Gyurkity Péter

Csak legális Windowsokat frissítene a Microsoft

A jelek szerint a szoftveróriás ismét úgy döntött, hogy kizárólag a legális példányok számára lesznek elérhetők a szükséges javítások, míg a kalózmásolatokra csak bizonyos korlátozással tölthetjük majd le a frissítéseket.

A vállalat még idén szeretné bevezetni az új rendszert, addig is időt adnak a felhasználóknak, hogy megtegyék a szükséges lépéseket. Szakértők szerint már jóideje várható volt egy ilyen lépés, hiszen a Microsoft tavaly ősszel kezdte meg egy új szoftver tesztelését, amely a Windows operációs rendszerek valódiságát hivatott tanúsítani. Eddig az ellenőrzés önkéntes alapon zajlott, de február 7-én Kína, Norvégia és a Cseh Köztársaság vásárlói számára már számos frissítés esetében kötelező lesz elvégezni a tesztet.


A vállalat ígérete szerint amennyiben az operációs rendszer kalózmásolatnak bizonyul, kedvezményes áron hozzájuthatunk egy legális példányhoz - igaz, a kedvezmény mértékét még nem lehet tudni, hiszen ez eredeti ár is igen eltérő, ebben a három országban például 10 és 150 dollár között mozog. Az év közepe felé a Microsoft világszerte szeretné bevezetni a kötelező ellenőrzést, mind a kiegészítő alkalmazások, mind a frissítések esetében. Azok, akik nem kívánnak azonnal legális példányt vásárolni, továbbra is igénybe vehetik majd a Windows Update szolgáltatást, de csak abban az esetben, ha a letöltést automatikusra állítják. A Microsoft szerint ily módon kellő egyensúlyt hoznak létre, és a változás egyik tábort sem érinti hátrányosan.

