Berta Sándor

5 évet kaphat az interneten koponyát áruló férfi

Jerry David Hasson nem brutális gyilkos, és nem a felesége koponyáját árulta az interneten, ebből kifolyólag nem is gyilkosságért kell felelnie a bíróság előtt. A vád ellene a régészeti leletek védelmére vonatkozó előírások megsértése.

Egy női koponya nem olyan tárgy, ami csak úgy az út szélén hever. De az sem szokványos, ha valaki egy ilyen leletet árul az interneten. Azonban pont ezt tette egy kaliforniai férfi az eBay online aukciós portálon. Nem tudni, hogy mennyire gondolta komolyan a dolgot, ám cselekedetért akár 5 évig terjedő börtönbüntetést is kaphat.

A női koponya egy, még ha nem is olyan jelentős értéket képviselő régészeti lelet. A tárgy a XVIII. századból származik és egy hawaii őslakosé, amit a férfi egya, az 1790-es években meghalt híres harcos koponyájaként árult a világhálón. Pechjére azonban a leletet pont az indiánügyi hivatal egyik megbízottjának küldte el gyorspostával idén februárban. Az csak később derült ki, hogy az illető megbízott licitálónak adta ki magát, hogy így buktathassa le forró nyomon a nem mindennapi csalót.

Az igazságügyi szakértői vizsgálatok után kiderült: a koponya valójában nem egy harcosé, hanem egy nőé, aki 1778 előtt élt és 50 éves korában hunyt el. Amint azt az ügyben illetékes Los Angeles-i államügyészség egyik szóvivője elmondta, Hasson a koponyát több más valódi harcos csontjával együtt egy őrzött sírból lopta el még 1969-ben, ezt azonban a hatóságok vitatják.

Persze ha igazat mond, akkor is kérdéses miért várt 35 évet a lelet elárverezésére a most 55 éves Jerry David Hasson? Amennyiben a kaliforniai férfit bűnösnek találják a régészeti leletek védelméről szóló törvény megsértésében úgy akár 5 évi börtön- és 250 ezer dolláros pénzbüntetést is kiszabhatnak rá.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • quentit #7
    "A törvény nem ismerete nem ment fel annak betartása alól..., erről ennyit... :)"

    Tudom, éppen ezért is felháborító ennyire, hogy ilyen balfaszságok vannak. Nem magolhatok be minden törvényt, ezért is írtam, hogy mostmár ügyvéddel kell járkálni mindenhova?!

    A törvények valamennyire elvileg a közerkölcsön alapulnak, de ennek ehhez semmi köze...

    Mindenki azt csinál amit akar, amíg azzal nem befolyásolja más emberek szabadság jogát. Ennek ez hol mond ellent? Ilyen elven lehetne olyan törvény is, hogy aki nem mutatja be a törvény őreinek azt, amit sz*rik, börtönbe kell zárni, hiszen lehet, hogy más kíváncsi lett volna rá, így most szegényebb lesz a tudomány (azon is lenne mit tanulmányozni).

    Lehet, hogy nem kellene ötleteket adnom? :)
  • Cat #6
    rengeteg ember foglalkozik azzal, hogy kutasson, majd magángyüjtőknek jo pénzért eladja. Igenis muszáj, hogy az állam is tudjon róla, mert különben soha nem látnád a muzeumokban a letűnt korok emlékeit.
  • antijedi #5
    A törvény nem ismerete nem ment fel annak betartása alól..., erről ennyit... :)
  • Robko #4
    ez nevetséges ilyen sulyos büntetést adni
    Esetleg figyelmeztetést.
    Mi rósz, van ebben.
    De ha magánáltartotta volna, akkor meg nincs semmi.
    Szerintem az internet szabad akármit le lehet tölteni csak a felhasználást, kell szakciónálni.
  • tajfun #3
    Ez semmi, nekunk meg olyan torvenyeink is vannak amik egymasnak is ellentmondanak. :)
  • quentit #2
    Ez meg milyen ideggyengye törvény. Esküszöm én nem is tudtam, hogy van ilyen... Ki tudja hány olyan törvény van még, amiről nem tudok, így lassan oda jutunk, hogy ügyvéd nélkül még hamburgert sem vehetek, mert a végén börtönbe kerülök... Bárki találhat véletlenül is ilyen leletet, mi abban a rossz, ha eladja?

    Felháborító ez az elmebeteg hozzáállás, menni kéne a marsra államot alapítani...
  • [HUN]PAStheLoD #1
    ez pech :D