Berta Sándor

Szigorú előírások vethetnek véget az Amazon drónterveinek

Az illetékes amerikai hatóságok tovább szigorítanának a mostani szabályozáson.

Az Amerikai Egyesült Államok Szövetségi Légügyi Hivatala (FAA) jelenleg is a drónok magán- és kereskedelmi célú használatára vonatkozó szabályok módosításán dolgozik. A bennfentesektől kiszivárgott információk alapján az új előírások rendkívül szigorúak lehetnek és egyelőre lehetetlenné tehetik a robotrepülőgépes csomagszállító szolgáltatások megvalósítását. Az új csomag egyik lényeges pontja az lesz, hogy a drónokat vezető szakembereknek folyamatosan látótávolságban kell lenniük a robotrepülőgépekkel. Ez ellen a különböző IT-óriások keményen harcolnak.

Egy további pont, hogy az irányítást végző személyeknek pilótaengedéllyel kell rendelkezniük. Szigorítást jelent az is, hogy a drónokat kizárólag nappal lehet majd üzemeltetni és nem lehetne velük túllépni a 120 méteres repülési magasságot. Michael Drobac, a Small UAV Coalition ügyvezetője kijelentette, hogy a tervezett szabályozások annyira távol vannak az IT-ágazat elképzeléseitől, hogy éles elutasításra lehet számítani. A területtel kapcsolatos törvénytervezetet a következő hetekben hozhatják nyilvánosságra, s ezután foglalhatnak állást az érintett cégek és a felhasználók. A komplett szabályozásig ugyanakkor még évek telhetnek el.

Az Amazon 2017-től drónokkal szállítaná a csomagokat, de júniusban az Amerikai Egyesült Államok Szövetségi Légügyi Hivatala (FAA) elutasította, hogy bárki kereskedelmi célokra használhasson robotrepülőgépeket. A társaság ugyanakkor nemrég álláshirdetéseket adott fel, irodavezetőt, projektmenedzsert, specialistákat és szoftverfejlesztőt keresett.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • teddybear #7
    Nem örülnék annak, hogy egy perverz állat csak úgy kukkolná a családom. Persze van aki ezt élvezi...
  • teddybear #6
    Főleg az, hogy a távirányításos modell semmit sem cipel magával és a vezérléséhez a közelben, látótávolságban kell lenni, mert kamera sincs rajta.
    A drón viszont többnyire automatán is tud repülni, kamera és/vagy a vezérlőelektronikája segítségével távolról is vezethető, és mindenféle egyéb cuccal is felszerelhető.
  • kvp #5
    "én azt az egyet nem értem, hogy lényegében mi a különbség 1 drón meg 1 rádiotávirányításos röpcsi/helikopter között"

    Muszakilag semmi, meretben a dron lehetne nagyobb mint a jatekok limitje, de cserebe pilotaengedely kellene hozza. Uzemeltetni ugyanugy kellene mint a jatekokat. Ez az automata (valodi) dronos tervekhez persze nem illik.
  • vision5 #4
    De akkor a katonai drónok pilótái is legyenek lőtávolságban!
  • flashpointer2 #3
    Csak nem befosikált az államok hogy már olyan technológia is hétköznapivá vált amit eddig civilek nem engedhettek meg maguknak és az ő privilégiumok volt.
  • barret #2
    Nagyon helyes!
  • SirBubu #1
    én azt az egyet nem értem, hogy lényegében mi a különbség 1 drón meg 1 rádiotávirányításos röpcsi/helikopter között