Berta Sándor

Mobil bordélyokként is beválhatnak a robotautók

Az autonóm járművek nem csak a közlekedést változtatják majd meg, hanem a turizmust vagy a városok éjszakai életét is.

Scott Cohen, a Surrey Egyetem és Debbie Hopkins, az Oxfordi Egyetem munkatársa úgy vélik, hogy az autonóm gépkocsik teljesen új szerepben debütálhatnak a közeljövőben. Közös tanulmányt készítettek arról, hogy milyen jövőjük lehet a városi turizmus területén az önállóan közlekedő járműveknek. Megállapításaik között szerepel az idegenvezetővel tartott buszos városnézés iránti érdeklődés csökkenése, ezzel együtt a kiemelt látnivalók környékén a forgalom megugrása (mivel tucatnyi autó tud kiváltani egyetlen buszt), és az "éjszakai gazdaság" (kocsmák, klubok stb.) látogatottságának növekedése, az éttermi alkoholfogyasztás gyakoribbá válása.

A mobilitás növekedésével a szállodák helye kevésbé lesz egy utazás előtti kiválasztáskor fontos tényező, azaz a külvárosiak telítettségük növekedésre, míg a belvárosi szálláshelyek forgalmuk csökkenésre számíthatnak. Cohen szerint számolni kell azzal, hogy az emberek rövid városlátogatások esetén a robotautókban fognak aludni, ami kihatással lesz a szállodaiparra és annak bevételeire. Ez azt is jelenti, hogy a mai autópályák éjszakai képe meg fog változni: a jelenlegi, jellemzően teherforgalmat lassan mozgó autonóm járművek fogják kiegészíteni, bennük alvó emberekkel, és egyes cégek direkt így szervezhetnek utazásokat. A magukat olcsóságukkal reklámozó távolsági buszos cégek is bajban lehetnek, mivel erős konkurenciájuk lesz a privát utazójármű.

A kutatók emellett más olyan tevékenységeket is meghatároztak, amelyeket az önállóan közlekedő járművekben végeznek majd a felhasználók. Sokan esznek majd az autonóm gépkocsijaikban, amelyek gyakorlatilag mozgó éttermekként fognak működni. Cohen szerint kézenfekvő lesz az is, hogy ezeket az autókat a szexuális tevékenységükhöz is fel fogják használni az emberek. Az Annals of Tourism Research által nyilvánosságra hozott tanulmány kitért például arra, hogy a prostitúció is könnyen átvándorolhat az autonóm gépkocsikba. Cohen rámutatott, hogy egy ilyen fejlemény a szexmunkások biztonságával kapcsolatos új kérdéseket is felvet majd.

A járműgyártók a saját hasznukra fordíthatják a "szex az autóban" témakört és akár ezzel is reklámozhatják az egyes új modelljeiket. Egészen biztosan lesznek olyan kísérletek a vállalatok részéről, hogy ebből a dologból bevételre tegyenek szert és értékesítsék ezeket a lehetőségeket. A szakemberek hangsúlyozták, hogy az amerikaiak közel 60 százaléka szexelt már gépkocsiban, így bármennyire is furcsák a felvetéseik, egyes speciálisan felkészített robotjárművekre ilyen szempontból is lehet majd kereslet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • defiant9 #6
    A waymo első körben outsource-olta a feladatot egy kölcsönző cégnek, valszeg. ha méretgazdaságosabbra nőnek akkor insource-olhatják.

    For a shared-car business model to work, however, these robo-taxis will need to be on the road practically around the clock, which means they’ll need to be serviced and cleaned far more regularly than typical cars. That’s where the Avis-Waymo deal comes in. In Phoenix, a testing-ground for many AV-makers, Avis is servicing Waymo’s self-­driving Chrysler Pacifica minivans, a fleet of 600 cars and counting. Avis handles tasks like oil changes, tire rotations, and cleaning; Waymo maintains the more high-tech AV hardware.
  • Kergelez #5
    Ki tisztítja a robotautókat?
  • duke #4
    Tudtam, hogy jonnek majd az eszement felhasznalasi modok, pedig meg nincsennek is robotjarmuvek. Mi lesz itt ha majd egyszer hetkoznapiva valnak.
    Az persze sejtheto volt, hogy ezt is a porno ipar fogja megoldani.
    Utoljára szerkesztette: duke, 2018.11.24. 23:55:28
  • defiant9 #3
    "Tehat jok az otletek, de ahogy ma sem szoktak az emberek szandekosan taxikban aludni, ugy a jovoben sem varhato tomegesen, mert szinte biztosan olcsobban kapnak egy hasznalhato agyat barhol."

