Gyurkity Péter

Bemutatta kapszuláját a Blue Origin

A cég méretes ablakokkal újítana, hogy jobban kiszolgálják az űrturistákat.

Jeff Bezos cége komoly elképzelésekkel igyekszik megkapaszkodni a privát űrcégek versenyében. Ők már szintén túl vannak több sikeres fellövésen, bár saját rakétájuk kisebb a SpaceX fejlesztésénél, a függőleges pálya miatt pedig a visszatérés is jóval egyszerűbb feladatot jelent. Már dolgoznak azonban az új változaton, amely a most bemutatott kapszulával egészülne ki.

A Blue Origin a hivatalos hírlevélre feliratkozókat időről-időre új részletekkel látja el, ahogy most is történt. Ezúttal néhány képet osztottak meg a tervezett kapszula belső és külső dizájnjáról, ennek alapján pedig máris levonhatunk néhány következtetést. A belső teret illetően nincs nagy meglepetés, itt a komoly korlátozó tényezők miatt nincs is nagyon lehetőség a variációkra, szembetűnő azonban a méretes ablakok alkalmazása, amelyek eddig gyenge pontnak számítottak, ezért minden gyártó igyekezett kordában tartani méretüket. Mivel azonban Bezos csapata kifejezetten az űrturisták kiszolgálását tűzte ki célul, itt megnövelnék a fizikai méreteket, hogy minél jobb kilátást biztosítsanak a szolgáltatásra befizetőknek.


A kapszula középső részén helyeznék el a vészhelyzetekre tartogatott hajtóművet, amely a rakéta meghibásodása esetén gyorsan és biztonságos módon hivatott leválasztani arról a kapszulát, hogy a benne utazókat megkímélje a balesetektől – legalábbis amennyiben erre a fellövés során akadna példa. A hat utazó szuborbitális pályán gyönyörködhet majd a páratlan kilátásban, ez a későbbiekben további szolgáltatásokkal egészülhet ki, bár azt még nem tudjuk, hogy a jegyeket mekkora összegért szerezhetjük majd be – itt egyelőre külsős becslések vannak csak, amelyek 250 ezer dollárra saccolnak egy-egy utat.

Az első út természetesen még odébb van, a New Glenn rakéta (amely a New Shepard utódaként jelenik majd meg) valamikor az évtized vége felé repülne először. Ennek első lépcsője szintén visszatérne a felszínre, újbóli felhasználás céljából.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • gaszton421 #8
    Charles Simonyi 2x volt fenn és másodszorra már 30 milliót fizetett 10 nap tartózkodásért az ISS-en, utánna az egész űrturizmus azért állt le mert az USA az űrrepülőgép leállítása után megvette a szabad helyeket a Szojuzokon és j´val többet fizetett ére mint az űrturisták, utoljára már 80 millió dollár körül utasonként.
  • gaszton421 #7
    Bizony ez komoly problema , főleg szilárd hajtóanyag esetén, ott ugyanis az égés nem szabályozható. A mentőrakétát egyszer tesztelték de az bizony pörgött összevissza. a nyilvánosságnak szánt videókból ezt a részt kivágták de azért van belöle pár helyen, elég riasztó látvány. A Spacex Dragon 2 űrhajójának 8 darab SuperDraco hajtóműve oldalt helyezkedik el és egy egészen okos szoftware szabályozza a teljesítményüket külön külön hogy arra menjen amerre kell. Ez viszont annál sokkal primitívebb megoldás.
  • Cat #6
    A magyar űrturista, Charles Simonyi még 20 millió dollárt fizetett, az 6 milliárd forint. (Igaz, az a jegy az űrállomásra szólt.)
  • kvp #5
    Mar az ablakok meretebol es a tagas belso kialakitasbol latszik, hogy nem orbitalis palyara terveztek. Raadasul a mentoraketa elhelyezese alapjan nem tul stabil a veszhelyzeti hajtomu, mert aktiv kormanyzas nelkul egyenlotlen sulyelosztasnal konnyen bele tud allni a talajba. (szinte minden mentoraketa huzo elvu, hogy a kabin imbolygasa ellenkormanyozzon, ebbe viszont tolo rendszert terveztek)
  • gforce9 #4
    most rendeltem egy utat a haveroknak, de úgy látom kutyának nincs hely.... akkor lefújom....
  • gaszton421 #3
    Egyetértek, vajon last minute jegyek milyen áron lesznek?
  • gosub #2
    Még 10-20 év és talán sikerül valamit összehozni. Borzalmasan lassan halad.
  • globint #1
    250'000$......, kb. 74-75'000'000Ft.
    Asszem, várok, míg bejönnek a fapados jegyek.....

    Utoljára szerkesztette: globint, 2017.04.02. 18:55:33