Berta Sándor

Hatalmas károkat okozna a Facebook kiesése

Brit szakemberek úgy vélték, hogy semmi jóval nem kecsegtetne, ha a társaság időlegesen vagy teljesen eltűnne a piacról.

Az Oxfordi Egyetem kutatói az elkészített anyagukban többek között azt írták, hogy katasztrofális társadalmi és gazdasági következményekkel járna, ha hirtelen kiesne a világhálóból a Facebook. A tudósok az álláspontjukat azzal az érvvel indokolták, hogy a közösségi oldal olyan, mint a nagybankok: "túl jelentős ahhoz, hogy elbukjon".

Carl Öhman és Nikita Aggarwal kifejtették, hogy fel kell készülni arra, hogy a Facebook valamikor kieshet az online rendszerből. Ez történhet akár átmeneti időre vagy végérvényesen is. Egy ilyen hatalmas globális platform lekapcsolásának hatásait felbecsülni sem lehet, már csak azért sem, mert számtalan közösség kapcsolódik ahhoz. S akkor még ott vannak a felhasználók is, akik rengeteg adatot tárolnak a portálon. Aggarwal hozzátette, hogy a "rendszer számára fontos pénzügyi intézetek" koncepciójából indultak ki. A gazdasági világválság tanulságai megmutatták, hogy a társadalomnak az elképzelhetetlen dolgokra is fel kell készülnie, de ezzel párhuzamosan vannak olyan intézmények, amelyeket meg kellene menteni, de lehet, hogy mégsem tarthatók életben.

A Facebook átmeneti vagy teljes lekapcsolása a leginkább a fejlődő országokat és azok lakosait érintené, mivel utóbbiak számára a szolgáltatás jelenti gyakorlatilag az életet, a világháló szinonimájának és központi hírforrásnak számít. Jó példa erre Laosz, amelyet csak egy pár éve ért el a digitalizáció és amelynek a nyelvét még nem indexálta megfelelően a Google. Ezt a hiányosságot szüntette meg a Facebook. Miután az országokban hiányoznak az alternatívák, ezért ha az emberek hirtelen elveszítik a kapcsolatot a családtagjaikkal, a barátaikkal és az ismerőseikkel, akkor az komoly problémákat okozhat, leállíthatja a híráramlást és akadályozhatja a kereskedelmet.

A következő generációk szempontjából az a veszély is fennáll, hogy számos történeti emlék elveszik, amelyekhez később nem lehet majd hozzáférni. Emellett egy esetleges csődeljárás esetében pedig a tárolt adatokat egyszerűen tovább értékesíthetik vagy törölhetik. Aggarwal végül hangsúlyozta, hogy egy ideje azon gondolkodik, hogy miként lehetne a Facebook archívumát digitális kultúrörökséggé nyilvánítani. Ő és Öhman is megfelelő lépéseket sürgettek azért, hogy a Facebook átmeneti vagy végleges kiesése esetén keletkező károkat a minimálisra lehessen csökkenteni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • AdamBast #13
    Bárcsak eltűnne egyik napról a másikra
  • Akva #12
    Az jó lenne, mert eleinte százszor különb volt, mint az FB. Csak akkor kezdett szar lenni, amikor elkezdték utánozni az FB-t. Pedig külön csoport alakult a régi iwiw visszakövetelésére, amibe szinte minden hűséges felhasználó belépett. Sajnos a szar dolgok jobban terjednek, mint a jók.
  • dotseeker #11
    Visszajönne az iwiw?
  • MerlinW #10
    Megint a szomszéd nénire gondoltok. Százezrek építettek vállalkozásokat a facebook rendszereire / szolgáltatásaira. Ha kihúzol egy (sok-sok) szolgáltatást 3 milliárd ember alól, akkor nagy valószínűséggel sokan nagyot koppannak.

    Oké a családtagos mondat baromság valóban.
    Utoljára szerkesztette: MerlinW, 2020.08.25. 01:32:19
  • end3 #9
    +1 Csatlakozom! - Valószínűleg a kutatást a FB menedzselte-pénzelte, saját egzisztenciális fontosságának bizonyítására. (A világtörténelem során volt már pár, az emberiség számára nélkülözhetetlen "céges szolgáltatás", és eltűnését többen apokalipszis nélkül túlélték.)
  • duke #8
    Eszre sem vennem ha esetleg felrobbana az osszes faszbuk szerver.
  • TokraFan #7
    Szerintem ez így túlzás, az említett szolgáltatásoknak több más elérhetősége is van (telefon, saját weboldal, egyéb weboldalak ahonnan elérhetőek pl. szállodák esetén a booking és a többi).

    Annak idején is megszűnt több nagyobb fórum, ahol az FB-hez hasonló közöségek alakultak ki, mégsem lett tragédia, mert átmentek máshová. Az egy dolog, hogy amíg működik, miért használná bárki az alternatívákat, de ha megszűnik, 2 nap alatt át lehet költözni máshová.

    A tárolt adatok problematikája már más lapra tartozik, de e tekintetben számos más nagy platform kiesése is gondot okozhat, ez nem FB specifikus.
  • Tntmaxy #6
    Szerintem a léte összehasonlíthatatlanul nagyobb károkat okoz.
  • morguldae #5
    Tűnjön el végre ez a cenzúrázott manipulált szar aztán majd meglátjuk!
  • lammaer #4
    Amikor webshopokat, cégeket, taxisokat, szállodákat igy tudsz elérni, akkor tökmindegy hogy létezik 15 másik alternatíva, nem segít.

    Persze használHATnánk, azokat, iscsak éppen most nem azokat használják a emberek.