Balázs Richárd

Tragédiába torkollott a SpaceShipTwo repülése

Egy pilóta meghalt, egy másik megsérült, amikor a Virgin Galactic SpaceShipTwo űrturista gépe lezuhant a kaliforniai Mojave-sivatagban.

A gép és pilótái október 31-én, pénteken egy tesztrepülésen vettek részt, amikor a cég beszámolója szerint "súlyos anomália" lépett fel. Az űrturizmusra építő cég SpaceShipTwo űrrepülőgépe január óta először teljesített hajtóművek alkalmazásával történő próbarepülést. A cég alapítóját, Richard Bransont "megrázta és mélyen megrendítette a tragikus veszteség", az eset után azonnal Kaliforniába repült.

Mindkét pilóta a gépet tervező Scaled Composites pilótája volt, egyikük halálának beálltát már a baleset helyszínén megállapították, másikukat a helyi kórházba szállították, állapotáról azonban nincsenek információk. A gép darabjai nagy területen szóródtak szét, hordozógépe, a White Knight 2 gond nélkül szállt le. Ez volt a második baleset a héten, ami a magánszektor űrrepülési programjával kapcsolatos. Kedden az Orbital Sciences Antares rakétája zuhant vissza a kilövőállásra.

A SpaceShipTwo lezuhanásának egyik szemtanúja, Ken Brown fényképész elmondása szerint a gépnél a hordozójától történő elválást követően következett be egy robbanás. A probléma azután jelentkezett, hogy az űrrepülőgép begyújtotta rakétahajtóművét, a meghibásodás az ezt követő pillanatokban történt. A mostani volt a gép 35. repülése, a negyedik, amit a hajtómű beindításával végeztek el, viszont csak az első azóta, hogy a Virgin Galactic és a Scaled Composites a korábbi gumialapú HTPB hajtóanyag-keverékről tavasszal műanyagalapúra váltott, amitől nagyobb teljesítményt reméltek. "Az új formulációt számtalanszor teszteltük a földön és bizonyított" - nyilatkozott Kevin Mickey, a Scaled Composites elnöke.

Az Egyesült Államok Nemzeti Közlekedésbiztonsági Tanácsa szombat reggel megkezdi a baleset okának kivizsgálását, ami várhatóan több napot vesz majd igénybe. "Segíteni fogjuk a vizsgálatot, hogy kiderítsük mi történt ma" - tette hozzá George Whitesides, a Virgin Galactic vezérigazgatója. "A jövő sok tekintetben olyan nehéz napokon nyugszik, mint ez, de hisszük, hogy tartozunk vele azoknak az embereknek, akik ezekkel a gépekkel repülnek, valamint azoknak, akik keményen dolgoznak a projekten, hogy megértsük a történteket és előre tudjunk lépni"


Akármi okozta is a tragédiát, az hatalmas visszalépés az új iparág, az űrturizmus bevezetésére törekvő cég számára. A megbízhatóság mindennél előbbre való és az eset nem lesz jó hatással azoknak a milliomosoknak és celebritásoknak a vállalkozó kedvére, akik az első repülésekre várnak. A SpaceShipTwo-t legutóbb januárban tesztelték. A hajtóművét korábban több földi próbának is alávetetették.

Az űrrepülőgép innovatív kialakítása és az új típusú rakétahajtómű kifejezetten megnehezítette a fejlesztési munkákat. A sorozatos csúszások ellenére a Virgin Galactic-nak eddig sikerült egy rendkívül optimista PR-t és pozitív média kommunikációt fenntartania. "Amikor interjút készítettem Richard Bransonnal a vállalkozás bejelentésekor, lelkesedése és elkötelezettsége megkérdőjelezhetetlen volt" - mondta David Shukman, a BBC tudományos rovatának szerkesztője. "Az utóbbi idők ígéretei az első turistajárat év végi indulásáról azonban már jó néhány hónappal ezelőtt is valótlannak kezdtek tűnni. A mai baleset tovább hátráltatja a terveket. Az űr soha nem volt egyszerű, és még nehezebb mindezt rutinszerűvé tenni."

Eddig több mint 800 potenciális utas előlegezte le a SpaceShipTwo repülését, ami fejenként 200.000 dollárba fog kerülni. A hat utas és két pilóta befogadására alkalmas jármű annak a SpaceShipOne prototípusnak a továbbfejlesztett változata, amely tíz évvel ezelőtt elnyerte a tízmillió dolláros Ansari X Díjat az első magánfejlesztésű járműként, amely képes embert szállítani a világűrbe. A Virgin Galactic azt tervezte, hogy még négy szuborbitális járművet és még egy hordozó-repülőgépet állít rendszerbe, mire a cég engedélyt kap az űrturizmus-vállalkozás beindítására. A gépek az Új-Mexikó állambeli Las Cruces magán-űrrepülőteréről szálltak volna fel. George Whitesides, a cég elnöke egy októberi torontói űrkutatási konferencián bejelentette, hogy a második repülőgép már 60 százalékban elkészült. Richard Branson szombaton érkezik a szerencsétlenség helyszínére.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Irasidus #38
    Nyilván ezért fordulhatott elő, hogy kikapcsolták az áramot, és gyertyafény mellet kellett dolgozniuk? Persze hétköznapokban soknak tűnik az a több millió rubel, de az űrhajózásra édeskevés. Van még hova emelni azokat pénzeket, és amíg az inflációt sem éri el az emelés összege... A lényeg, hogy amíg az USA, ESA, KÍNA 5-10 szeres pénzekből gazdálkodnak, addig szó sincs orosz versenyhelyzetről, és itt erről volt szó. Verseny.
    Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2014.11.05. 10:03:52
  • ostoros #37
    http://en.wikipedia.org/wiki/Russian_Federal_Space_Agency#Improved_situation_in_2005.E2.80.932006
    Van ott pénz. És emelik.
  • Irasidus #36
    Leginkább üzemi balesetekre, de akár említhetném, hogy tavaly le kellett állítani Protonokat, vizsgálat céljából és vizsgálat hanyagságot állapított meg. Igen, épül az űrközpontjuk (amerikai pénzen), és mint említetted igencsak lassan, és igazi pénznyelő az orosz korrupciót figyelembe véve. És akkor még csak ott tartunk, hogy űrközpontot építenek, meg 60 évek-beli űrhajókat reptetenek amerikai pénzből. Bár fejlesztenek űrhajót, rakétát is, de egyrész óriási lemaradásban, másrészt az orosz viszonyokat figyelembe véve ezek bizonytalan dolgok, volt már rá példa hogy elkaszáltak épülő, vagy már megépítettet rakétát, űrhajót amibe azért nem kevés pénzt öltek előtte (Russ-m, Klipper). Az orosz gazdaság nem túl erős, bármennyire is szeretné ezt elhitetni a világgal, ami ott folyik irtózatos lassússágal folyik.