    Ez pedig szerintem benefit lesz, ráadásul ez a saját önvezető irányába tolja a piacot. Suburb-ban felkel a delikvens, az autóban(ami lehet akár hodály SUV) pedig akár még egy REM ciklust le tud nyomni. Iroda előtt kiszáll, a járgány pedig kintebb leparkol valahol, várja a munkaidő végét pickup-ra. A taxi és a shared car nem olyan ahol szívesen nyugovóra hajtanánk a fejünket akármilyen tisztának is tűnik, a családi járművel viszont nincsenek ilyen fenntartásaink, evolúciós örökség ez. Az agy képes megtanulni egy ilyen rendszert, sőt valójában hatékonyabban tudunk működni ha nem monolit nyomjuk le a teljes alvásidőnket, hanem mondjuk 2-3 részletben.
  • kvp #2
    Amerikaban meg lenne valami ertelme a kutatasnak, de Europaban ahol a robotauto robottaxit fog jelenteni (taxi arakon), mar nem igazan. Az idegenvezetos varosnezesben pedig a kilatas a fontos es a latnivalokkal telerakott ut, ami egy optimalis utvonalon mozgo panoramaablakok nelkuli taxibol nagyjabol 0.

    A szallasokkal kapcsolatban pedig nem veszi figyelembe a tomegkozlekedest, ami ugyebar amerikaban nincs, de pl. Europara jellemzo. Ahol van, ott ugyanugy hasznaljak a varosszeli szallasokat, mert be lehet jutni. Persze aki megengedheti maganak, hogy a belvarosban vegyen ki szallast az miert taxizna, vagy barmi mast ha csak kilep az ajton es ott van. Italfogyasztasnal ugyanez, ahol az emberek alapvetoen eddig se sajat autoval jartak, ott ez nem fog megvaltozni. Foleg ha a behajtasi dijak csak noni fognak a forgalom novekedese miatt, tehat ezzel a taxi dijak is. Vagy egyszeruen akkora a dugo (lasd: New York), hogy nem eri meg a taxi (robotbol sem), mert lassabb mint barmi mas.

    Tehat jok az otletek, de ahogy ma sem szoktak az emberek szandekosan taxikban aludni, ugy a jovoben sem varhato tomegesen, mert szinte biztosan olcsobban kapnak egy hasznalhato agyat barhol. (berelt autoban sem alszik szivesen az ember egy parkoloban, pedig ha mar ki van berelve tobb napra, akkor biztosan olcsobb mint szallodaba menni)

    A hajlektalanokat es egyeb nem fizeto utasokat pedig remelhetoleg a robottaxi cegek is ki tudjak szurni, mert ha nem, akkor varhatoan nem lesz forgalmuk. (es tenyleg agynak meg mellekhelyisegnek fogjak hasznalni a kocsijaikat) Ez az egyetlen "celkozonseg" akiknek vonzo lehet a taxiban vagy buszon alvas.
  • NEXUS6 #1
    Ezeket eddig is megcsinálhatták az emberek, taxiban tömegközin, akármin. Nem gondolom, hogy jelentős részben át kéne alakulnia az autózási szokásoknak.

    Pl ha kocsmázni, diszkózni mentek az emberek, akkor kellett egy sofőr, vagy taxi/tömegközi. Vagy eleve olyan helyre mentek a környéken, ami gyalog is elérhető. Az autonóm kocsi még 1-2 évtizedig biztos túl drága lesz ahhoz, hogy azok az emberek használják, akik az ilyen szórakozóhelyek törzsközönségét jelentik, szal addig biztos nem lesz bármilyen változás, mondjuk italfogyasztásban, vagy látogatottságban. Szerintem.