Gyurkity Péter

Elefánt-mamut hibrideket hoznának létre

Az így megszülető állatok később a sarkvidéken élhetnének, megmentve a jég birodalmát.

Nemrég írtunk arról, hogy brit lelőhelyen bukkantak mamutokra és neandervölgyi eszközökre, ezzel tovább finomulhat az ezen emberek és állatok közötti kapcsolatról alkotott képünk, bár a területen sok még a kérdőjel. Most egy igencsak érdekes projektről olvashatunk, amely a mamutok génjeinek megőrzését, azok modern felhasználását célozza meg.

A Harvard Medical School hivatalos oldalán már tavaly novemberben közzétettek egy hosszabb írást a célkitűzésekről, most pedig a The Times friss cikkében olvashatunk a főbb pontokról. Ebből megtudjuk, hogy a mamutok egyes génjeit szeretnék felhasználni, mégpedig a modern elefántok egyes példányaiba átültetve azokat, az így létrehozott hibrid példányok ugyanis jobban tűrnék a hideget, vagyis egyrészt megmenthetnénk a faj ezen módosított egyedeit, másrészt pedig a klímaváltozás miatt veszélybe került sarkvidéki régió ökoszisztémáját, annak körülményeit is megőrizhetnénk.

Az elképzelés alapján a hibrid állatokat az északi vidékekre szállítanánk, ezek ott felnőve, a helyi körülményekhez alkalmazkodva, őriznek meg a jégtakarót, ugyanis letaposhatnák a melegebb hőmérsékletek miatt fokozatosan megjelenő cserjéket és kisebb fákat, amelyek felgyorsítják a jég eltűnésének folyamatát. A kissé furcsa gondolatmenet egyszerre célozza meg az elefántok és az eddig öröknek gondolt jégtakaró megőrzését, vagyis nem arról van szó, hogy egy kihalt állatfajt hoznának vissza, ehelyett annak pusztán egyes, számunkra hasznosnak bizonyuló génjeit vennék át és alkalmaznák új célok érdekében. Egyes szakértők persze azonnal Frankensteint említik meg és erősen ellenzik a projektet, mások azonban izgatottan várják, hogy mennyiben lesz lehetséges a főbb pontok végrehajtása.

Nem túl valószínű, hogy sikerül megvalósítani a fenti célkitűzéseket, viszont az ötlet maga mindenképpen érdekes, meglátjuk, milyen fejleményeket születnek majd ezen a téren.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tntmaxy #8
    Jöhet a medvedisznóember.
  • inkvisitor #7
    Az aktuális sarkköri ökoszisztem egy sérült valami, amiből erősen hiányoznak a nagy növényevők, amik trágyát és magokat számmítanak nagyobb távolságokra.
  • quatlander #6
    A Harvard Medical School emberei is inkább elszívták a füvet, minthogy eltaposták volna...
    Utoljára szerkesztette: quatlander, 2022.02.15. 15:45:04
  • wraithLord #5
    De ez nem jó megoldás, mert a mamut-elefánt hibridek oxigént fogyasztanak, és szén-dioxidot és metánt termelnek, ami üvegházgáz, és ellensúlyozza a növénytaposást. :D Plusz majd elküldik őket egy gyorstalpalóra, hogy ne a könnyebb utat válasszák, hanem tapossanak a bokrok meg a fák tetején? Plusz miért taposnák szét azt, amin élnek? A mamutok/elefántok növényevők. Mondjuk igaz, füvet is tudnak enni. :D

    De tegyük fel, hogy tényleg ez volt annak idején a mamutokkal, és hogy a mamutok hiánya okozta (amíg voltak mamutok, füves puszta volt, ahogy csökkent a számuk/kihaltak, egyre fás-bokrosabbá vált az élőhely). Ehhez mekkora csordák kellenének? Mikor lesz belőle valami? Még jó hogy nem a kék bálnát szedték elő, talán csak annak hosszabb a generációs ideje. :D Mire ebből lenne valami, 80x kiolvadna mind a két sarok. :D Mi tartaná kordában a mamutizé állományt? Mamutevő vérpingvinek? Bár igaz, annak idején a mamutoknak is az ember (neandervölgyi és sapiens) volt a legfőbb ragadozója.
  • csulok0000 #4
    sztem csak simán a technológiát szeretnék tesztelni és kitaláltak rá valami kamu sztorit, hogy ez miért lenne jó :D
  • noland #3
    Tigriseket a Capitoliumba. Sok probléma megoldódna. XD
  • Kissssss0 #1
    ekkora egy kifacsart tervet is rég olvastam már...