    Verseny alatt én azt értem, hogy van egy aktuális cél amit valakinek előbb el kell érnie, és nem azt, hogy a múlt eredményeivel kell versenyezni, vagy megelőzni. Ilyen formában valóban nem előzték meg az amerikaikat, de a jelen céljaiban minden esélyük megvan rá. Kína űrhajója, jelenleg még az egyik legmodernebb űrhajója, és úgy néz ki, hogy a Holdra előbb jutnak el mint a versenytársak... A technológia nem 60' évekbeli (az oroszokat kivéve) egyik félnél sem, a célok meg jelenben vannak, nem a 60' években.

    Beszéljünk egy kicsit a Kínaikról. Kínában tervek szerint haladnak, és nincs semmi okuk felgyorsítani a programot, ugyanis az usat jó darabig leköti az ISS fenntartása, így igencsak lassan haladnak Orion/SLS-el és egyéb célokkal. A Kínaik is tudják ezt. Apropó, most is volt egy kisebb győzelem, az NASA idén akarta az Oriont megreptetni (ember nélkül) a Hold körül, ebből lett egy év csúszás, viszont Kína megreptettet egy visszatérő egységet, amivel egyrészt demonstrálta, hogy működik az új hőpajzsuk, amivel már Holdról is vissza tudnak térni, mellesleg meg előbb kerülték meg (ember nélkül) mint az usa. Szép. Persze, most mondhatod, hogy de hát az Orion űrhajó, az T5 meg nem, ja csak éppen az Orion még nincs kész, másképpen megfogalmazva ember szállítására nem alkalmas Oriont fognak majd(!) megreptetni. De tudnék még mesélni...
  • Molnibalage #35
    Mit értesz "folyamatos" alatt...? Az új űrköpontjuk meg mintha már épülne. Kína minden fejlődés ellenére ott van kb. ahol a két nagyhatalom volt a '60-as években, vagy ott sem. Műholdaznak, de emberes űrprogramjuk kb. itt totyog.
    Utoljára szerkesztette: Molnibalage, 2014.11.03. 10:12:57
  • Irasidus #34
    Az űrhajózásában a Kína-USA konfliktus élesedik. Az oroszoknak rengeteg bajuk van, például, hogy a rakétagyáruk igen jelentős része Ukrajnában, ukrán kézen van, a űrközpontjuk meg Kanasztában amiért bérleti díjat fizetnek, plusz egy teljes generáció kiesett a rendszerváltás után, és újra kell minden megszerzett tudást építeni. Nem véletlen, hogy folyamatosak ott a balesetek, a pénzhiányról nem is beszélve...
  • Molnibalage #33
    Az U2-es projekt egyáltalán nem lenne elvetendő ötlet és töredékében kerülne enneka másiknak és hozzáképest atombiztonságos. Ok, űrhajós nem lesz tőle az ember.
    (A USAF minden pilótájának, aki 50 mérföld felett járt űrhajós jelvényt adott annak ellenére, hogy az űr félegyezményes határa a Krámán vonal, ami ennél magasabban van.

    Számtalan civil repült már U2-vel. 70 ezer láb fölé mentek.

    Utoljára szerkesztette: Molnibalage, 2014.11.02. 09:32:50
  • Lucy in the Sky #32
    Na, így jár aki csak a wikiről tájékozódik... Ott a U2 szócikk alatt $2380/hr szerepel - talán ez lehet az üzemanyagköltség - itt meg $30k forrásmegjelöléssel, úgyhogy most hamut szórok a fejemre és elvonulok a sarokba sírdogálni. Mondjuk ez a szám attól még a vicc kategória másik véglete, az USA hadikiadásait ismerve, ahol egy kalapácsnyél is $100-ról indul... Mindenesetre belátom, h így a dolog reménytelen. Kár érte.
  • Molnibalage #31
    Ennél sokkal többe fájt a projekt és a 3k USD/repóra költség is mese habbal kategória. Ez a svéd gripenes féle totál elferdített valami lehet. Egy ilyen kis példányszámban épült gépnél baromi magas fajlagos költség jön ki még akkor is, ha semmiféle különleges avionaika nem lenne rajta. Márpedig az U2-őn mindig is az volt. Nyugodtan megszorozhatod úgy ezt 5-10-zel.
    Utoljára szerkesztette: Molnibalage, 2014.11.01. 23:10:54
  • MasterMason #30
    Elírtam, égitestet akartam írni. Tehát egy idegen égitesten.
  • sirpalee #29
    A hold nem egy idegen bolygó. ;) Ez sem megy?