Gyurkity Péter

A rakéta orrát is visszahozta a SpaceX

A cég pedig újabb mókás rakományt lőne fel az új generáció első példányával.

A SpaceX a napokban történelmet írt, miután sikeresen fellőttek, majd pedig ismét visszahoztak egy korábban már felhasznált rakétát. Az akkori beszámolókban nem esett szó arról, hogy az első fokozat mellett ezúttal a rakománynak helyet adó orr-részt is sikerült megmenteni, ami tovább csökkenti a költségeket.

A sikeres fellövést követő sajtótájékoztatón hangzott el Musk szájából, hogy a rakéta orrát is sikerült visszahozniuk, amit kisebb rakétákkal és irányítható ejtőernyőkkel értek el. Ez természetesen újabb lépést jelent a teljes újrafelhasználás irányába vezető úton, emellett pedig a méretes, akár egy teljes busznak is elegendő helyet biztosító, darabonként 6 millió dollárba kerülő orr-rész többszöri felhasználása tovább csökkentheti a költségeket. Ezt most két részben hozták vissza, Musk annyit erősített meg, hogy ebből legalább az egyik példányt sikerült visszanyerni, de ő szeretne valamilyen megoldást találni a második fokozat visszahozására is, hiszen ezzel fellövésenként további 30 százalékkal lehetne csökkenteni a jelenleg 62 millió dollárra rúgó számlát.

Ami az új generáció, vagyis a Falcon Heavy közelgő bemutatkozását illeti, itt szintén nagy az érdeklődés, köszönhetően többek között az utóbbi hónapokban felmutatott sikeres szereplésnek. Egy kérdésre válaszolva Musk itt megemlítette, hogy valamilyen mókás rakományt szeretnének a rakétára rakni, ahogy azt annak idején a Falcon 9 esetében is tették – akkor egy hatalmas sajtkereket vittek fel „hasznos” teherként, azt azonban még nem tudjuk, hogy a Falcon Heavy esetében mire készülnek.

Az új rakéta egyébként még idén bemutatkozna, erre jó eséllyel már a nyár folyamán sor kerülhet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • T0nk #8
    Orrkúp az orr-rész becses neve.
  • CsZ #7
    Egy Teslát kell felküldeni. Minimális fogyasztással kerülgetheti a Földet :)
  • gaszton421 #6
    A probléma az hogyha visznek valami tényleg értékes hasznos terhet és véletlenül nem sikerül a start, akkor tele lesz a sajtó azzal hogy elvesztették a hasznos terhet, kudacró fognak írni. Mivel tesztrepülésről van szó ezzel is szeretnék a teszt jelleget hangsúlyozni. A teszt viszont nem kerül nagyon sokba , a két oldalsó gyorsítórakéta eleve az űrből eddig visszatértek közül lesz felhasználva, és most előr kísérletet tesznek a második fokozat visszaszerzésére is, bár erre még Musk szerint is nagyon kicsi az esély.
  • gaszton421 #5
    Ez a "csavar" piaci áron kb. 6 milló dollár, már megéri kihalászni, eddig is visszazuhat csa összetört, nem lehetett használni. most ellátták irányítható siklóernyővel és az amúgy is beépítésre kerülő ACS egységet nagyobb gáztöltéssel látták el hogy a fékezéshez a legjobb pozícióban vitorlázzon az ernyőnyitásig. a későbbiekben egy uszályra hozzák vissza amin felfújt légzsákokra landol majd. erdetileg egy bonyolultabb és drágább rendszeren dolgoztak aminél az ejtőernyőn ereszkedő fél orrkúpot helikopterekkel fogták volna be a levegőben. A mostani megoldás olcsóbbnak tűnik.
  • Sequoyah #4
    Miert valami vicceset kell felvinni, miert nem valami hasznosat?
    Biztos sok olyan lehetoseg van, ami 60+ milliot nem er meg, de azert megiscsak hasznos valamennyire.
  • ximix #3
    Kösz a cikket.
    A kép az véletlen vagy direkt lett 90°-al elforgatva ?
  • Running #2
    Ha nem érdekel a hogyvolton mindig van neked hír pumpedék aktuális kalandjáról. Jó olvasgatást.
  • overseer-7 #1
    legközelebb abból lesz hír, ha visszahullik egy csavar amit újra felhasználhatnak az x nél.