Gyurkity Péter

Planetáris köd mutatja meg a Nap jövőjét 

Érdekes felvétel jelent meg egy távoli planetáris ködről, amely kutatók szerint a Nap jövőjét mutatja.

Jó ideje tudják (illetve sejtik) a csillagászok, hogy saját csillagunk nagyjából milyen életpályát fut majd be, a távoli rendszerek és objektumok részletes vizsgálata révén azonban közvetlen módon is bepillantást nyerhetünk a Nap életének utolsó szakaszába, amely időben még nagyon távol van tőlünk. Most egy érdekes felvétel mutatja meg számunkra ezt a jövőt.

Az Európai Déli Obszervatórium (ESO) a Chilében lévő Very Large Telescope segítségével pillantotta meg az ESO 378-1 névre keresztelt planetáris ködöt, amely a Tejútrendszerben van, tőlünk azonban igencsak távol, mintegy 3500 fényévnyire helyezkedik el. Ez egy igencsak méretes objektum, gyakorlatilag a haldokló csillag szelleme, amely a négy fényévnyire rúgó átmérőjével hatalmas területet fed le, az elszökött, majd a forró mag által ionizált, és ezáltal világító gáz által buborékot alkotva. A képet kifejezetten a nagyközönség számára tették közzé, felhasználva a teleszkóp üresjáratát, amikor éppen nem folytattak tudományos célú megfigyeléseket.

A kutatók szerint valami ilyesmi vár a Napra, mivel a hozzá hasonló kis- és közepes csillagokból planetáris ködök alakulnak ki ahelyett, hogy szupernóva-robbanásként érjen véget a pályafutásuk. Erre esetünkben szerencsére csak több milliárd év múlva kerül majd sor, a képen azonban jól látható a folyamat eredménye, amely a hidrogén elfogyását, a felfúvódást és a vörös óriássá válást, majd pedig a külső rétegek leszakadását követően jön létre. Ez a gázfelhő alkot méretes burkot a haldokló csillag körül, bár ez az állomás csillagászati értelemben véve nagyon rövid ideig, nagyjából 20 ezer évig tart, majd ezt követően a maradék üzemanyag elégetése megy végbe, amely további egymilliárd évig elhúzódhat.

A folyamat végállomása a forró fehér törpe, amely több milliárd éven keresztül, lassan hűl le, mementóként szolgálva az utókornak (és a hozzánk hasonló megfigyelőknek).

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Astrojan #32
    Bocs, hogy így megkevertelek.
  • gforce9 #31
    Te ökör, ha ez a cikk igaz lenne szóról szóra és megmagyarázná a sötét anyagot, akkor miafaszért keresgélnék? Olyan sült hülye vagy, hogy hihetetlen. A gonosz háttérhatalom eltitkolja mi?
  • Irasidus #30
    Ez egy másik cikkből vett idézet, eddig nem erről beszéltem. Ügyesen kevered a szart, ehhez értesz!
    Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2015.08.19. 21:44:52
  • Astrojan #29
    Látod radír, ez már igazi betegség. Értesz te egyáltalán angolul? Vagy Googleval fordítottad a cikket? Mert nem értettél belőle egy szót se, az biztos.

    A faktor 15 az neked százalék, hát röhögnöm kell. Elmagyarázás és szájbarágás után a tizenötszörös mennyiség az neked 15 %. És te csinálod itt a tudományt.

    A cikkben szerinted a galaxis tömegét mérték meg, milyen cikket olvastál te?

    Áruld el Nekünk akkor mekkor a NGC 891 edge on galaxis tömege, kilogramban ha lehet mint SI mértékegység.

    Mert kiscsibe azt mérték, hogy mekkora a H2 aránya az atomos H -hoz képest.

    ..for the first time, to observe the lowest pure rotational lines of H2 [S(0) at 28.2 μm and S(1) at 17.0 μm] at eight positions throughout the stellar disk of NGC 891.

