Spencer

Újfent egyéni felhasználókat fenyeget perekkel az RIAA

Az amerikai hanglemezkiadó cégeket magába tömörítő RIAA (Recording Industry Association of America) egy újabb nagyszabású persorozatot készített elő azzal, hogy a különböző szerzői jogok megsértésével kapcsolatban kiértesített több mint kétszáz egyéni felhasználót.

Szakértők szerint pozitívumnak számít, hogy korábbi gyakorlatával ellentétben az RIAA előre értesíti kiszemelt áldozatait, vagyis ily módon lehetőséget ad a bírósági procedúra elkerülésére. A szervezetet az elmúlt hetekben több oldalról is komoly kritika érte azzal kapcsolatban, hogy nemrégiben több mint kétszázhatvan egyéni felhasználó ellen minden előzmény nélkül bírósági pereket indított.

"Nagyon komolyan vesszük a nekünk címzett kritizáló véleményeket. Ezt bizonyítja, hogy most még egy utolsó lehetőséget biztosítunk az illegális tevékenységet folytató felhasználóknak a bírósági perek elkerülésére" - nyilatkozta Cary Sherman, az RIAA elnöke.


Mitch Bainwol, a RIAA igazgatója

Ismeretes, hogy a szervezet korábban elsősorban az illegálisnak titulált zenefájl-cserélő szolgáltatásokat üzemeltető cégeket vette célkeresztbe, az utóbbi időkben zonban már az egyéni P2P (peer to peer) felhasználók sem érezhetik magukat biztonságban. Az RIAA az elmúlt hónapban egész pontosan kétszázhatvanegy felhasználót citált a bíróság elé, mondván, hogy azok a Kazaa, illetve Morpheus szolgáltatások segítségével sok esetben több mint ezer zenei felvételt tettek illegális módon elérhetővé, ezzel pedig komoly kárt okoztak a zeneiparnak.

Amint a sajtó felkapta a témát, az RIAA ténykedése világszerte komoly ellenszenvet váltott ki mind a felhasználókban, mind pedig a különböző polgárjogi szervezetek munkatársaiban. Nagy botrányt kavart, amikor kiderült, hogy az RIAA egy mindössze tizenkét esztendős kislányt is perbe fogott, akinek végül az édesanyja fizette ki azt a több ezer dolláros büntetést, mellyel végül elkerülheték a pereskedés. Érdekesség, hogy a szervezet egy nyugdíjas felhasználót azzal vádolt meg, hogy a Kazaa-n keresztült hardcore rap zenéket cserélget, végül azonban kiderült, hogy az idős hölgy Macintosh számítógépével nem is vehető igénybe az említett P2P szolgáltatás.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Csatti #24
    Csudri, te mindenkit csak fikazni tudsz! :)))
  • Csudri #23
    Ehhez csak annyit tudok hozzáfűzni, hogy RIAA sux!

    u.i: Ha lehet, akkor most ne gyertek azzal, hogy én mindenkit csak fikázni tudok! :))
  • Cat #21
    magyarországon is rakat internetszolgáltató küldött ki a felhasználóknak levelet, hogy ezt és ezt megosztották, ami törvényellenes
  • Laci73 #20
    A szellem kint van a palackból, és hülye lesz visszamászni. Kezdettől fogva azzal etettek minket hogy a net ingyenes és mindenki számára szabadon hozzáférhető: és sok esetben a semmiért fizetsz, és korlátozva vagy !!! Ezzel nem törődik senki? ...
  • TheZsenyka #15
    LOL, nem mindegy hogy néz ki? Az meg, hogy itt elégedetlenkedtek, semmit nem változtat a tényen: erősebb kutya ba***k. Mit kell ezen cifrázni?
  • Zoldalma #12
    Ma'ramelyik.....a fizetosok tobbnyire szoktak
  • aDannyBoy #11
    meg a masik az hogy a szerver valszeg nem fog logolni, ha egy warez cuccrol van szo :)
  • Cactus #10
    Kazaa lol! Az már teljesen használhatatlan, tele van fake dolgokkal, meg sistergő zenékkel. FTP-vel meg az a baj, hogyha lekapcsolnak egyet, akkor a logokat visszaolvasva eljuthatnának hozzád. Az már más kérdés, hogy a server addigra már nincs ott, mire rendőrök kiérnek ;)

    A nyúgdíjasokról már nem is merek beszélni. Pereljék csak a kiskorúakat, meg a nyugdíjasokat, ők aztán okozzák a kárt :DDD
  • [HUN]PAStheLoD #9
    lol ez a dagadt amerikai ott bújik a CD-k mögött és ez szó szerint így van.. ha nem lennének előadók nem lennének kiadók sem...
  • HuAn82 #6
    "a szervezet egy nyugdíjas felhasználót azzal vádolt meg, hogy a Kazaa-n keresztült hardcore rap zenéket cserélget"

    Ekkora barmokat!!:-))