Gyurkity Péter

Új katonai terepjárót tesztel az USA

Sivatagi körülmények között próbálják ki az autót, amely még idén szolgálatba állhat.

Az amerikai fegyveres erők új, készülőben lévő eszközeiről mi is több alkalommal írtunk, ezeket követi most a sorban a friss terepjáró, amely kinézetében ugyan némileg a a meglévő típusra hajaz, ám annál jóval könnyebb és egyszerűbb kialakítású, hiszen ezúttal a mobilitáson van a hangsúly. A teszteket még az év vége előtt lezárják, gyorsan jöhet a hadrendbe állítás.

A régión kívül nem igazán ismert Yuma Sun számolt be a napokban a tesztek megindulásáról, amely annak köszönhető, hogy a hadsereg illetékesei a Yuma Proving Ground területén próbálják ki a terepjárót. A járművet, amely az Infantry Squad Vehicle (ISV) hivatalos névre hallgat, a GM Defense szállítja le, ez nagyrészt a kereskedelmi forgalomban kapható Chevrolet Colorado ZR2 típusra, annak is tavalyi, vagyis 2020-as változatára épül, a legtöbb komponens pedig maga is beszerezhető a polgári szférában, ami nyilván csökkenti a költségeket és felgyorsítja a szolgálatba állítás menetrendjét.


Jól látható módon a könnyű kialakítást helyezik előtérbe, ennek is köszönhető, hogy a terepjáró egy UH-60 Black Hawk helikopter alá helyezve, illetve egy CH-47 Chinook belsejében is gyorsan szállítható. A gyalogság mellett ejtőernyős egységek is kapnak majd néhány darabot, ezzel kapcsolatban megemlítik, hogy a 82. Légiszállítású Hadosztály 59 példányhoz jut majd az idei évben, a teljes darabszám azonban idén 649 lesz (legalábbis a tervek szerint), összesen pedig 2065 terepjárót szállítanának le a 2024-ig terjedő időszakban. A február elejétől április végéig tartó tesztelés során nagyjából 8 ezer km-es távot teljesítenének a tesztpéldányokkal, többnyire sivatagi környezetben, de a fejlesztő szerint gyakorlatilag bármilyen helyszínen (és klímában) alkalmazható lesz majd a típus.

A mostani pénzügyi évben tervezik leszállítani az első darabokat, ezek mellett különböző robotokkal is készülnek, amelyek a gyalogság tűzerejét növelnék.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • MerlinW #8
    Ez egy transporter. 7+1 katonát tud elvinni gyorsan A-ból B-be "bármilyen" terepen. Ennyi a feladata, nem több.
  • kvp #7
    Rajottek, hogy van amikor nem a nagy es lassu pancelozott csapatszallitok jelentik a jo megoldast. Joreszt akkor, amikor nem megszallasi, hanem tenyleges harci feladatokra vetnek be a katonakat.

    Egyebkent ha megnezi az ember, az alapmodell chevrolet colorado es a toyota terepjarok kozott nem sok kulonbseg van. Mindketto konnyu pancelozatlan szemelyszallito jarmu. Egyebkent szerintem kar volt ennyire kicsontozni a gepet, a sima gyari chevy-k is jok lennenek es azokkal meg felszerelest is lehet szallitani. Gondolom a sulykulonbseg miatt volt ra szukseg, mert az amerikai kocsik valamivel nehezebbek mint a japanok.
  • Kissssss0 #6
    "hiszen ezúttal a mobilitáson van a hangsúly."

    "egy UH-60 Black Hawk helikopter alá helyezve, illetve egy CH-47 Chinook belsejében is gyorsan szállítható. "

    ez a terepjárót a régi dzsip-re emlékeztet.
  • duke #5
    A lovedekallosagon talan volna meg mit fejleszteni.
  • Jawarider #4
    Dübörög a gazdaság, nem tudják mire elb...ni a zsét
  • Sequoyah #3
    Ok a Toyotat szeretik...
  • barret #2
    Aki megveszi,viheti! Üzlet. :)
  • Sippie #1
    lesz mit elpasszolni az ISIS-nak