Berta Sándor

2017-től drónokkal szállítaná a csomagokat az Amazon

A jövőben akár a levegőből is megkaphatnák csomagjaikat az amerikai cég ügyfelei. Jeff Bezos alapító-vezérigazgató azt szeretné, ha 2017-től megvalósulna a robotrepülőgépekkel végzett futárszolgáltatás.

Bezos a tervről a CBS amerikai televízióadónak mesélt először. Az üzletember közlése szerint a drónok legfeljebb 16 kilométeres hatótávolsággal rendelkeznek és maximum 2,3-2,5 kilogrammos csomagokat tudnak kézbesíteni. Ez elegendőnek tűnik, hiszen a vállalat adatai szerint az ügyfelek által megrendelt csomagoknak csupán a 14 százaléka nehezebb 2,5 kilogrammnál. Közzétettek egy bemutató videót is a GPS-t használó úgynevezett Octocopter első prototípusáról, amelynek feladata lesz a jövőben a megrendelések kiszállítása.


Mindez azt jelenti, hogy a megrendelések többségét a jövőben az Amazon is teljesítheti, így nem lesz szükségük külön futárcégekre. Ezáltal a társaság komoly költségeket takaríthat meg, ráadásul az új modellel az emberek is profitálhatnak, hiszen Bezos ígérete szerint a szállítási idő 30 percre rövidül majd. Bezos úgy vélte, hogy az ötlet megvalósítása akár 4-5 évet is igénybe vehet. A bevezetéshez mindenekelőtt biztonsági teszteket kell végeztetni és meg kell szerezni a Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA) engedélyét. A szolgáltatás neve Prime Air lesz. Az még kérdéses, hogy Európában mikor jelenhet meg a Prime Air és a menedzser egyelőre arról sem nyilatkozott, hogy az új szolgáltatás bevezetése mekkora többletköltséget jelenthet a vállalatnak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • narumon #11
    Igazából már rég ott kellene tartani hogy alanyi jogon jár a fizu és nem munkáért! Svájc jár ehhez legközelebb - előbb utóbb ugyis mindenhol robotok dolgoznak minimális emberi beavatkozással!
  • narumon #10
    Ez csak csomagolás kérdése!
  • nextman #9
    Nem orulnek, ha hoban meg esoben ledobnak az ajto ele:)
  • item #8
    Bizonyos népcsoportok sűrűn lakott területeire csak ilyeneket küldenek majd. Prototype Quadrotor with Machine Gun!

  • caius marius #7
    +1 :D
  • NullZ3r0 #6
    Hát ha itt lenne, nem sokáig bírnák azok a drónok.
    Dikkmá, színesfím! - oszt puff, leütik és már viszik is.
    Én a helyükben még az alacsonyan repüléssel is vigyáznék, mert onnan is lecsúzlizzák.
  • cateran #5
    Hat jo is lenne, mert angliaban az Amazon Logistic a legrosszabb szallito ceg (A Yodellel karoltve) fenyevekre elmaradva pl a DPD-tol (mig az elobbiekben 12-14 ora kozotti a kiszallitasi idopont azaz valamikor reggel 8 es este 22 kozott egyszercsak, addig az utobbinal 1 oras ez az ablak es gpses nyomkovetes van a kocsikon, igy pontosan tudni milyen messze jar...Magarol a kezbesites minosegerol meg inkabb ne beszeljunk, volt hogy vegigneztem ahogy a Yodeles kiszallito meg sem probal bekopogni-csongetni, csak a papirt dobta be, hogy nem tudta atadni a csomagot...`nyad)
    Amugy az Amazon Logisiticrol mar 950+-os kommentu topic van az oldalukon, ebbol kb 930 anyazos
  • fonak #4
    Attól függ, ha a hatóságok pilótajogsit követelnek az irányítónak, akkor igen. :)
    Amúgy a gond inkább ez, a légügyi hatóság az USA-ban nem engedélyezné, hogy ilyen drónok repkedjenek mindenfelé.
  • Cat #3
    "Már tegnap megcáfolták, hogy kamu."

    Pontosabban egy újságíró szerint kamu. Más miatt hülyeség az ötlet: minden egyes ilyen drónhoz kellene egy ember, aki irányítja, azt pedig jóval drágább megfizetni, mint egy lóti-futi vezetni tudó minimálbérest.
  • pixx #2
    Már tegnap megcáfolták, hogy kamu. SG megint fázis késésben van. Csak ingyen reklámot akart az amazon. Mert, ahol 15 percig beszéltek róla, ott egy 1 reklámspot 100 ezer dollár.