Berta Sándor

Lehet jobban csinálni, mint Zuckerberg?

Vajon érdekli annyira az adatvédelem az embereket, hogy erre építve komoly közösségi platform-alternatívát lehessen felépíteni? Egy holland fejlesztőcsapat szerint igen.

Joel Levi Hernández Fernández, az Openbook 22 éves alapítója és kollégái egy olyan közösségi platformot terveznek, amely mentes a reklámoktól, biztonságos, átlátható és mindenekelőtt az adatvédelemre helyezi a hangsúlyt. Az elképzelés megvalósítása ugyanakkor egyelőre még kérdéses. A projektben adatvédelmi szakemberek, emberi jogi aktivisták, fejlesztők és tervezők vesznek részt. Az alapítócsapat tagja a PGP-t megalkotó Phil Zimmermann is. Az Openbook névre keresztelt projekt létrehozásához a Kickstarter közösségi finanszírozási oldalon kérnek 100 000 dollár támogatást.

Az Openbook nem keverendő össze az Open Book Challenge programmal, amelynél Jason Calacanis befektető akar szintén létrehozni egy Facebook-alternatívát. Joel Fernández hangsúlyozta, hogy a névegyezés csupán a véletlen műve, és a másik csapat először az üzleti modellt akarja megtalálni, majd utána építené fel a közösségi hálózatot. Ők pont fordítva gondolkodnak: először az adatvédelmet kell megvalósítani és a közösségi ötleten gondolkodni, majd ezután lehet kidolgozni az üzleti modellt.


Az Openbook nem egy nyereségorientált cég lesz, ezért is az az alapelvük, hogy a közösségi platform nyílt forráskódú. Ez azt jelenti, hogy a forráskódjukba bárki belenézhet. Kérdéses azonban, hogy ez önmagában elegendő-e, hiszen például a Diaspora nevű Facebook-konkurens is nyílt forráskódú szoftveren alapul, amelyet bárki letölthet, majd létrehozhatja a saját Diaspora-hálózatát.

Fernández elmondta, hogy a csapata megvizsgálta, hogy az eddig sikertelen Facebook-alternatívák mit csináltak rosszul. Azt állapították meg, hogy a többi próbálkozó túlzottan a közösségi portál hátrányaira összpontosított, ők inkább ehelyett olyan valamit akarnak felépíteni, ami egyedülálló és "örömet okoz". Az Openbook használni fogja a személyes adatokat, de nem gyűjteni. Az információk nem hagyják majd el a felhasználók készülékeit. Azt egyelőre még nem lehet tudni, hogy mindez a valóságban hogyan fog működni, de alapelve szerint az Openbook átlátható lesz és reklámmentes.

A tagok a hálózaton belül saját valutát használhatnak majd és azért fizikai vagy digitális termékeket, illetve szolgáltatásokat vásárolhatnak és adhatnak el. A vállalat az így befolyó bevételek 30 százalékát olyan jótékonysági projektek számára fogja felajánlani, amelyek az oktatást vagy a klímaváltozás elleni harcot segítik. Az Openbooknak jelenleg csak a prototípusa létezik. A Kickstarter-kampányt eddig több mint hatszázan támogatták. Ahhoz, hogy a projekt sikeres legyen még több ezer segítőre szükség lenne. Amennyiben minden a tervek szerint alakul, akkor az Openbook jövő májustól lesz elérhető.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #6
    Az otlet az lenne, hogy minden adat titkositva van es csak azok ferhetnek hozza akik szamara az adat tulajdonosa ezt egy megfelelo digitalis alairassal lehetove teszi. Mivel az emberek nem adjak ki a sajat kulcsuk privat reszet, ezert csak ok tudjak megnezni a nekik kuldott adatokat.

    A megoldas hatranya, hogy minden egyes megosztott adatnal meg kell adni pontosan, hogy kik ferhetnek hozza. Az emberek jelentos reszenek pont az a fontos, hogy megossza az adatait a vilaggal, lehetoleg minel szelesebb korrel. Ez utobbi architekturalis okok miatt nem lehetseges ha minden egyes cimzettnek rendelkeznie kell egy csak szamukra alairt peldannyal minen egyes adatbol. Ha most valaki feltolt egy kepet a facebook-ra es kirakja publikus post-kent, akkor ha erre 10 ezer ember lenne kivancsi (ismert es kovetett szemelyrol van szo), akkor 10 ezerszer kellene alairni es feltolteni azt az egyetlen kepet. Ez se savszelesseggel, se tarhellyel nem igazan birhato.

    Szoval a technologia adott, de csak akkor hasznos, ha nagymertekben korlatozzuk azon szemelyek koret akik hozzaferhetnek egy-egy adathoz. Onnantol pegig pont a kozossegi platformok hirdetotabla jellege veszik el, mivel pont az a lenyeguk, hogy minel tobb ismeretlen ember szamara megmutassak az adott illeto kozlendojet, hogy minel tobb pozitiv visszajelzest (like-ot) kapjon, ami a legtobb embernek oromet okoz.
  • overseer-7 #5
    a facebook az emberiség pöcegödre..
    olyan mint a rómaiaknak volt a cloaka maximus
  • Zoliz #4
    Ujabb FaceBook klón. A Facebookot nem lehet masolni és kijavitani, mert az emberiség összes jó és rossz gányát tartalmazza már most. Megszüntetni lehetne, lerombolni, majd újrakezdeni.
  • wraithLord #3
    Kezdek kételkedni az olyan mondatok értelmében, amiben egymás mellett szerepel a "közösségi platform" és az "adatvédelem" szavak... :D
  • lac coo #2
    Hogyne, Ott van Mészáros "SuperMario" Lajos, ő megmondta ...! :DD
  • masuda #1
    "Az Openbook használni fogja a személyes adatokat, de nem gyűjteni. Az információk nem hagyják majd el a felhasználók készülékeit."

    Azért ezt így nehezen tudom elképzelni, bár attól is függ, hogy ők mely adatokra és információkra gondolnak.