SG.hu

Minél korábban függővé tenné a gyerekeket a Facebook

A Messenger Kids célzottan a 13 év alattiaknak készült, aminek a gyerekvédelmi szervezetek nagyon nem örülnek, mert a függő gyerekek boldogtalanok.

A Facebook tavaly decemberben úgy harangozta be a Messenger Kids nevű ingyenes alkalmazást, hogy az lehetőséget ad a gyerekeknek a családtagjaikkal és a szüleik által jóváhagyott barátaikkal való biztonságos beszélgetésre. Az applikáció nem saját Facebook-, illetve Messenger-fiókot jelent, hanem úgy működik, mint a szülő profiljának kiterjesztése és a használata szülői engedélyhez kötött. A cég internetbiztonsági szakértőkkel együttműködve fejlesztette ki az applikációt olyan szülők megkeresései nyomán, akik nagyobb ellenőrzést akartak a gyermekük közösségi médiahasználata felett. A Facebook hangsúlyozta továbbá, hogy az alkalmazást és az azon keresztül gyűjtött adatokat nem használja fel hirdetési célokra.

"A Facebook nem való kisgyerekeknek, mert nem elég érettek ahhoz, hogy megértsék az online kapcsolatok összetettségét és nem képesek még megóvni a magánéletüket sem" - fogalmazta meg aggodalmait egy kedden közzétett nyílt levélben több mint száz szakértő és gyermekjóléti szervezet, felszólítva Mark Zuckerberget, hogy vonja vissza a programot. Az írás nem meglepő azok után, hogy a közösségi oldal korábbi elnöke, Sean Parker tavaly novemberben elismerte, hogy a Facebook szándékosan addiktívra lett tervezve, mintha egy hacker kihasználná az emberi elme felépítésének gyengeségét, és azt mondta, hogy "Isten tudja, mit csinál gyerekeink agyával".


A közösségi médiában mindenki vidám és boldog, és csak jó dolgok történnek

"A Messenger Kids lesz valószínűleg az első olyan közösségi média platform, amelyet széles körben használni fog az általános iskolás korosztály. Egyre több kutatás bizonyítja azonban, hogy a digitális eszközök és a közösségi média túlzott használata káros a gyerekekre és a tinédzserekre, aminek fényében nagyon valószínű, hogy ez az új alkalmazás ártani fog a gyerekek egészséges fejlődésének" - idézte a BBC News a levél íróit, akik szerint az applikáció egy "felelőtlen" próbálkozás arra, hogy Facebook-használatra csábítsa a kisgyerekeket. A levél szerint a fiatalok egyszerűen nem állnak készen arra, hogy profiljuk legyen a közösségi oldalakon, mert "nem elég érettek ahhoz, hogy megértsék az online kapcsolatok összetettségét, amelyek még a felnőtt felhasználók körében is gyakran félreértésekhez és konfliktusokhoz vezetnek".

A nyílt levélre válaszul a Facebook azt írta, hogy az alkalmazás elindítása óta az ország minden tájáról érkeztek olyan szülői visszajelzések, amelyek szerint a Messenger Kids segít nekik kapcsolatot tartani a gyerekeikkel és a gyerekeknek is lehetőséget ad arra, hogy a család többi tagjával beszéljenek. "A nagy távolságokra lévő családtagokkal és barátokkal való beszélgetéshez nincsen szükség Messenger Kids-profilra. A gyerekek használhatják a szüleik Facebook, Skype, vagy egyéb fiókját ahhoz, hogy a rokonaikkal beszélgessenek. De akár még a telefont is felemelhetik" - olvasható a nyílt levélben, amely egy sor olyan vizsgálatot idéz, amely összefüggésbe hozza a kamaszok közösségi médiahasználatát a depresszió és a szorongás fokozott kockázatával.

Mint írják, azok a kamaszok, akik naponta egy órát csetelnek, kevésbé elégedettek az életük csaknem minden területével. Azok a 13-14 éves gyerekek, akik hetente hat-kilenc órát töltenek a közösségi portálokon, 47 százalékkal nagyobb eséllyel vallják magukat boldogtalannak, mint azok a társaik, akik kevesebbet használják a közösségi médiát. A nyílt levél aláírói között van a Campaign for a Commercial-Free Childhood elnevezésű amerikai gyermekjóléti szervezet, a massachusettsi American Civil Liberties Union és a Parents Across America is. A támogatók névsorában egy sor magánszemély, köztük Susan Greenfield brit tudós, írónő is szerepel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ostoros #22
    Ez mondjuk igaz. Ezért is tiltanám be a valóság showkat. Mert együtt kell élni az elhülyített emberekkel.
  • wraithLord #21
    Nyilván, csak ilyesmiből nem maradsz ki, max. "közvetlenül" nem érint.
  • ostoros #20
    Ha negatív dologból maradsz ki az előnyös.
  • stremix #19
    Maximálisan egyetértek.
  • wraithLord #18
    Általában nem előnyös húzás az, ha kimaradsz valamiből, mert akkor nem tudod, hogy mi az, hogy kell hozzá viszonyulni, hogy kell kezelni. És jelen helyzetben, amikor a gyerekeidért vagy közvetlenül felelős, és nem csak elvi társadalmi felelősséged van, hatványozottan igaz.

