Berta Sándor

Egyre több az internetes bűncselekmény Németországban

A cottbusi államügyészség által nyilvánosságra hozott jelentés szerint az internetes bűnözők elleni eljárások száma a 2001. évi 500-ról napjainkra majdnem megnégyszereződött.

Mint azt Thomas Schell, a Németországban egyedüli hivatalként az internetes bűncselekményekkel foglalkozó cottbusi államügyészség munkatársa elmondta, az idén ismertté vált ilyen bűncselekmények száma eddig elérte az 1800-at. Schell hozzátette: becsléseik szerint 2004-ben várhatóan az ügyészség több, mint 2000, a világhálón elkövetett bűncselekmény kapcsán indít majd eljárást az elkövetőkkel szemben.

Az ismeretlen tettesek ellen a cottbusi különleges ügyészség 2001-ben még csak 200, 2003-ban azonban már 500 eljárást indított. Idén augusztusig az ilyen ügyeknek a száma már elérte a 300-at. Az internetes bűncselekmények 60 százalékában általában csalásról van szó. Ide tartoznak például az eBay online aukciósház portálján elkövetett bűncselekmények, de más online csalások is. A világhálón elkövetett bűncselekmények 25 százaléka a gyermekpornográfiával kapcsolatos. Ezek közé tartoznak például azok az esetek, amikor az elkövetők pedofil képeket vagy videókat tesznek közzé az interneten.

Érdekes módon a szerzői jog által védett különböző anyagok, mint például a játékok, a szoftverek, a filmek vagy a zeneszámok és a zenei albumok illegális másolása és az interneten való közzététele, illetve árusítása csupán a németországi online bűncselekmények tíz százalékát teszi ki. Az internetes bűncselekmények fennmaradó körülbelül 5 százaléka úgynevezett "egyéb kategóriájú", főleg politikai bűncselekmény. Ide tartoznak például azok az esetek, amikor az elkövetők illegális önkényuralmi jelképeket vagy szélsőjobb-, illetve szélsőbaloldali tartalmakat tesznek közzé a weboldalakon.

Ami a legérdekesebb, hogy például a számítógépes szabotázs, vagy a kártevők terjesztése nem szerepel ebben a tételben. Pedig a Sasser vírus írója, a 18 éves Sven J. ellen például néhány nappal ezelőtt emelt vádat a verdeni ügyészség.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • DOT #2
    Az online banking szolgáltatásért az üzemeltető vállal felelősséget. Én elhiszem az OTP-nek, hogy a rendszerük a lehetőségekhez mérten jó. Valamint nagyon passzol az elképzeléseimhez, hogy ne kelljen minden vacak tranzakcióért sorbaállnom a fiókban, vagy telefonon nyomkodni hosszú számsorokat amikhez úgyis elő kell venni a papírt mert a franc se tudja fejből, még mielőtt az ügyintézőhöz jutnék.. Ehelyett belépek, pikkpakk elintézem ami kell, és viszlát. Dehát ízlések és pofonok :) (igazság szerint eddig jól megvoltam banxámla meg kártya nélkül, de most muszáj volt)
  • attila84 #1
    Hát, igen az internet veszélyes világ is. Ezért nem végzek semmiféle pénzzel kapcsolatos ügyintézést neten. Gondolok itt például az internetes bankra. Le is van tiltatva a lehetőség.