Európai régészeti területek új elemzéseiből arra következtetnek, hogy a korai modern ember és az első háziasított kutyák együttműködése rendkívül sikeres volt a nagy állatok elejtésében. A kutya-ember kombináció magyarázatot adhat az Európában talált hatalmas, rejtélyes mamut csontgyűjteményekre.

A szóban forgó archeológiai helyek szokatlan mennyiségű mamut tetemet tartalmaznak, egyes esetekben számuk a több százat is elérheti, megjelenésük körülbelül a 45.000 és 15.000 évvel ezelőtti időszakban vált gyakorivá Közép- és Kelet-Európában, pedig a mamutokat legalább egymillió éve vadászta az ember és kihalt ősei. Az ásatásokon mamutcsontokból épített kunyhókat, geometriai alakzatokat és a lemészárolt állatok csontjainak halmait is találtak.

"Az egyik legnagyobb rejtély, hogyan ölhettek meg ilyen nagyszámú mamutot az akkoriban rendelkezésre álló fegyverekkel" - taglalta a Quaternary International szaklapban megjelent tanulmány szerzője, Emerita Pat Shipman, a Pennsylvania Állami Egyetem professzora. "Pár halálozási séma megegyezik az aszályok által előidézett természetes halállal, vagy a modern fegyverekkel által elpusztított modern elefánt csordák halálával"


Mamutcsontok koncentrációja egy lengyelországi ásatáson
Shipman szerint egy új sikeres technika és annak időről-időre történő alkalmazása magyarázza a rejtélyes mamut-csontkollekciókat. Elméletének kulcsa a Belga Királyi Természettudományi Intézet Mietje Germonpre által vezetett csapatának kutatása, ami felfedte, hogy a területeken nem a korábban feltételezett farkasok, hanem korai háziasított kutyák éltek. Shipman ezután szemügyre vette az ember kutyákkal folytatott vadászati módszereit, kidolgozva egy sor tesztelhető feltevést. "A kutyák segítenek gyorsabban és nagyobb gyakorisággal megtalálni a zsákmányt, emellett be tudnak keríteni és egyhelyben tudnak tartani egy nagy állatot, amíg a vadászok odaérnek. Mindkét hatás növeli a vadászat sikerét" - magyarázta.

"Emellett a Germonpre által azonosítottakhoz hasonló kutyák képesek segíteni a zsákmány hazacipelésében, vagy a maradványok megóvásában más ragadozóktól, így lehetővé tehették az embereknek, hogy letáborozzanak az elejtés helyszínén. Ha a kutyákkal vadászó emberek több zsákmány elejtésére képesek, az magasabb fehérje- és zsírbevitelt eredményez, mindezt kevesebb energia ráfordításával, így valószínűleg szaporodási rátájuk is nő" - folytatta Shipman, hozzátéve, hogy ezeken a területeken szokatlanul magas volt más ragadozók, különösen a farkasok és rókák száma. "Mind a kutyák, mind a farkasok nagyon figyelnek más rokon húsevők jelenlétére, megvédve területüket az élelemért. Ha az emberek háziasított kutyákkal, vagy félig háziasított farkasokkal éltek és vadásztak ezeken a régészeti területeken, akkor számíthatunk a vadon élő farkasok itt látható összpontosulására"


Két másik tanulmány is alátámasztja Shipman elméletét. Az egyik a területeken kutyaként azonosított maradványoknál más étrendet állapított meg, mint a farkasokként azonosított tetemeknél, ami az emberi gondoskodásra utal. Egy másik, ami mitokondriális DNS elemzést végzett, megállapította, hogy a kutyaként azonosított egyedek genetikai jegyei nem egyeznek meg más kutyafélékével. "Mivel a mitokondriális DNS-t csak a nőstények hordozzák, ez a felfedezés arra utal, hogy ezek a különös kutyafélék nem a modern háziasított kutyák elődei, csupán egy sajátos, kihalt farkascsoport" - vélekedett Shipman. "Alternatívaként azt is jelezheti, hogy a korai emberek farkasokat háziasítottak kutyákká, vagy kutyaszerű csoportokká, a nőstény kutyák azonban vadon élő farkas hímekkel párosodtak, így a jellegzetes nőstény DNS vonal elveszett"

A 45.000 és 15.000 évvel ezelőtti kövületekből kinyerhető információk gyarapodásával Shipman úgy véli, vadászkutya elmélete egyre nagyobb támogatást fog nyerni.