Berta Sándor
Közösségi hálózatok - a mentális pubertás korszakában vagyunk
Az emberek meg kell tanulniuk kezelniük a rájuk zúduló információkat és a közösségi platformokat.
"Átmenet van a régi világ média által irányított demokráciájából a digitális korszak demokráciájába. A médiademokráciát a klasszikus tömegtájékoztatás és a kapuőrként működő újságírók jellemezték. Ők döntöttek arról, hogy mi a fontos és mi nem. Ma már bárki akadályok nélkül megnyilvánulhat, akár a felháborodásának is hangot adhat, ami nem feltétlenül jelent negatívumot. Az esetleges indulatok erősíthetik a gyűlöletet, de olyan dolgokhoz is vezethetnek, amelyek megváltoztatják a társadalmat, elég például csak a #MeToo mozgalomra gondolni" - jelentette ki Bernhard Pörksen médiakutató.
A szakember rámutatott, hogy napjainkban bárkit földbe döngölhet a kritika, és az sem jelent védelmet, ha az illető híres. Az emberek 40 százalékát fenyegették már meg a világhálón legalább egyszer és 70 százalékuk ismer valakit, akivel ez megtörtént. Paradigmaváltás zajlik, az információs önrendelkezéstől egyre inkább a felhasználók elbizonytalanítása felé haladunk. Senki nem tudja, hová és kihez kerülnek az adatai, s ki és milyen célokra használja fel azokat. Ehhez jön még, hogy az embereket folyamatosan elárasztják információkkal, és az egyre több elérhető információ hatékonyabbá teszi a dezinformációt. A közösségi platformokon gyakran nem is tudják az emberek, hogy egy adott információ kitől és honnan származik.
"Nincs forrástudatosság. A mentális pubertás korszakában vagyunk. A felhasználók még most tanulják, hogyan kezeljék ezeket a dolgokat. A kommunikációs tér rendkívüli mértékben kinyílt és ebbe beletartozik az is, hogy a kiscicás videók is vannak a fontos anyagok mellett. Mindenkinek meg kell tanulnia, hogy ebben a világban mi a lényeges és mi nem az, mi a jó és mi nem az. A klasszikus újságírásra hatalmas nyomás nehezedik. A közösségi média alapvető változást idézett elő: az információk helyett az érzelmek lettek a fontosak, az érzelmi töltet az igazán meghatározó."
"A szigorúbb törvények sem jelentenek gyógyírt mindenre, különösen igaz ez az internetes kommunikációra. Mindenekelőtt az egymással való beszéd szabályairól és formáiról kellene vitatkoznunk. Én platformtanácsok létrehozását tartanám észszerűnek, mely testületekben helyet kaphatnának jogászok, a cégek képviselői, az újságírók, a tudósok és a felhasználók is. Az alapötlet az, hogy a polgároknak meg kellene tanulniuk, hogy minden platform a saját irányelveit követi. Tudniuk kellene, hogy az adott oldalon mit törölnek és mit nem, hogyan működnek az alkalmazott algoritmusok, miből származnak a reklámbevételek. Ezért minden platformnak átláthatóbbá kell válnia, hogy az emberek eldönthessék: akarnak-e ott tagok lenni."
"Az iskolában kell egy külön tantárgy, amelynek keretében a fiatalok megtanulhatják a közbeszéd művészetét és elemezhetik a dezinformáció hatalmát. Sajnos azonban egy ilyen tantárgy bevezetése nem túl realisztikus. Ennek oka, hogy az oktatás nagyon széttöredezett és a politikából hiányzik a digitális médiával kapcsolatos felelősségvállalás. Egyébként számos dolog, amire szükség lenne, levezethető az újságírásból: az oknyomozás, az összefüggések és a források megvizsgálása, a kutatómunka" - hangsúlyozta végül Bernhard Pörksen.
"Átmenet van a régi világ média által irányított demokráciájából a digitális korszak demokráciájába. A médiademokráciát a klasszikus tömegtájékoztatás és a kapuőrként működő újságírók jellemezték. Ők döntöttek arról, hogy mi a fontos és mi nem. Ma már bárki akadályok nélkül megnyilvánulhat, akár a felháborodásának is hangot adhat, ami nem feltétlenül jelent negatívumot. Az esetleges indulatok erősíthetik a gyűlöletet, de olyan dolgokhoz is vezethetnek, amelyek megváltoztatják a társadalmat, elég például csak a #MeToo mozgalomra gondolni" - jelentette ki Bernhard Pörksen médiakutató.
A szakember rámutatott, hogy napjainkban bárkit földbe döngölhet a kritika, és az sem jelent védelmet, ha az illető híres. Az emberek 40 százalékát fenyegették már meg a világhálón legalább egyszer és 70 százalékuk ismer valakit, akivel ez megtörtént. Paradigmaváltás zajlik, az információs önrendelkezéstől egyre inkább a felhasználók elbizonytalanítása felé haladunk. Senki nem tudja, hová és kihez kerülnek az adatai, s ki és milyen célokra használja fel azokat. Ehhez jön még, hogy az embereket folyamatosan elárasztják információkkal, és az egyre több elérhető információ hatékonyabbá teszi a dezinformációt. A közösségi platformokon gyakran nem is tudják az emberek, hogy egy adott információ kitől és honnan származik.
"Nincs forrástudatosság. A mentális pubertás korszakában vagyunk. A felhasználók még most tanulják, hogyan kezeljék ezeket a dolgokat. A kommunikációs tér rendkívüli mértékben kinyílt és ebbe beletartozik az is, hogy a kiscicás videók is vannak a fontos anyagok mellett. Mindenkinek meg kell tanulnia, hogy ebben a világban mi a lényeges és mi nem az, mi a jó és mi nem az. A klasszikus újságírásra hatalmas nyomás nehezedik. A közösségi média alapvető változást idézett elő: az információk helyett az érzelmek lettek a fontosak, az érzelmi töltet az igazán meghatározó."
"A szigorúbb törvények sem jelentenek gyógyírt mindenre, különösen igaz ez az internetes kommunikációra. Mindenekelőtt az egymással való beszéd szabályairól és formáiról kellene vitatkoznunk. Én platformtanácsok létrehozását tartanám észszerűnek, mely testületekben helyet kaphatnának jogászok, a cégek képviselői, az újságírók, a tudósok és a felhasználók is. Az alapötlet az, hogy a polgároknak meg kellene tanulniuk, hogy minden platform a saját irányelveit követi. Tudniuk kellene, hogy az adott oldalon mit törölnek és mit nem, hogyan működnek az alkalmazott algoritmusok, miből származnak a reklámbevételek. Ezért minden platformnak átláthatóbbá kell válnia, hogy az emberek eldönthessék: akarnak-e ott tagok lenni."
"Az iskolában kell egy külön tantárgy, amelynek keretében a fiatalok megtanulhatják a közbeszéd művészetét és elemezhetik a dezinformáció hatalmát. Sajnos azonban egy ilyen tantárgy bevezetése nem túl realisztikus. Ennek oka, hogy az oktatás nagyon széttöredezett és a politikából hiányzik a digitális médiával kapcsolatos felelősségvállalás. Egyébként számos dolog, amire szükség lenne, levezethető az újságírásból: az oknyomozás, az összefüggések és a források megvizsgálása, a kutatómunka" - hangsúlyozta végül Bernhard Pörksen.