Gyurkity Péter

120 Hz-es telefonon dolgozik a Xiaomi

Erre következtetnek egy szoftveres részletből, a divat a jelek szerint egyre terjed.

A Xiaomi esetében legutóbb egy futurisztikus dizájnt ismerhettünk meg, amely azonban nem feltétlenül jelenik majd meg a piacon egy széles körben elérhető okostelefon formájában. Most egy újabb részlet szivárgott ki, amelynek alapján a kínai gyártó a képfrissítési mutatón javítana, hogy kövessék a jelenlegi divatot.

A mainstream megoldások esetében eddig legfeljebb 90 Hz-es mutatókat láthattunk, ezt is csak egy-egy különleges típus kapcsán, ahogy a gyártók egyre inkább felkarolják az ötletet. Korábban csak kifejezetten játékosoknak szánt telefonokon alkalmaztak nagyobb képfrissítési jellemzőt, így például 120 Hz-es paneleket, ahogy azt a Razer és az Asus ROG esetében is tették, a jelek szerint azonban már a szélesebb vásárlói rétegnek szánt példányoknál is kénytelenek leszünk megbarátkozni az új trenddel. A külső forrás beszámolója szerint a Xiaomi által használt MIUI 11-es verziója már egy további beállítással jelenik majd meg, amely éppen ezt, vagyis a képfrissítési ciklust szabályozná, itt pedig érdekes módon mindössze 2 eltérő opciót találunk majd.

Ezek egyike 60 Hz lenne, hogy az akkumulátor kímélésével az üzemidőt is kitoljuk, a másik beállítás azonban már 120 Hz lesz, amely minden bizonnyal nagyon sima és kényelmes görgetést tenne lehetővé, az egyéb szempontok mellett. Az Asus ROG Phone II ezzel szemben 3 eltérő lehetőséget kínál, ezek sorrendben 60, 90, illetve 120 Hz, vagyis a felhasználók ott egy köztes opciót is választhatnak, a kiemelt megjelenítési minőség, valamint a hosszabb üzemidő közötti átmenetként. Mindenképpen érdekes lesz azonban, hogy a Xiaomi miként oldja meg a feladatot, itt pedig mekkora hangsúlyt helyeznek majd az új opcióra, mennyiben reklámozzák azt majd a széles tömegek számára is vonzó aspektusként.

Arról még nincs hír, hogy a 120 Hz-es panel pontosan mely típuson és mikor jelenne meg, erre azonban várhatóan az elkövetkező néhány hónapban sort kerítenek majd.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • wraithLord #21
    Ja, tényleg, Pixel nem is volt 5 évvel ezelőtt, Nexusra gondoltam.

    Nekem is van 2014 körülről flagship telefonom (a másik dél-koreai cégtől), de az azért sokszor meg-megakad. Szerintem a memória kevés, mert 2 GB-os verzió. Meg kéne próbálnom visszarakni a KitKat-et, Lollipopnál kezdett akadni, ami a Marshmallownál kicsit abbamaradt, de azért nem tűnt el.
  • Tetsuo #20
    A flicker frekvenciát.
  • Tetsuo #19
    Én nem "magas" értékről beszélek, hanem a több, mint nulla értékről.
  • mrzed001 #18
    Sok minden van ami kvázi az Android Operációs rendszer nevében fut.
    Szóval van valami programod telepítve ami a háttérben ketyeg és eszi az aksidat.
    Ez ismét nem lag, hanem vagy béna programozás, vagy a háttérben éppen kriptovalutát gyárt a telód másnak.
    Kezdj el progikat végignézni, mi fut, aztán mehet kényszerített leállítás ami nem kellene fusson.

    Ha használod is telót, és nem a display a legnagyobb áramfelvevő ... ott azért gáz van.

    Ja és sose szabad belépő szintű telót venni (vagy TV, vagy mosógép, vagy ...). Mármint ha több mint 1 évig szeretnéd is használni.
    Mindig a top környéke. Mert ott még nem spórolták le, amit egy alsó-közép kategóriásnál már igen.
  • Palinko #17
    Igaz ez csak belépő szintű teló, de attól még fura hogy ilyen eltérő a tapasztalatunk. Megnéztem most akksit meg memóriát is legtöbbet az android os fogyasztja szóval nem úgy érzem hogy bármelyik program túlhajtaná, meg most ahogy megnéztem nem laggolt, délelőtt viszont igen. Fura ez és nem tudom hogy lehetne kideríteni mi a baja, gyári beállítást meg most nincs kedvem megcsinálni annyit nem használom mostanában hogy sokat bosszantson a lag.
  • Macropus Rufus #16
    értelme? Vélhetően semmi, ez csak amolyan farok méregetés. Miért nem arra mennek rá, hogy fhd játék 120fps-el fusson? Ennek már lehet van értelme, ha a kütyüt a tévére kötöm. De egy ilyen picsafüst méretű kijelzőt 120Hz pörgetni? Semmi értelmét nem látom. Viszont jó drága lesz.
  • duke #15
    "120 Hz-es telefonon dolgozik a Xiaomi"

    Ez vajon a processzor teljesitmenyt, vagy a hangminoseget jelenti ?
  • mrzed001 #14
    Samu Note 3 (nem 10 ... 3 !). És még mindig nem akarom lecserélni.
    Mondjuk vettünk Xiaomi Mi9, jó darab, és már közelíti a Note stabilitását (és nincs rakta kínai sz-r, bár felülete kicsit gagyi ).
    De még mindig nincs olyan extra amiért lecserélném Note-ot (úgy hogy tele Samu saját app-okkal, meg én is tettem fel 40-50).
  • wraithLord #13
    És milyen telefonod van? Pixel? Mert kb. csak a Google Androidja nincs telenyomva mindenféle szeméttel. Vagy esetleg még néhány kevésbé ismert kínai márka, de azoknak meg a hardvere nem az igazi.
  • mrzed001 #12
    Magas DPC hívás/idő minden esetben azt jelenti, hogy vagy hibás hardware van a gépben, vagy egy sz-r driver.
    Így lehet kitalálni, hogy mi okozza:
    https://superuser.com/questions/202254/how-do-i-get-to-the-root-cause-of-high-deferred-procedure-calls

    Ha ezzel nincs gond, akkor az office/browser se ezért fog lagolni ... lévén az nem WMI driver.
    Sőt, mivel realtime sound/videó dekódolást se végez éppen, így még annyi köze sincs hozzá.
    Úgyhogy akkor már a bottleneck-et kell megkeresni (kevés mem, pagefile használat, IO hiány, ...)


    @Palinko:
    Nekem lassan 5 éves folyamatosan használt droidom van (high end akkor), és köszöni, nem lagol ma se.
    Pedig tele játékkal, meg hálózati és távvezérlés tool-okkal.
    Újraindítva se volt már vagy egy éve (akkor is csak SIM csere miatti leállítás).
    Szóval valami amit feltettél, vagy valami amit a telóval kaptál (gyári app, kínai bsht) fogja le az erőforrásokat