    Pl. az is baromság, amikor valaki azzal jön, hogy ne nézz TV-t, vagy nem nézek TV-t. Attól, hogy nem nézed, még más nézi, és birka lesz belőle. Ha te nem tudsz kritikusan hozzáállni, és analitikusan megérteni, ami a mai médiában, szociális médiában zajlik, akkor nem tudsz alternatívát sem kínálni a birkulás ellen.

    Persze tegyük fel, hogy nem is akarsz. Oké. De a gyerekeid feljődése gondolom számít.

    A létező dolgoknak, problémáknak hiába fordítasz hátat, attól még léteznek, és befolyásolják, jelen esetben a gyerekeidet. Az plusz hátrány, hogy nem is érted miről van szó, mert sosem volt Facebook profilod.

    Nem tiltani kell, hanem példát mutatni, és ha szükséges, normális keretek között szabályozni. Tudod, ott van az a mondás is, hogy hazudni tanít, aki tiltással nevel. Magyarul nem oldasz meg vele semmit, csak hazugságra kényszeríted azt, akinek megtiltottál valamit (mert nyilván attól még csinálni fogja a hátad mögött...)
  • Cat #17
    Sajnos rengeted dologból kimaradnak majd a gyerekeid, mert manapság minden lazább társaságban ott zajlik a kommunikáció, legyen az egy edzés közössége, vagy az iskolából érettségire készülő tanulók egymást segítő csoportja. Az oktatási szférában kvázi elvárás az ott való jelenlét, mert egyszerűen anélkül nem értesülsz fontos dolgokról, mint egy elmaradó óra, egy helyettesítés, vagy egy előrehozott dolgozat. Nem tudod hol megkérdezni mi volt azon a nyelvórán, amelyikre nem volt időd elmenni, kivétel persze ha egyenként körbetelefonálsz néhány embert, és ezzel megzavarod az általad egyébként alig ismert embereket.
  • fonak #16
    A gyerekeknél ez másképp működik, ha nem menő az, aki nincs fenn a facebookon, ha ezzel kiutálja a közösség, pedig mindennél fontosabb számára, hogy milyen "rangot" tölt be a kortársak között (kúl-e vagy kirekesztett), akkor tilthatja a szülő, majd talál kerülő utat.
    Ezt csak nagyon erős családi neveléssel lehet esetleg megelőzni, vagy még inkább otthoni iskoláztatással, ami nem véletlenül tilos a legtöbb országban (az állam nem szereti, ha nem moshatja át a fiatal agyakat), az USA-ban egyelőre még legális, bár a libsik lobbiznak ellene persze, hivatkozva arra, hogy sok "homeschooler" vallási fanatikus, esetleg még egyéb stichje is van (pl. most derült ki egy házaspárról, hogy éheztették, kínozták a gyerekeiket).
  • 74auriga #15
    Qrva egyszerű a dolog: Nem kell regisztrálni a Facebookra!
    Azt mondogatják, hogy nem lehet meg lenni nélküle! Miért is? Mert így nem nyomkodom egész nap a telefont? Nem is érdekel. Ha valaki üzenni akar, írjon mail, Viberen üzenetet, vagy hívjon.
    Megértem 43 évet és még nem volt Facebook fiókom, de nem is lesz! Tökéletesen meg vagyok nélküle! A feleségemnek szintén nincs. Mondták is a kollégái, ismerősei, hogy miért nem regisztrál, mert akkor tudnának "csetelni". Kérdem' én: csetelni van ideje, telefonálni nincs? Baromság!
    Használjon Viber-t! Ja, hogy nincs "lájk" rohadtul nem érdekel!
    A fiem 10 éves és nincs fiókja, a lányom hat és fél, neki meg pláne.
    Reggelente nézem a metrón, 10 emberből 7-8 nyomja, mint valami zombi. Ennek van értelme? Szerintem az ég világon semmi.
  • ostoros #14
    Az emberi evolúció ezt az akadályt is kiküszöböli. Az ünternetfüggő nem szaporodik, akinek meg egyáltalán nincs netje hatványozottan. Majd ki alakul egy technológia-analfabéta, vagy Egyenesen tecnofób (!) réteg, akik egyszerűen elutasítják az internetet...
  • Sequoyah #13
    Gyanitom, hogy jo munkat vegzett a gyerekek elso 6 eveben, amig valoban tudott hatni rajuk.