Berta Sándor

Nem adhat el chipeket a TSMC a Huawei-nek

Az intézkedéseket nem csupán meghosszabbította az USA, hanem jelentős mértékben bővítette is. A Huawei a túlélésért küzd.

A múlt hét végén derült ki, hogy 2021-ig biztosan amerikai tiltólistán lesz a Huawei és a ZTE. Az amerikai kereskedelmi minisztérium által időközben bejelentett és kiterjesztett blokád a Huawei chipgyártására is vonatkozik, valamint az olyan cégekre, mint a Taiwan Semiconductor Manufacturing (TSMC), amelyek a jövőben nem szállíthatnak termékeket a kínai konszernnek. Washington közölte, hogy azoknak a társaságoknak, amelyek az amerikai chiptechnológiákat tartalmazó termékeket akarnak szállítani a Huawei számára licencet kell kérvényezniük az amerikai gazdasági minisztériumtól. A szabályozás a kínai konszern mind a 114 leányvállalatára, így a HiSiliconra is érvényes.

Az intézkedés a jelenlegi megrendelésekre és termékekre nem vonatkozik, tehát kb. szeptember közepéig kell megoldani a chipek helyettesítését, ami lehetetlen feladat. Az új exportkorlátozások célja, hogy megakadályozzák azt, hogy a kínai óriáscég amerikai technológián alapuló chipeket vásárolhasson - minderről a Bloomberg számolt be az amerikai gazdasági szaktárca képviselőire hivatkozva. Az intézkedések nem csupán a Huawei ellen irányulnak, hanem más kínai műszaki vállalatok, így például a SenseTime Group és a Megvii Technology ellen is.

Kína követeli az USA-tól a szankciók azonnali feloldását és a különböző piaci szereplők közötti normális kereskedelem biztosítását. Amennyiben ez nem történik meg, úgy Peking minden szükséges lépést be fog vezetni a kínai cégek jogainak és érdekeinek a védelmére. A Peking szócsövének tartott Global Times kínai lap bennfentes forrásokra hivatkozva azt írta: Kína a szankciókra válaszul kész olyan amerikai nagyvállalatokat, mint az Apple, a Cisco Systems és a Qualcomm feltenni a "megbízhatatlan entitások listájára" és vizsgálatot indítani ellenük. Erre a listára olyan külföldi vállalatok, szervezetek és személyek kerülnek, amelyeket Peking megbízhatatlannak tart, mert szerinte kárt okoznak kínai vállalatoknak. Emellett felfüggeszthetik a vásárlásokat a Boeing amerikai repülőgépgyártótól is.


Google szolgáltatások nélkül még működnek a telefonok, de chipek nélkül már nem

Persze természetesen nem ennyire egyszerű a helyzet, hiszen ilyen lépésekkel további, még súlyosabb amerikai reakciót válthatnak ki. A Qualcomm Snapdragon mobilchipek teljes távoltartása a kínai gyártóktól azt jelentené, hogy a kínai telefongyártók nélkülözni lesznek kénytelenek az egyik legfontosabb komponenst, amelyeket ma még nem tudnak egyszerűen pótolni.

Egyes vélemények szerint a kínai félnek mindenképpen lépnie kell valamit, hogy egyértelműen jelezze az USA számára elégedetlenségét, mások azonban azt emelik ki, hogy nagyon jól meg kell gondolniuk a részleteket, hogy elkerüljék a saját vállalataik üzleti érdekeinek károsítását. A Qualcomm és az Apple helyett például az első körben a jóval kisebb amerikai piaci szereplőket vehetik célba, jelezve a tengerentúli illetékeseknek a helyzet tarthatatlanságát, ezt követné majd később a nagy gyártók célkeresztbe vétele, ami már komoly csapás lenne, hiszen az Apple például teljes bevételének csaknem 15 százalékát szerzi az ázsiai országból. Az amerikai eredetű chipek betiltása már összesen 36 milliárd dolláros bevételtől fosztaná meg az ottani vállalatokat, ez azonban (ahogy említettük) a kínai telefongyártóknak sem lenne jó, bár ez utóbbiak már gőzerővel dolgoznak a saját alternatívákon, nyilván nem véletlenül.

A Huawei a korlátozások kiterjesztésére úgy reagált, hogy kategorikusan elutasítja a kiterjesztett intézkedéseket, mert azok miatt a teljes ágazatot globális szintű károk fenyegetik és több mint 3 milliárd ember által használt kommunikációs szolgáltatásokat érinthetnek hátrányosan. Ezek a felhasználók mind a Huawei termékeit és szolgáltatásait alkalmazzák. Az intézkedés hosszú távon károsan hathat a globális félvezetőipar együttműködésére és az ágazatba vetett bizalomra, s végül az egész folyamat visszacsapódhat az USA-ra és annak gazdaságára.

