

    Digitális adások már most is vannak (UPC Direct, DigiTV, T-Home IPTV, Antenna Digital, stb.).

    Milyen LCD-k vannak ott? 66cm alattiak? Mert azokban a legvacakabb LCD panelok vannak. Bár a Philipstől a nagyobbak képe sem tetszik nekem sem.

    (Amúgy nekem is egy jó képű Philips 100Hz-es CRT-m van egyelőre.)