Berta Sándor

Hiánypótlóak lehetnek a hibrid háziorvosi praxisok

A következő években átalakulhat az európai ellátórendszer.

Nem csak Magyarországon van orvoshiány az alapszintű ellátásban, hanem a kontinens többi országában is. Az Avi Medical müncheni startup 28,5 millió eurót gyűjtött össze a beruházóktól és immár a harmadik hibrid háziorvosi praxisát nyitotta meg Németországban. A vállalkozás szeretne egy teljes hálózatot létrehozni és forradalmasítaná a háziorvosi rendszert.

Vlad Lata, az Avi Medical társalapítójának a fejében a koronavírus-járvány idején fogalmazódott meg az a gondolat, hogy egy erősebb digitalizálás sok embernek segíthetne. A céget Lata, Christoph Baumeister és Julian Kley tavaly alapították, s nem kisebb célt tűztek ki maguk elé, mint hogy teljesen újjászervezzék az európai háziorvosi ellátást.

A vállalat a hibrid üzleti modell mellett tette le a voksát, amely azt jelenti, hogy a háziorvosi praxisokat a legkorszerűbb IT-rendszerekkel szereli fel és a betegek az okostelefonjaik képernyőjén kitölthetik a kérdőíveket, valamint akár az interneten is lefoglalhatják az időpontjaikat. A kezelésekre sor kerülhet személyes találkozásokon vagy videobeszélgetések során. Az elképzelést gyorsan felkarolták a befektetők, köztük a 3VC, az Addition, a Claret Capital Partners, a Heal Capital, az ID Invest, a Picus Capital és a Vorwerk Ventures.

A társalapítók úgy gondolják, hogy a teljesen digitális modell nem lenne elég hatékony és jó. A technológiának ugyanis az orvos életét meg kell könnyítenie, nem pedig kiváltania a szakembert, hiszen a beteg és az orvos közötti személyes, közvetlen kapcsolat kulcsfontosságú. A hibrid rendszer segíthet azokban a régiókban, ahol egy ideje komoly hiány van háziorvosokból.

Robin Godenrath, a Picus Capital partnere szerint ideje volt, hogy legyen valami újítás a háziorvosi praxisok területén és végre bekössék a digitális megoldásokat a betegek egészségügyi ellátásába. Eckhardt Weber, a Heal Capital partnere hozzátette, hogy meggyőződésük, hogy a technológia újra meghatározza az egészségügyi ellátást, s egy jobb, olcsóbb és egyszerűbb betegellátást biztosíthat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • gosub #2
    Pedig több millió szír, afgán, afrikai orvos árasztotta el európát pár éve. A tudósokról nem is beszélve.
  • kvp #1
    Ezek a fejlesztesek az angol haziorvosi, azaz inkabb csoport korzetiorvosi modell fele mennek. Azaz nincsennek emberekhez vagy teruletekhez rendelt orvosok, hanem egy adott korzet osszes beteget egy haziorvosi szakrendeles latja el, ahol azt az orvost kapjuk aki eppen bent van es rendel. Ez jobb beteg elosztast tesz lehetove, de a betegeknek jo eselyuk van ra, hogy nem talalkoznak ketszer ugyanazzal az orvossal. Ezen segit a digitalis nyilvantartas, mert csak az alapjan tudnak a szak haziorvosok elozmenyeket nezni. Itthon ennek a digitalis hattere mar megvan, viszont a haziorvosi rendszer meg mindig nem kerult kivezetesre, a haziorvosi szakrendeles javara.

    ps: Csak videken lehet ebbol gond, mert a helyi falusi orvosok csak akkor oszthatoak be szakrendelesre ha kozponti szakrendelokbe, tehat varosi vagy megyei korhazakba vannak osszevonva. Ezzel jelentosen megnohet a legkozelebbi orvoshoz valo tavolsag, cserebe viszont legalabb ott mindig lesz valamilyen orvos.