Berta Sándor

Elektronikus lábbilincset tesztelnek Ausztriában

Ausztriában a politikusok is támogatják azt a javaslatot, mely szerint elektronikus lábbilincset kapnának a feltételesen szabadlábon lévő bűnözők. Az új rendszert néhány hónapja már tesztelik az alsó-ausztriai Hirtenbergben lévő fegyintézet rabjain.

A kísérletben résztvevő öt elítélt már 2004 vége óta hordja a különleges lábbilincset, akkor, amikor éppen kimenőn vannak. Így lehetővé válik a börtönszemélyzet számára, hogy pontosan tudja, hol tartózkodik a rab és nincs szükség arra, hogy elkísérjék őket a fegyőrök. A börtön tájékoztatása szerit eddig a kísérlet tökéletesen működik, csupán néhány kisebb technikai probléma merült fel. Mint azt Alfred Steinacher, a hirtenbergi büntetés-végrehajtási intézet parancsnoka elmondta, a rendszer szinte tökéletesen bevált és jól láthatók a módszer előnyei.

Maga az elektronikus lábbilincs nem más, mint egy fixen, a lábhoz rögzített adó, amely állandóan kapcsolatban van a vevőegységgel, illetve a központi reléállomással. Mindez lehetővé teszi, hogy az összes, feltételesen szabadlábon vagy csak kimenőn lévő rab mozgását a börtönszemélyzet megfigyelhesse és ellenőrizhesse. Amennyiben egy elítélt túl messze távolodik el a vevőegységtől, a rendszer riadót fúj. Ugyanez történik akkor is, ha a rab megpróbálja eltávolítani a lábbilincset.


A börtönparancsnok, illetve Karin Miklautsch osztrák igazságügyi miniszter véleménye megegyezik abban, hogy ilyen módon tartósan megoldható lenne nem csak Ausztriában, de gyakorlatilag Európa és a világ többi országában is óriási gondokat jelentő telített fegyházak problémája. Miklautsch szerint a kisebb bűncselekményeket elkövető elítéltek szabadlábon vagy akár háziőrizetben is lehetnének, aminek köszönhetően 15 százalékkal csökkenne a börtönök kihasználtsága. Ráadásul így a bűnözők sem éreznék magukat rabnak, ugyanakkor a lábbilincsük örökké emlékeztetné őket arra, hogy bűncselekményt követtek el.

Elektronikus lábbilincset egyébként alkalmaznak Svédországban, illetve 2000 óta Németországban, Hessen szövetségi tartományban is. Az új rendszert támogatja az összes osztrák parlamenti párt és ha a szükséges törvénymódosítást elfogadja az osztrák parlament, akkor akár már az idén nyár elejétől bevezethetik az új módszert. Vita már csak arról van, hogy mely bűncselekmények elkövetői hordhatnák az elektronikus lábbilincseket. A Kurier nevű osztrák lapnak nyilatkozó Michael Neider, az osztrák igazságügyi minisztérium illetékes osztályvezetője szerint jelenleg az a legvalószínűbb megoldás, hogy a két éves vagy annál kisebb börtönbüntetésre ítélt bűnözők lehetnének a szerencsés kiválasztottak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Hegyikecske #22
    Hehe, ezt tuti nem nehéz kijátszani, leveszed, oszt elszelelsz, és akko az már ötökmind1 h. holcsipog, te már rég nem ottvagy... Max arra kalkulálnak h. aki ilyet kap ne érje meg neki levenni
  • atlagember #21
    Nem baj ha radikális, de akkor is ez kellene! Aki lop levágni a kezét mint a középkorban aztán nem lop többet. Mindjárt kevesebben vetemednének rá. És ezzel is kevesebb rab lenne a börtönökben, de nem 10%-kal, hanem 90-nel.
  • HUmanEmber41st #20
    Ja bocsi az kimaradt, hogy visszaesők.
    De az igazán látható, hogy az összes törvény a "jogállamokban" a bűnözőknek kedvez.
    Az emberi szervezetnek meg nincs szüksége az alant felsorolt dolgokra.( Az élethez ) Miért etessek 1 testi/ szellemi roncsot, aki nagy nehezen megfon 1 kosarat?? Abból nekem semmi értékem nem származik.
    Szóval szerintem az az igazi emberbaráti cselekedet, ha megakadályozod a függőséget, nem pedig az, hogy életben tartod ezeket a roncsokat azt mondva, hogy talán majd egyszer hasznos tagja lesz a társadalomnak..
    Úgy hasznos, ha nem szokik rá. Az így felszabadult energiákat át lehet csoportosítani máshova
  • benli #19
    Megtévedt embereknek találták ki nem kemény bűnözőknek. - még te is megcsúszhatsz - és nem hinném, hogy kemény bűnözők között jól éreznéd magad. - rövid nadrágba azért nem viselném. - a másik, hogy addig se kell eltartani az adófizetők pénzén. Szerintem jó. Hamar be kellene vezetni de nem a súlyos bűnelkövetőknek.

