JohnnyCage

Évvégi fellendülés várható az IT piacon

Egy piackutató cég szerint az idei év végére várható fellendülés miatt az éves eredmények a legtöbb IT cég számára valamivel jobban fognak alakulni a tavalyinál.

2001-hez viszonyítva a teljes IT ipar mintegy 3,7 százalékkal fog növekedni az idei évben. Mindez 981 milliárd dollár ipari összbevételt jelent, állítja az IDC piackutató cég. A társaság szerint a jövő év eredménye 9 százalékos növekedéssel átlépi az 1 billiárd dolláros határt.

A növekedés az IDC szerint a negyedik negyedévben lesz a legegyértelműbb, elsősorban a tradícionálisan erős karácsonyi szezon miatt. Ebben az időszakban nem csak a magánfelhasználók vásárolnak be karácsonyra, de a társaságok is elköltik az egész éves költségvetésükből megmaradt pénzösszeget. A tavalyi negyedik negyedév a szeptember 11-ei terrortámadás-sorozat miatt gyenge volt, ezért a negyedik negyedév éves szinten való vizsgálata kiugróan erős eredményeket fog hozni, közölte az IDC.

"A fellendülés még nyilvánvalóbb lesz a negyedik negyedévben" - mondta Stephen Minton, az IDC globális IT piaci kutatásokkal foglalkozó programigazgatója. "A mélypontot már elértük. A fellendülés első jelei már a harmadik negyedévben meg fognak mutatkozni, az év végére pedig nyilvánvalóvá válnak" - tette hozzá Minton.

Az IDC szerint, bár növekedés várható, nem minden cég fogja érezni ennek hatását. 2002-ben a számítógépes hardverek eladásai várhatóan mintegy 4 százalékkal csökkenni fognak a tavalyi eredményekhez képest. A jövő év azonban már ebben a szegmensben is mintegy 5 százalékos növekedést fog hozni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tompi #1
    "Egy piackutató cég szerint az idei év végére várható fellendülés"
    Az osszes tobbi szerint meg nem ;))))