    For H2 ortho/para ratios of 2-3, the cool gas has typical edge-on column densities (1–3) × 1023 cm-2 (or ~3000 M☉ pc-2), in which case it outweighs the H I by a factor of 5-15. This factor matches well the mass required to resolve the problem of the missing matter of spiral galaxies..

    Lefordítsam neked butlok, vagy esetleg megkérhetsz valakit rá (botlok am buta tulok).

    Ja, és azért is választották a 891-et a kisérlethez mert egyrészt élével néz felénk, másrészt meg egy teljesen átlagos spirál galaxis.
  • Gaiwer #28
    táguló univerzumban adott mennyiségű energia / "anyag" mellett az itt leírt "univerzális nyomás" nem lehet állandó. Márpedig az eddigi ismereteink szerint a gravitáció mint erő a tömeggel rendelkező "testek" közelében egy adott pontbant állandó.
  • Irasidus #27
    Hát igen, billentyűelütésbe is csak egy troll képes belekötni, úgy, hogy az igazi mondanivalót figyelmen kívül hagyja. Egyszer már leírtam neked, hogy ahány galaxis annyi méret, tömeg, tulajdonság. Tudod, ha te ráállsz egy mérlegre és az jön ki, hogy egy kövér disznó vagy, attól még én nem leszek túlsúlyos. Ez nem faktor hanem százalék, és van abban valami szarrágóság, hogy abba a hibásan megfogalmazott lassan 10 éves ismeretterjesztő cikkbe görcsösen kapaszkodsz, pedig linkeltem neked az eredeti publikációt! De ugye az olvasás, csak is odáig terjed nálad, hogy ki mit ütött félre, a többi szarrágás. Amiből kizökkenteni a tények sem tudnak. Én neked semmi sem szajkózók, mert falra hányt borsó, annak írom aki olvassa még ezt a fórumot.
    Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2015.08.18. 12:15:50
  • Astrojan #26
    Faktor 15 toll, mit televízionálsz te ide, világtetemet?

    És amúgy mikor lenne érvényes, ha az összes milliárd galaxisban egyenként kimutatnák, hogy az elcseszett sötét anyag az csak egyszerűen molekuláris hidrogén, a H2 ? Mert annyi esze nem volt a teljes fizikustársadalomnak, hogy a H2 sokkal, sokkal stabilabb mint a disszociált, atomos hidrogén, a H ?

    És elmagyarázás, szájbarágás és kisérleti kimutatás után is csak a marhaságaidat szajkózod? Senki nem mondta, hogy nem szabad megismételni a kisérleteket akár ezer galaxison is, babám.
  • Irasidus #25
    Szerintem az aki a gyorsulást keveri a gravitációval, vagy az gravitációs összehúzódást a szóból vezeti le, és húzóerőnek titulálja a nyomóerőt az hallgasson. Illetve aki el sem olvas egy cikket, amiben egy galaxis tömegét mérték meg, és azt kiabálja, hogy ez az egész világtetemre érvényes, az inkább próbáljon meg legalább egy nyelven a szövegértést megtanulni rendesen, és ne másokat csesztessen! Jaaa, hogy egy trollank muszáj másokat csesztetni? Értem.
  • gforce9 #24
    Már számtalan értelmes választ kaptál, csak te nem tudod még értelmezni sem őket.
  • Astrojan #23
    Mondom, értelmes választ, nem lehetne? Igyekezzetek egy kicsit.

    Kisemmiz, te aztán jól megfogtad, a gravitációs gyorsulás valóban egyforma a Jupiteren, a Marson, a Földön és talán még abban a csúnya fekete lyukadban is.

    De csak egyetlen pontjukban, a tömegközéppontban. Máshol nem.

    De hogy tudtad ezt kiszámolni ilyen kevés iskolával (5 elemi), le vagyok döbbenve kiscsiga. Azért a helye sírásodra ügyelhetnél egy kicsit, nyelvtanórára nem jártál?