    - ja mindent fel lehet törni csak kérdés, hogy akarom e, ill. megéri? - ja a csajozás is ciki lenne :)
  • Dredd #18
    Nem gondolod, hogy kissé radikális, ímit írsz? :DD
    Teszem azt, van egy haragosod, jó kapcsolatokkal a rendőrségen, gyártanak pár fals bizonyítékot, hoznak pár hamis tanút... már bent is csücsülsz a többi bűnöző között, mehetsz a déli sarkra embert enni. Meg Strassnurgba LOL.
    Amúgy a könnyű- és nehézdrogok közötti distinkciót vagy 15 éve meghúzta a WHO (az ENSZ Egészségügyi Világszervezete), és ők azért értenek az ilyesmihez, elhiheted. Azt is több helyen leírták, elmondták, kimutatták, tudós emberek, orvosok, pszichológusok, pszichiáterek és más egészségügyi szakemberek, hogy milyen lényeges (!!!) különbségek vannak könnyű- és nehézdrogok, valamint használóik között. Magyarországon pl. csak a felmérések szeint 500.000 (ötszázezer, másképp félmillió, az összlakosság 5%-a, a vizsgált korosztály kb 25%-a) fiatal próbált már valamilyen könnyűdrogot (ők azok, akik az ilyen anonim felméréseken igennel válaszoltak! a látenciát 2-szeresre becsülik a szekemberek), őket mind kivégeznéd?
    Komolyan, intelligens értelmes ember (mert az eddigi hsz-eid alapján ilyennek látlak) hogy írhat ilyesmit? Ez valami primkó demagóg politikus szájába való, aki a zombi szavazókat veri át ezzel a szöveggel.
    Hidd el, a bűncselekmények mindenkiből kihozzák az egresszívot (tavaly zsbtolvajok lopták el a tárcám, minden iratommal és vagy 120k forinttal - akkor én is levágtam volna az összes kezét). De a látszat itt is sokszor csal, és amint elkezdünk általánosítani ("a bűnözők", "a drogosok" stb) nagyon ingoványos talajra tévedünk. Ha pl. nem figyelsz oda az úton, elütsz egy embert aki meghal, börtönbe kerülsz. Halált érdemelsz? Vagy Déli-sarkot? Voltak rendszerek, amik megpróbálták megvalósítani amit írsz, kiirtani a buzikat, bűnözőket, fogyatékosokat, kommunistákat, kulákokat, rendszeridegeneket, stb. Ezeket a rendszereket megdöntötte a "nép", és hidd el, neked se lenne jó, ha megint az a világ lenne.
  • Mars #17
    Az utolsó mondatodat, Szegeden a csillagban süsd el
  • HUmanEmber41st #16
    "Ráadásul így a bűnözők sem éreznék magukat rabnak"

    Akkor meg minek ??? A bűnözőt száműzzék a Déli-sarkra, azt kész. Ott megeszik egymást, jól ellesznek... még az én adómból éljenek ezek a mocskok???? Ha rajtam múlna bevezetném az iszlám büntetést.
    Az összes alkeszt,dohányost meg narkóst /nincs könnyű meg kemény drog !!!!/ kivégezném a csempészekkel együtt. A tolvajoknak meg levágni először az egyik ujját, aztán mindig feljebb...lenne rend egyből..
  • Gyumika #15
    Párosával mehetnének kimenőre,és még kerékpáros kézbesitői állást is vállalhatnának.
  • Gyumika #14
    Nagy-Britanniában és az USA-ban már nem számít újdonságnak,hosszú évek óta alkalmazzák/nemcsak pedofilok figyelésében,hanem más esetekben is/de akkor mikor elkezdték alkalmazni,mégelég drága volt és a mérete sem volt elhanyagolható.Egyes, zaklatás miatt elitélt személyek is kaptak ilyen "ketyerát".
  • Commandante #13
    Különben is, a legolcsóbb a golyó. Van vagy 10 forint.