Gyurkity Péter

"Független" felmérés: a Windows olcsóbb a Linuxnál

A Microsoft büszkén jelentette be, hogy egy újabb felmérés ismét igazolta a Windows gazdaságosságát. A tanulmány pártatlan mivolta azonban némiképp megkérdőjelezhető.

A szoftvercég közleményben számolt be a felmérés eredményéről, amelyben a nagyobb biztonságot, az alacsonyabb költségeket, illetve a kisebb kockázatot emelik ki, mint a Windows operációs rendszer előnyeit. Ez a három tényező pedig általában a három legfontosabb szempont a vállalatok számára, így a Microsoft szerint egyértelmű saját operációs rendszerének fölénye, vagyis a Linux hátránya. A szoftvercég szerint ezt a Cole Taylor Bank belső tanulmánya is alátámasztja, amely az összegyűjtött adatok alapján arra a következtetésre jutott, hogy egy Linux-alapú rendszer kiépítése és fenntartása 20 százalékkal növelné meg a költségeket a Microsoft-féle megoldáshoz képest.

"Megfelelő tudással rendelkezünk a Windows-alapú megoldások biztonságos és gyors kezeléséhez, a Linux esetében azonban amennyiben meg szeretnénk győződni rendszerünk biztonságosságáról, külső tanácsadókra vagyunk kénytelenek támaszkodni" - jelentette ki Stephen Shaffer, a Washington melletti Dulles Nemzetközi Repülőtér szoftveres rendszerekért felelős igazgatója, aki tehát szintén a Windows mellett tette le voksát.

Mindez a szoftveróriás növekvő elfogadottságáról tanúskodik, ám - amint arra a The Register cikke is felhívja a figyelmünket - nem feledkezhetünk meg a vállalatok összefonódásáról és a háttérben meghúzódó érdekekről. Az említett felmérést ugyanis az az indiai Wipro Technologies készítette még június elején, amelyet egyáltalán nem lehet pártatlannak minősíteni, hiszen évek óta gyümölcsöző kapcsolatot tart fenn a szoftveróriással. Nem véletlen, hogy a két vállalat stratégiai együttműködéséről a Wipro, illetve a Microsoft weboldalán is megbizonyosodhatunk, sőt, egy három évvel ezelőtti bejegyzés szerint Bill Gates olyannyira fontosnak tartotta ezt az együttműködést, hogy már egy IBM elleni szövetség létrejöttéről beszélt.

A felmérés kapcsán tehát egyedül azt a tanulságot szűrhetjük le, hogy a Microsoft továbbra is minden lehetőséget megragad riválisának visszaszorítására, és korábbi álláspontjának változására - legalábbis ezen a téren - egyhamar nem számíthatunk.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • h4x0r #81
    Larry McVoy, újra elismétlem, a BitKeeper cég főfejlesztője, és megszüntette a támogatást a BitMoverre (addig a cég hosztolta a kernelfejlesztést ingyé', ez szűnt meg). Az ok pedig egy korábbi flém volt (asszem) a Linux egyik fejlesztői levlistáján.
    És ne haragudj, de ez elég nagy csúsztatás, LM nem mondott viszont semmi érdekeset, csak tele lett a töke a Linuxos flémekkel (ti. sokan vitatták, hogy az egyik meghatározó GPL licenszű fejlesztéshez célszerű-e kommersz SCM-st használni). Asszem.

    "Persze ha idevesszük azt, hogy "szar a Vendóz, mert teli van lyukakkal", "szar az espékettő, mert még nem elég kiforrott", "szar a vendóz, mert lelassul 2 hónapon belül", akkor ugye rögtön más a helyzet? Merthogy ezek a klasszikus MS/Windows-hater közhelyek semmivel sem tanúskodnak nagyobb informatikai hozzáértésről, mint a "szar a Vendóz, mert a zemes csinálja"."

    Ezt a fent megnevezett kategóriába lehet nyugodtan sorolni. Én elmondtam az ellenérveimet, de nem nagyon fikázom (na jó, néha igen :).
  • Garfield #80
    Mellesleg érdekes módon a PCFórumos cikkben is mindenki előbb Stingbe kötött bele, aztán abba, hogy LM vajon fejlesztő volt-e, a LM által mondottakkal pedig alig foglalkoztak.
  • Garfield #79
    Miért, Larry McVoy nem volt az? De kilépett.

