Berta Sándor

Újra menővé tenné a PC-ket a HP

A klasszikus számítógép-gyártók kénytelenek újítani, hiszen az Apple mellett a Microsoft is egyre inkább fajsúlyos szereplő a piacukon, utóbbi kapcsán elég például csak a Surface-termékcsaládra gondolni. A Hewlett-Packard és a többi gyártó ezért komoly innovációkra kényszerül.

Dion Weisler, a Hewlett-Packard vezérigazgatója egy olyan új laptop piacra dobását jelentette beaz International Luxury Conference nevű rendezvényen, amelynek a segítségével reményeik szerint a következő hónapokban legyőzhetik ezen a területen az Apple-t. A legújabb modell csupán 1,1 kg, 11 mm vastag és, 13,3 hüvelykes - szinte keret nélküli - Full HD felbontású képernyővel rendelkezik. Belsejében hatodik generációs Intel Core i5 vagy i7 processzor, 512 GB-nyi nagy sebességű PCIe SSD, illetve akár 8 GB-nyi rendszermemória fér el. Mindezt Bang & Olufsen sztereo hangrendszer, három, teljes értékű USB Type-C aljzat és fizikailag két részre osztott hibrid akkumulátor teszi teljessé.


A júliustól kapható Spectre nevű modell mutatja, hogy - a Dellhez és a Lenovohoz hasonlóan - a HP is a dizájnos modellekben, illetve a leválasztható képernyőjű kettő az egyben megoldásokban hisz. Műszaki felkészültségük ellenére nehéz dolguk lesz ha meg akarják fordítani a trendeket, ugyanis az okostelefonok és a tabletek rengeteg ember számítástechnikai igényeit tökéletesen kielégítik. Tavaly a Gartner piackutató cég szerint 8, az IDC szerint 10,4 százalékkal kevesebb PC kelt el 2014-hez képest, és a felmérések szerint a zuhanás idén is folytatódni fog. Mikako Kitagawa, a Gartner elemzője szerint manapság a PC csak az egyik a sokféle megoldás közül, melyekkel az internetre lehet csatlakozni, és az ágazati gyártók túlságosan hasonló termékeket állítanak elő.

Weisler szerint viszont ma is létrehozhatók új kategóriák, ennek érdekében a HP nagyon komoly összegeket fordít kutatásra és fejlesztésre. Ez a korábbi vezető, Meg Whitman alatt nem volt így, a nyomtatási és az asztali kliens-üzletág a háttérbe szorult. Meggyőződése szerint ha csúcsgépek létrehozására fókuszálnak abból az egész termékvonaluk nyerhet, mert azok az alacsonyabb árkategoriájú modelljeik színvonalát is feljebb húzzák. Weisler célja ezen kívül a fogyasztói és a vállalati PC üzletágak összevonása, azaz mind az otthoni, mind az irodai kliensek felfrissítése.


Dion Weisler trendformáló tényezővé akarja alakítani a HP-t

Ron Coughlin, a HP PC-részlegének vezetője kiemelte, hogy az Apple-t évek óta újítóként és a fejlődés motorjaként tartják számon, ők azonban szeretnék a jövőben ezt a pozíciót átvenni a társaságtól. A vállalat most többek között egy olyan kis méretű eszközt tesztel, amely használható okostelefonként vagy táblagépként, ugyanakkor - bedokkolással vagy vezeték nélküli technikával - billentyűzet is csatlakoztatható hozzá, aminek köszönhetően kvázi számítógépként működhet. Emellett egy olyan laptopot is fejlesztenek, amelyet kifejezetten online egyeztetésekhez lehet majd használni, ennek érdekében több mikrofonnal is fel van szerelve.

A HP sok éven át a PC-piac csúcsán trónolt, de egy ideje már másodikak a kínai Lenovo mögött, ráadásul bevételeik is esnek. A prémium laptopok szegmensére alapozott kitörés sikere is kétséges, mivel ugyan valóban nagy az igény ilyen modellekre, de ezek a drága készülékek csak elhanyagolhatóan kis részét teszik ki a teljes hordozható piacnak. És persze riválisaik sem fogják válasz nélkül hagyni a Spectre-t: bizton számíthatunk a kategóriateremtő MacBook Air vagy a jelenleg is alig vastagabb (14 milliméteres) Dell Latitude közeljövőben érkező frissítéseire.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • jkedzs #8
    A10 5800K még kitart nekem vagy jó 2 évig. akkorra jönnek úgyis az új gen AMD procik. veszek majd egyet* olcsóért a következő 5 évre, azt csá. nem szarozok ilyen kis integrált miniatűr szarokkal.

    * vagy egy intelt, ha már olcsón át fog tudni melegedni a kupakja addigra és nem főzi meg magát... :'D
  • zola2000 #7
    5-6 éves okostelefonnal is ugyanúgy fut az opera mini, facebook lite, youtube app 360p-vel mint a maga korában, 6 éves gép már nehezen viszi a 4K 60fpst meg a VRhez is kevés :)
  • zola2000 #6
    A külön cpu-gpu eladások is ugyanígy csökkennek.
  • arty #5
    hp meg a menőség... lol
  • paby88 #4
    hát én meg sose vettem előre összerakott pc-t, mindig magam rakom össze. nem kell félteni a pc-s ipart rengetegen így csinálják és szerintem ezek ugye nem szerepelnek a statisztikában
  • Ender Wiggin #3
    Hát ez az, hogy a PC-ket is úgy értelmezik, hogy a mobil eszközökkel hasonló dinamikával cserélgetik az emberek...
  • Whysper #2
    Inkább azzal tenné menőbbé ,hogy megfelelő alkatrészekkel gyártana kellő telejsítményt.
  • Macropus Rufus #1
    "Tavaly a Gartner piackutató cég szerint 8, az IDC szerint 10,4 százalékkal kevesebb PC kelt el 2014-hez képest"
    az meg ne zavarja őket, hogy egy 2011-es géppel is tökéletesen lehet dolgozni, amennyiben nem nagy számolás igényű programmal dolgozik az egyorrú.
    Ez 5-6 éves géppel egy átlag user (aki filmeket néz, meg netezik meg levelezget/twitterezik stb) simán el van még 1-2 évig. És ők képviselik a mennyiséget nem a célorientált gépek használói, pl. a gémerek vagy a tervezők. (ez utóbbi kategória is egyre több esetben vékony klienst használ és a számolásokat grafikus munkaállomásokkal végeztetik el)

    Régen még megérte váltani, mert 1-2 éves gépen az új programok egyáltalán nem futottak le megfelelően, de most akár még játszani is lehet 4-5 éves gépeken. (akár úgy is, hogy nem kell feltétlen hót buta grafikát beállítani.)