SG.hu·

Kijelző veszi körbe a Xiaomi új telefonját

Kijelzõ veszi körbe a Xiaomi új telefonját
A cég új értelmet ad a csaknem a teljes felületet lefedő kijelző fogalmának.

A Xiaomi esetében a Mi Mix család keretei között láthattunk már több érdekes megoldást, itt az idei év elején már egy 3 kijelzőt kínáló koncepciót is megismerhettünk. Most a sorozat újabb példánya helyett egy koncepcióról rántották le a leplet, amely mindkét oldalon egyazon kijelzőre támaszkodik.

A Mi Mix Alpha névre keresztelt típus egy rövid videóban vehető szemügyre, ez az illetékesek magyarázata szerint a „4D surrounding curved display” névre keresztelt panelre helyezi a hangsúlyt. A névnek megfelelően a panel 180 fokban hajlított, ez tehát az előlap mellett a hátoldalon is rendelkezésünkre áll majd, bár a teljes felület 180,6 százalékát fedik le, virtuális gombokkal, a széleken elhelyezett információs- és értesítősávval. A fenti számból gyorsan levonhatjuk a következtetést, hogy a megmaradó 19,4 százalék a vékony alsó és felső kávának, valamint a hátoldalon megmaradó vastagabb sávnak jut, ez utóbbi pedig egy 108 megapixeles kamerának ad helyet, amely szoftveres megoldással állít majd össze kiemelt minőségű, 27 megapixeles felvételeket, egy 20 megapixeles ultra-nagylátószögű, valamint egy 12 megapixeles telefotó kamerával kiegészülve.


Külön szelfikamerára itt már nincs szükség, hiszen a hátoldal jelentős részét is lefedő méretes kijelző révén feleslegessé válik a további érzékelők elhelyezése, ami pedig a hardver további elemeit illeti, itt a Snapdragon 855 Plus chip, a 12 GB-ra rúgó memória, az alapesetben már 512 GB-os belső tároló, a szintén némileg nagyobb, ezúttal 4050 mAh-s akkumulátor, valamint az általa támogatott 40 wattos gyorstöltés érdemel még említést. A szoftveres oldalon az Android 10 és az MIUI 11 felület jelenik majd meg, viszont az 5G-elérést is teljes mértékben támogatják.

A cég korlátozott példányszámban, valószínűleg nem minden országban dobja piacra a megoldást, amelynek ára 2800 dollárnak felel meg.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© NEXUS62019. 09. 27.. 06:59||#8
Valójában megvan a technológia, hogy ilyen telefont csináljunk és a kényszerűségből alkalmazott, mára általánosan elterjedt védőtokokat elhagyhassuk. Csak épp marha drága.
Átlátszó alumínium
Wiki
Amúgy egy Star Trek mozifilmből jött az ötlet. XD
Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2019.09.27. 07:00:28
© kvp2019. 09. 26.. 19:57||#7
A minimalista, minel kevesebb alkatreszt tartalmazo telefon az kb. az, hogy van egy szep nagy erinteserzekeny kijelzo az egyik oldalon, mikrofon es hangszoro az also elen, masik hangszoro a felso elen, erinteserzekeny feluletek a ket oldalon vegig a nyomogombok helyett es egy kamera/vaku csoport meg egy kisebb kijelzo a masik oldalon. Opcionalisan tolto (usb) es headset csatlakozok alul/felul (nemkivant torlendo).

Igy kapunk egy fizikai nyomogomboktol mentes telefont, aminek az egyik kijelzoje hasznalhato filmnezesre (vizszintesbe elforgatva ugyebar sztereo hangszoink vannak), netezesre es persze telefonalaskor, mig a masik kijelzo selfie modban es videotelefonalaskor mukodik. Meg ha kijelzovel lefele forditottak az asztalon, akkor ezen johetnek fel az ertesitesek.

Na most ha a keszulek maga utesallo (a ket kijelzo is), akkor sok baja nem lehet tok nelkul sem, mindenesetre konnyebb vizallora megcsinalni mint a mozgo kameras valtozatokat, raadasul sokkal olcsobb es egyszerubb egy extra kijelzot berakni hatulra mint szorakozni a mozgo mechanikakkal.

A cikkben emlitett design az altalam leirt alap modell, megoldva a korbeero kijelzovel, ami egyik oldalon rahajlik a keretre, a masik oldalon korbe is megy rajta a hatlapra. Ezzel egyetlen nagyobb kijelzo van rahajtogatva a keszulekre, azaz csak 1 kijelzo kell, 1 felokositott erintes driver-rel, virtualis gombokkal az eleken (hello jobb es balkezes mod!) es maris megfeleztek a mar amugy is olcso kijelzo kiadasokat. Tehat nem bug, nem feature, sporolas csak cool modon.
© M22019. 09. 26.. 14:07||#6
Elég csak az egyik oldalára kamerákat tenni.
© VolJin2019. 09. 26.. 13:42||#5
Nem látom a praktikumot benne...
© NEXUS62019. 09. 25.. 23:58||#4
Télleg jól néz ki.
Csak millen tokba rakod, hogy 1 hónap alatt ne nézzen ki úgy mintha átment volna rajta egy szovjet harckocsi ezred (ujjlenyomat + karc + betörések)? XD
Ha meg tokba rakod, akkor nem látszik a csilivili kialakítás.

Aztán hol lesz érintés érzékeny? Csak az előlapon? A széleken is, meg a hátoldalon is? Na akkor hogy nyomogatod, ha csak kézbe veszed, összevissza mindent feldob. Agyhalál. Ha meg nem, akkor a kezedben tartva pont annyit ér, mintha nem is lenne körbeburkolva csicsás kijelzővel.

Elsőre valóban jó ötletnek tűnik, de még a becsukható kijelzőnél is kevésbé praktikus, ha belegondolsz.
Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2019.09.26. 00:01:26
© M22019. 09. 25.. 21:47||#3
A hajlítgatható telefonok egyáltalán nem érdekelnek, de ezzel viszont engem kilóra megvettek! Sokkal jobb irány.
© lac coo2019. 09. 25.. 19:53||#2
No ez valóban jól néz ki !!
© gombabácsi2019. 09. 25.. 17:37||#1
ürmeghodiccsa