Spencer

Ismét egyéni felhasználókat perelt be az RIAA

Az RIAA képviselője elmondta, hogy a szervezet 532 meg nem nevezett felhasználót fogott perbe, akik közül 89-en 21 különböző egyetemen tanulnak. Az RIAA most harmadik körben perel be több száz felhasználót, mióta a bíróság nem engedélyezte, hogy a szövetség megszerezze az alperesek személyi adatait azok internet szolgáltatóitól.

"Rendkívül fontosnak tartjuk hangsúlyozni, hogy senki sem érezheti biztonságban magát azok közül, akik a nemzetközi világháló segítségével illegális fájl cserebere tevékenységekkel foglalkoznak. Az egyéni felhasználók ellen indított peres eljárások fontos részét képezik azon átfogó stratégiánknak, melynek célja, hogy a fájlmegosztó felhasználókat megtanítsa a törvények és a szabadalmi jogok tiszteletére" - nyilatkozta az üggyel kapcsolatban Cary Sherman, az RIAA elnöke, majd hozzátette, hogy a bírósági perektől tartva a felhasználók nagy része vélhetően át fog térni a fizetős és nem utolsó sorban teljesen legális online zenei szolgáltatások használatára.

Az RIAA először hét hónappal ezelőtt indított bírósági eljárást egyéni felhasználók ellen, korábban ugyanis csak az illegális szolgáltatásokat üzemeltető cégeket perelte be a szövetség. Megoszlanak a vélemények azzal kapcsolatban, hogy ezen bírósági perek milyen mértékben szorították vissza az illegális fájl cserebere tevékenységeket, vagyis, hogy az RIAA végül is elérte-e a célját. Az első jelentések arról szóltak, hogy az Egyesült Államokban jelentősen visszaesett az online fájlmegosztók száma, a későbbiekben viszont több olyan felmérés is napvilágot látott, mely az illegális fájl cserebere piac fellendüléséről számolt be. A fájlmegosztásra használt szoftvere népszerűsége mindenesetre töretlenül növekszik, melynek ékes bizonyítéka, hogy az egyik legkedveltebb ilyen programot, a Kazaa-t egyedül az elmúlt héten közel 2 millió példányban töltötték le a Download.com internetes oldalairól.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • TeszteloPontHu #21
    Ha kicsit visszaolvasol, akkor láthatod, hogy én is ezt írtam: itthon most is így van.
  • Anubys #18
    Nem csupán arra próbált rávilágítani, hogy olyan szarokat adnak ki manapság "zene" néven, hogy hihetetlen. Kb. két-hátomhavonta egy CD-t veszel, akkor már megvannak azok a valóban igényes zenék, amiket ismerhetsz abban az esetben, ha nem töltessz netről (ha töltessz, akkor valamivel többet), és ezt azért ki lehet bírni. Persze, ha olcsóbbak lennének a CD-k,meg merném kockáztatni azt is, hogy úgy vegyek meg egy albumot, hogy előtte nem is hallottam, és szerintem így jóval nagyobb nyereségük lenne a kiadóknak, mint amekkora vesztességük az árcsökkentés miatt...
  • xavier #17
    a bin laden inkább az ilyen náci bűnöző RIAA -t robbantaná fel.
    az eszem meg áll hogy pénzért mit kinem találnak.
    fujjj de undorítóak
  • sniper #12
    Ja, elkobozzak az emberektol a warezt hogy lemasolhassak toluk. :)
  • NEXUS6 #10
    Beszarás!

    Ria, ria, hajrá ria!
    Hát ha jól látom most épen 3.5 milkó felhasználó lóg a kazán. Nos, a Ria gondos előkészítés után beperelt 500 felhasználót (mondjuk amerikában), szal úgy 7000X biztos felmehetek a kazára anélkül, hogy bárki is utánam szaglászna. Ezek szerint ha naponta egyszer felmegyek akkor 20 év múlva számíthatok arra, hogy addigra talán beperelnek engem is- bár nem hiszem mert nem vagyok amcsi. Hát mit mondjak, nem egy jó arány, még van mit javulni a fijúknak.

    Na meg hát, elég furcsa ízlésük van: kisfiúkra specializálták magukat. Nem értem miért nem próbálkoznak maguknak kifogni egy tökös ügyvédet, hogy precedens pert csináljanak, mondjuk bizti elvesztenék.
    Mi az, hogy az illető tudta nélkül bírói felhatalmazás nélkül lenyomozzák, megfigyelik az "áldozatot", ejnye bejnye!
  • TeszteloPontHu #9
    Itthon a letöltés is legális, csak a megosztás tilos.
  • AtisH #8
    Mi ez? Inkvizíció? Ezek olyan hülyék, hogy még a saját gyereküket is lecsukatnák, ha ne adj isten mp3-at töltenének le, de egy országot lerohanni, az nem bűn!
  • shim #7
    "hát...ha mondjuk a magyar kiadóknak nem is akkora a hasznuk...de télleg...ha mondjuk eltörölnék az artisjust...najó...nem...szerzői jogvédelem kell a valódi bűnözők ellen...de hogy ne szipolyozzanak ki mindenkit...és le vinnék a kiadványok árait...mert biztos lehet...és mondjuk nem adnának ki ilyen valóvilágos meg mittomén milyen szarokat...adja ki a TV2 van neki pénze rá...aztán a külföldiek meg kussojjanak mer ami pénzt elveszít pl. a Sony a zenekiadáson azt haccor megkeresi az írható CD eladásokkal" (c) gLes
  • Herds #5
    ha lenne magyarországon is "online zenei szolgaltatas" akkor toltene le sok ember onnan, mer sztem pl 1 dolcsit meger egy szam, de amig nincs ilyen (es sztem egyhamar nem is lesz) addig ne ezzel ervejjenek, huzzanak a faszba!!!
  • sniper #4
    "melynek célja, hogy a fájlmegosztó felhasználókat megtanítsa a törvények és a szabadalmi jogok tiszteletére"
    Inkabb a kapzsi, suttyo, cigany kiadokat tanitsa meg tisztesseges arak alkalmazasara!

    "a bírósági perektől tartva a felhasználók nagy része vélhetően át fog térni a fizetős és nem utolsó sorban teljesen legális online zenei szolgáltatások használatára."
    Nyilvan... A drogpiac is hirtelen osszeomlott amikor elkezdtek uldozni... Amire kereslet van, mindig is lesz kinalat. Marpedig megfizetheto arakra van szukseg, nem haracsolo ingyenelo kiadok 10000000000000000%-os hasznara.