    Bírom, amikor emberek azért fikáznak valakit, mert nekik nem tetsző dolgokat ír/mond.

    Mellesleg fikázza a Windowst a halál, már a többség (remélem) túlvan a "szar a Vindóz, mert szar" állításokon.

    Persze ha idevesszük azt, hogy "szar a Vendóz, mert teli van lyukakkal", "szar az espékettő, mert még nem elég kiforrott", "szar a vendóz, mert lelassul 2 hónapon belül", akkor ugye rögtön más a helyzet? Merthogy ezek a klasszikus MS/Windows-hater közhelyek semmivel sem tanúskodnak nagyobb informatikai hozzáértésről, mint a "szar a Vendóz, mert a zemes csinálja".
  • Garfield #78
    Végigolvastad a cikket, vagy csak a neked tetsző részeket?

    A jövőben mélyebben majd a zsebükbe nyúlniuk azoknak a cégeknek, akik termékeik vagy szolgáltatásaik népszerűsítésében a "Linux" nevét is fel kívánják használni, miután a márkanevet Linus Torvald nevében kezelő Linux Mark Institute (LMI) jelentős változásokat jelentett be licencelési és árpolitikájában.

    Lelki szemeim előtt már látok egy LMI kontra <ingyenes_disztrib> névbitorlási pert.
  • h4x0r #77
    Höhö! Te elhiszed még azt, amit a Sting ír? Ő írta azt is, hogy a Linux egyik fő fejlesztője kilépett.
    Egy másik fórumon elhangzottakra reagálva: azért piszkálnak, mert mindenkit hülyének nézel, aki nem te vagy. :)
    Mellesleg fikázza a Windowst a halál, már a többség (remélem) túlvan a "szar a Vindóz, mert szar" állításokon.
  • blackeagle #76
    Gondolom most is ingyen használja az m$-t ,csak veri itt magát.
  • Drawain #75
    Végigolvastad a cikket, vagy csak a neked tetsző részeket? Te otthoni használatra még mindig ingyen használhatod!
  • arschsg #74
    "Drágább lesz a "Linux" használata
    szerző: Sting , idő: 2005.06.28. 09:30 , forrás: Golem




    A jövőben mélyebben majd a zsebükbe nyúlniuk azoknak a cégeknek, akik termékeik vagy szolgáltatásaik népszerűsítésében a "Linux" nevét is fel kívánják használni, miután a márkanevet Linus Torvald nevében kezelő Linux Mark Institute (LMI) jelentős változásokat jelentett be licencelési és árpolitikájában. A változások következtében a korábbi egyszeri díj helyett évente kell majd a név használata után fizetni, ráadásul az többe fog kerülni, és kevesebbre jogosítja majd fel a licencelőket."

    Ki hitte volna hogy ez lesz? Linuxból is pénzt akarnak csinalni:)

    Linux: Drágább és használhatatlan:)
    http://pcforum.hu/hirek/9681/Dragabb+lesz+a+Linux+hasznalata.html
  • arschsg #73
    "A felmérés kapcsán tehát egyedül azt a tanulságot szűrhetjük le, hogy a Microsoft továbbra is minden lehetőséget megragad riválisának visszaszorítására..."

    JÓL TESZI! :)
    Amúgy ez hülye következtetés illogikus. De muszáj volt fikázni a MS-t, nem igaz?

    MICROSOFT MICROSOFT MICROSOFT MICROSOFT MICROSOFT MICROSOFT
  • Caro #72
    A linuxot sem olyan nehéz adminisztrálni.
    Főleg mondjuk webminnel. Meg az sok konfigurációban is segít. Ha valaki nem lusta elolvasni a man oldalakat simán megtanulja hogy kell megcsinálni. Egy rendszergazdától azért ez elvárható, ezért kapja a fizetését. Még ha nincs is diplomája, bár ma mindenkinek diploma kell.