Berta Sándor

Búcsút inthet a drónos csomag­­szállítási terveinek az Amazon?

Az illetékes amerikai hatóság elutasította, hogy bárki kereskedelmi célokra használhasson robotrepülőgépeket.

Az Amerikai Egyesült Államok Szövetségi Légügyi Hivatala (FAA) által hozott döntés azt jelenti, hogy a jelenlegi előírások alapján az Amazon nem valósíthatja meg a tavaly decemberben ismertetett elképzelését. A kereskedelmi szolgáltatások még akkor is illegálisnak minősülnek, ha ingyenesek.

Mint ismeretes, az Amazon 2017-től drónokkal szállítaná ki az ügyfelei által megrendelt csomagokat. Jeff Bezos alapító-vezérigazgató elmondta: a drónok legfeljebb 16 kilométeres hatótávolsággal rendelkeznének és maximum 2,3-2,5 kilogrammos csomagokat tudnak majd kézbesíteni. Az üzletember ugyanakkor közölte, hogy az ötlet megvalósítása akár 4-5 évet is igénybe vehet. A bevezetéshez mindenekelőtt biztonsági teszteket kell végeztetni és meg kell szerezni a Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA) engedélyét.

Nos, úgy tűnik, hogy Bezos jól becsülte meg a futárszolgáltatás bevezetéséhez szükséges időt. Az FAA kiemelte, hogy az év közben ismét tanulmányozzák a drónok kereskedelmi célú használatára vonatkozó szabályozást és az új előírásokat 2015 végéig dolgozhatják ki, illetve hozhatják nyilvánosságra. Paul Misener, az Amazon illetékes alelnöke mindenesetre kijelentette, hogy a bejelentés nincs hatással a terveikre, továbbra is kitartanak az elképzelés mellett. A hivatal egyébként a döntésében rámutatott, hogy a drónok hobbi célú felhasználására továbbra is lehetőség van, a tilalom ezt a területet nem érinti.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • torreadorz #9
    Hát abból kiindulva hogy az amerikai hadsereg drónjait milyen könnyü elkötni, (a multkor irán is leszállított egyet a saját repterére) nem hiszem hogy a civil drónok jobban védettek lennének.

    Egyébként szerintem ezek a drónok a jövő ideális gyilkos fegyverei és ebből fakadóan rendkivül veszélyesek, csak ezt még a kormányok nem ismerték fel. Pl. rátesz valaki egy kis robbanószert, odarepül a célpont mellé, fölé és bumm.

    Eddig valamiféle kapcsolat általában kellet az áldozattal, pl. valakinek el kellet rejteni a bombát a kocsijában/lakásában stb vagy csak megvárni a hotelszobában és lelőni igy maradhatott valami nyom, a drónokkal azonban mindennek vége. Akár több km-ről is kivitelezhető egy merénylet és semmi kapcsolat nem marad az elkövető felé.
  • kozapeti #8
    innen a fotelból tényleg egyszerűbbnek látszik egy drónt vagy egy drón flottát elkötni mint egy utasszállitót vagy teherszállitot, de ki tudja... a repülőtereken se volt mindig ilyen nagy biztonsági ellenőrzés. folyamatosan fejlődött. a drónok meg nem nulla biztonsági szintről indulnak majd... remélem
  • kozapeti #7
    ez igaz, bár nem hiszem, hogy a szélsőségeseket a lelepleződéstől való félelem szorongatná. de ez már más kérdés
  • gforce9 #6
    Csak arra kell pilóta :) Egy drónt meg messziről is lehet irányítani, a lelepzedős esélye csekély:)
  • kozapeti #5
    ilyen szempontból nem veszélyesebb mint bármelyik repülő...
  • gforce9 #4
    Lehet biztonságpolitikai okai vannak. Ha van egy szabványos drónrendszer aminek a törésére ráál pár rosszakaró, egy csúcsforgalmú autópályára irányítva, néhány szélvédőt betörve csúnya dolgok tehetők vele vagy egy trafótelepre beirányítva. Gondolom van számtalan hely ahol az ötletes emberek néhány elkötött drónnal kárt tehetnek.
  • Szefmester #3
    Akkor nem lehet kariajándék lövészetet tartani? :(
  • dzsagon #2
    Én szóltam előre.
  • Tetsuo #1
    Drónokat csak az Euroatlanti Föderáció és szövetségeseinek fegyveres szervei használhatnak.