Az USA (és maga Trump elnök) eközben a TSMC helyi üzemének felépítését támogatja, miközben azt vizsgálják, hogy miként lehetne támogatni az amerikai vállalatok hazaköltözését, a kínai beszállítói csatornák teljes mellőzését. Ezt nyilván a világgazdaság is megsínylené, de hosszabb távon az USA akár még jól is járhat, ha valóban visszatérnek a jobban fizető ipari állások, amelyeket még nem lehet teljesen robotokkal kiváltani.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Agyturbinikusz #23
    Azért ezt megnézném, hiszen a PR utolsó sora gyakorlatilag csak mesterségesen előállítható, és igen rövid ideig létező atomokat tartalmaz.
    Utoljára szerkesztette: Agyturbinikusz, 2020.06.01. 06:40:26
  • mumoka 2012 #22
    Taiwan
  • M2 #21
    Nem kínai.
  • M2 #20
    Ez (meg az egész Trump-kabinet) pont a liberalizmussal szembemenő irány. Tetszik?
  • UUUU #19
    A TSMC amugy nem kinai ? Most akkor egy kinai cegnek tiltja meg, hogy kinaiaknak gyartson, ellenben idokozben, meg gyarat telepittet az USAba a TMSCvel ?
  • mumoka 2012 #18
    nem ártana az usa nyakát is meg szorongatni mert ök sem járnak tisztességes úton
    a tucatra való kémkedés meg egyebek& ök még merik azt mondani hogy nem kémkednek
    de szerintem hamarosan betelik a pohár.
  • kvp #17
    "Nagyon nem akarnátok a gépeitekbe Zhaoxin-t higgyétek el, i3-ak képesek elverni:"

    Mivel ezereves VIA architektura van benne es 16 nm-en gyartjak, nagyon mast nem is varhatunk el toluk. A kinaiak csak a igy tudtak x86 licenszet szerezni, mert az intel mar jo ideje nem ad el senkinek. (nem akar tobb konkurenst) Meglepo, hogy egy kinai cegnel landolt a licensz, de nem annyira.

    Az ARM-ot egyebkent egy japan ceg vette meg, de egy kinai befekteto csoport penzebol. Aztan amikor atadtak volna a kinaiaknak, akkor szolt be az USA, hogy nem tehetik. Nemzetkozi jogilag persze tovabbra is megtehetnek, de Japan ugyebar amerikai katonai megszallas alatt van a mai napig. (jelenleg hivatalosan mar csak barati vedelmet nyujtanak, mint anno 1956 utan nekunk a szovjetek) Szoval egyelore marad a japan tulajdon, de szepen lassan mozgatjak el a fejleszto irodakat angliabol.

    Viszont a kinaiak fogtak es az idokozben ingyenesse es nyiltta valt MIPS archiktekturat keztek el lemasolni, sikerrel. Aztan ott vannak a tenyleg jo openRISC rendszerek, amikben az a jo, hogy barki gyarthatja oket. Kinaban van belole mukodo hardveres implementacio, de jelenleg nem kereskedelmi forgalomban, csak tudomanyos celokra. Itt a teljes nemzetkozi kozosseg tudasat tudjak felhasznalni.

    A problema ott van, hogy ha tenyleg rakenyszerul, akkor Kina kepes sajatot gyartani. Viszont ha gyart sajatot olcson, akkor azzal letarolhatja a vilagpiacot. Tovabba ha nem szorul technologia importra, akkor akar le is allithatja az alapanyag exportot. Tehat a nyugati cegeknek hirtelen nem lenne sajat gyartokapacitasuk es alapanyaguk sem. Es ekkor Kina felajanlhatna a vilag tobbi reszrnek az olcso es beszerezheto (gyartasban levo) termekeit. Most a jarvany idejen is pont ez tortent. Hiaba van 101 nem kinai ceg a piacon, ha csak a kinaiak tudnak megfelelo mennyisegben termelni. Ez egy jo strategia arra, hogy gyartasi monopol helyzetbe keruljon az orszag. Anno az Egyesult Kiralysag is ilyen helyzetben volt amikor elkezdett birodalmat epiteni es ha ez osszejon, akkor Kinat is nehez lesz meggyozni rola, hogy ne kezdjen el pl. Afrikaban gyarmatokat, a vilag tobbi reszen meg fuggo kilens allamokat letrehozni. (fu alatt egyebkent mar ezt csinalja)
  • SANTANTICA #16
    2 ország van a világon ahol a periódusos rendszer MINDEN eleme megtalálható, Kína és Oroszország.

    vajh miért "békül" észak-Koreával Trump? ugyanis "szinte" csak bele kell markolni a földbe és teli van a ritkaföldfémekkel...
  • SANTANTICA #15
    Ennyit a liberalista kapitalizmus "szent tehenéről" a "szabad" versenyről a a szabad piacról.

    tanúlság: gyárts szebbet, jobbat, innovatívabbat és főleg olcsóbbat mint az Apple és máris nincs szabad piac! liberál fasiszták
    Utoljára szerkesztette: SANTANTICA, 2020.05.20. 10:30:04
  • Palinko #14
    Nem ez a legtökéletesebb helyesírású kommentem és még szó is maradt ki az igaz, de ennél aljább dologba nem sikerült belekötni? Ha olvastad volna mindkét kommentem vágnád hogy én nem a mobilchip piacról beszélek, hanem az Intel és AMD asztali, szerver termékeiről inkább, mert itt egyesek arról vizionáltak hogy Kína majd most mindenkit lemos a tech iparban a világpiacon és ez szerintem nem várható. Mert a mobil szar szórakoztató elektronika kb bár nagy pénzek vannak benne komolyságát tekintve marginális ha technológiai fölényről beszélgetünk.