"Véleményünk szerint csak az eredeti szoftver lehet kellően biztonságos. A változással szeretnénk arra ösztönözni a felhasználókat, hogy vásárolják meg az operációs rendszert, de nem lenne jó, ha ezzel csökkenne a frissítéseket letöltő felhasználók száma" - jelentette ki David Lazar, a Genuine Windows program vezetője. Elmondása szerint a Windows Genuine Advantage nevű program további előnyöket kínál azok számára, akik már korábban kötélnek állnak: ezen felhasználók ugyanis ingyen szoftverekhez juthatnak, és további kedvezményben részesülnek, ha Microsoft terméket vásárolnak, beleértve az Outlook Live előfizetést, illetve az MSN Games szolgáltatást.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Zsoltika 007 #82
    Én már láttam elég sok crack-be rejtett vírust. De ez nem annyira számottevő. Inkább az oldalakkal kell vigyázni ahonnan ezeket lehúzza az ember ott aztán minden click-re jut egy norton antivir virus found üzi.
  • BlueGold #81
    Miért? Ahogy a játék "noCD_pach"-ekben meg a Program "Trial-to-Full" javításokban sincs se virus se kémprogram. Akkor szerinten a tört Win. Updatekben is meglehet majd bizni. Vagy te neked mindenből eredeti verziód van?
  • echo #80
    Köszi mégegyszer. Úgyis mindjárt vége a vizsgaidőszaknak, lehet neki is állok :)
  • TH448 #79
    Sziasztok!
    Hogy mennyi hülyeséget össze tud írni a publikum! Ezt most nem azért írom, mert én lennék a fasza gyerek, de ahogy apukám mondta: Nem mindegy, hogy a hülye okoskodik, vagy az okos hülyéskedik!
    Valaki azt mondta, hogy a windows ablakkezelője a legjobb. Na ez nem igaz, az is már elavult, és mondjuk a KDE simán felveszi vele a versenyt.
    Csak megsúgom, hogy a MAC OS, az valójában feltuningolt freeBSD Unix. SZóval erről ennyit. Mondjuk tényleg ennek a legfaszább. Majd windows alá ha kijön normálisan beépítve az avalon, az már lehet, hogy eléggé modern lesz, csak nagy lesz az erőforrásigénye.
    Volt egy link, hogy le lehet csupaszítani a windowst, erre jött egy olyan reakció, hogy minek, meg 30 perc újrarakni. Na az ilyen gondolkodjon, mielőtt hülyeségeket ír. Ghost 2 perc alatt visszarakja. Nem jobb, mint mondjuk beállításokkal együtt, meg programokkal több, mint egy órán át szórakozni vele?
    Ha valakinek nincs boltban vásárolt névre szóló licensze, és használja a beépített windows update szolgáltatást, azt meg tudom sajnálni... IP log meg minden...
    Arról ne is beszéljek, hogy a vírusirtókról is volt egy link, ami teljesen igaz. Bár azzal nem értek egyet, hogy azért kell, mert ha mondjuk letöltök egy freeware progit (mondjuk), akkor az simán lehet vírusos, szóval nem hülyeség, de semmi nem 100%, alapvetően a júzer a hülye...
    A microsoft amit csinál, az meg teljesen érthető, mivel ők a bevételből fizetik a supportot. Ez van. Egyébként a gépek többsége nincs beállítva, vagy nincs elég sáv, hogy mindig leszedje a legújabb frissítéseket, szóval kevés gépen vannak rajta a legújabb update-ek. Ezért nem fognak az emberek másra áttérni. Mondjuk ha kell az msn messenger új verziója, akkor letölti valahonnan, de nem fog átszokni linuxra. Ezért már sebezhetőbbek, mivel nem a legújabb update van rajta, de nem attól, hogy nem eredeti.
    A home meg xp között nem olyan sok a különbség. Néztem a honlapon a különbségeket, egy átlag felhasználónak nem olyan sok nélkülözhetetlen dolog van a prof-ban, ami a home-ba ne lenne benne.
    Nah, ha eszembe jut valami még, majd megírom. :)
    Bye!
  • entreri #78
    Én nem nagyon mernék illegális oldalról frissítést feltenni...
  • NeoMaN #77
    elég LOLka. aki nem neten keresztűl frissítene, azzal mivan? vagy aki renccergazda, és akár 15-20 gépet is frissítene egyszerre? :))) az MS server megnézné, hogy amivel le akarják tölteni az offline is feltehető frissítést, azon a gépen legális-e a winfos, és ha nem legál akkor nem engedi a letöltést? nabumm. akkor majd leszedik Linuxal. :Ð Ha meg már lentvan, akkor "peccselhető". :PPPP Ezzel az egésszel csak azok szopikáznak akiknek legális van, vagy illegál de lúzerek. (mondjuk tuti, hogy a legtöbb ember illegál és lúzer, viszont ők nem is tudják mi az a frissítés... :Ð )
  • pcdesign #76
    Ajjaj akkor jó lenne bezerezni egy legális példányt az XP-ből mert askkor nem fogok jól járni
  • testerlnx #75
    Különben meg hajrá M$, csak így tovább!! Tényleg szúrkolok, hogy hozzanak még ki egy pár Starter Edition-t, és próbáljanak meg minéll több mindenért pénzt kérni. Csináljanak egy validációs szolgáltatást, amelyet vegyen igénybe az összes feltelepült program, hogy ellenőrizzék, hogy crack-elve vannak-e, vagy tényleg megvették őket :) Ha össze adod, amiket használsz, nem csak a Windows-t!! Akkor rá fogsz jönni, hogy a géped árát lazán rákölthetnéd software-ekere, hizsen még egy tömörítő program is pénzes M$ -on, biztos használsz WinRAR, WinZIP, ACDDSEE, MSOffice, egy pár játék, ugyan már, ad már össze ezek mennyibe kerülnének, ha egyszer meg kéne venned mindet :)
  • Kain #74
    1 milla az átlagfizetés, haha, ez szellemes volt.
    Pár példa:
    - jól fizetett gyári munkás: kb. £14.000/év
    - bolti eladó: £11.000/év
    - vezető könyvelő: £25-29.000/év

    Számold át szépen és meglátod, hogy ott sem kolbászból van a kerítés.
    Bocs az OFF-ért.
  • testerlnx #73
    Ha SuSE-t használsz akkor a yast-ban egy katt az NVidia driver... Csak ne a kernellel frissítsd egyszerre.