Gyurkity Péter

Bemutatkozott a Xiaomi Mi CC9

Az előzetes ígéreteknek megfelelően az új telefon már a képkészítésre fókuszál.

A múlt hónap végén már hírt adtunk arról, hogy a kínai gyártó hamarosan egy teljesen új családot mutat majd be a nagyközönség előtt, ennek első tagja pedig most debütált, így szemügyre vehetjük a fontosabb részleteket és jellemzőket. Ahogy azt eredetileg ígérték, a képkészítési funkció lesz a központban.

A hivatalos bejelentés szerint a Xiaomi Mi CC9 összesen 3 példányban válik elérhetővé, tekintettel arra, hogy itt a Meitu csapatának közreműködésére is sor került. Az alapváltozat sokat kölcsönöz az Mi 9 típustól, hiszen megtartja annak 6,39 hüvelykes FHD+ AMOLED-paneljét, amely egy esőcsepp formájú bevágással együtt fut be. Ehhez a középkategóriás teljesítményt nyújtó Snapdragon 710 chip, egy 4030 mAh-s akkumulátor, a hagyományos jack-dugó, valamint a Game Turbo 2.0 funkció csatlakozik, ez utóbbi nyilván a játékok alatt nyújtott kiemelt teljesítményért felel. Az előlapon egy 32 megapixeles kamerát helyeztek el, míg a hátlapon egy tripla-kamera (48, 8 és 2 megapixel) dolgozik, AI-funkciókkal kiegészülve, emellett azonban a több színben pompázó LED-jelzőfény a különböző értesítésekre hívja fel figyelmünket.

Az Mi CC9e ehhez képest egy valamivel kisebb, 6,088 hüvelykes kijelzőt kapott, a némileg gyengébb Snapdragon 655 chippel, míg a többi komponens marad változatlan. Az Mi CC9 Meitu Edition teljes mértékben megőrzi az alapváltozat specifikációját, itt viszont a külső borítás színösszetétele nyújt némi érdekességet, hiszen ez arra hasonlít, amit a Huawei P30 esetében a rivális kínai gyártó a Breathing Crystal fantázianéven mutatott be – itt tehát több árnyalat egyidejű megjelenésére számíthatunk. Az előrendelés lehetősége már él, a hivatalos megjelenés azonban július 5. és 9. között esedékes, az első körben ezúttal is a kínai piacon.

A hivatalos ár a pontos típustól és annak jellemzőitől függően 260 és 380 dollár között mozog, itt bőven lesz miből válogatni, hiszen a memória 4 és 8 GB, a belső tároló kapacitása pedig 64 és 256 GB között váltakozik majd.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • bunny #2
    inkább a mi9se
  • NEXUS6 #1
    Jónak tűnik ennyiért.