38
  • Irasidus
    #38
    Nyilván ezért fordulhatott elő, hogy kikapcsolták az áramot, és gyertyafény mellet kellett dolgozniuk? Persze hétköznapokban soknak tűnik az a több millió rubel, de az űrhajózásra édeskevés. Van még hova emelni azokat pénzeket, és amíg az inflációt sem éri el az emelés összege... A lényeg, hogy amíg az USA, ESA, KÍNA 5-10 szeres pénzekből gazdálkodnak, addig szó sincs orosz versenyhelyzetről, és itt erről volt szó. Verseny.
    Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2014.11.05. 10:03:52
  • ostoros
    #37
    http://en.wikipedia.org/wiki/Russian_Federal_Space_Agency#Improved_situation_in_2005.E2.80.932006
    Van ott pénz. És emelik.
  • Irasidus
    #36
    Leginkább üzemi balesetekre, de akár említhetném, hogy tavaly le kellett állítani Protonokat, vizsgálat céljából és vizsgálat hanyagságot állapított meg. Igen, épül az űrközpontjuk (amerikai pénzen), és mint említetted igencsak lassan, és igazi pénznyelő az orosz korrupciót figyelembe véve. És akkor még csak ott tartunk, hogy űrközpontot építenek, meg 60 évek-beli űrhajókat reptetenek amerikai pénzből. Bár fejlesztenek űrhajót, rakétát is, de egyrész óriási lemaradásban, másrészt az orosz viszonyokat figyelembe véve ezek bizonytalan dolgok, volt már rá példa hogy elkaszáltak épülő, vagy már megépítettet rakétát, űrhajót amibe azért nem kevés pénzt öltek előtte (Russ-m, Klipper). Az orosz gazdaság nem túl erős, bármennyire is szeretné ezt elhitetni a világgal, ami ott folyik irtózatos lassússágal folyik.

    Verseny alatt én azt értem, hogy van egy aktuális cél amit valakinek előbb el kell érnie, és nem azt, hogy a múlt eredményeivel kell versenyezni, vagy megelőzni. Ilyen formában valóban nem előzték meg az amerikaikat, de a jelen céljaiban minden esélyük megvan rá. Kína űrhajója, jelenleg még az egyik legmodernebb űrhajója, és úgy néz ki, hogy a Holdra előbb jutnak el mint a versenytársak... A technológia nem 60' évekbeli (az oroszokat kivéve) egyik félnél sem, a célok meg jelenben vannak, nem a 60' években.

    Beszéljünk egy kicsit a Kínaikról. Kínában tervek szerint haladnak, és nincs semmi okuk felgyorsítani a programot, ugyanis az usat jó darabig leköti az ISS fenntartása, így igencsak lassan haladnak Orion/SLS-el és egyéb célokkal. A Kínaik is tudják ezt. Apropó, most is volt egy kisebb győzelem, az NASA idén akarta az Oriont megreptetni (ember nélkül) a Hold körül, ebből lett egy év csúszás, viszont Kína megreptettet egy visszatérő egységet, amivel egyrészt demonstrálta, hogy működik az új hőpajzsuk, amivel már Holdról is vissza tudnak térni, mellesleg meg előbb kerülték meg (ember nélkül) mint az usa. Szép. Persze, most mondhatod, hogy de hát az Orion űrhajó, az T5 meg nem, ja csak éppen az Orion még nincs kész, másképpen megfogalmazva ember szállítására nem alkalmas Oriont fognak majd(!) megreptetni. De tudnék még mesélni...
  • Molnibalage
    #35
    Mit értesz "folyamatos" alatt...? Az új űrköpontjuk meg mintha már épülne. Kína minden fejlődés ellenére ott van kb. ahol a két nagyhatalom volt a '60-as években, vagy ott sem. Műholdaznak, de emberes űrprogramjuk kb. itt totyog.
    Utoljára szerkesztette: Molnibalage, 2014.11.03. 10:12:57
  • Irasidus
    #34
    Az űrhajózásában a Kína-USA konfliktus élesedik. Az oroszoknak rengeteg bajuk van, például, hogy a rakétagyáruk igen jelentős része Ukrajnában, ukrán kézen van, a űrközpontjuk meg Kanasztában amiért bérleti díjat fizetnek, plusz egy teljes generáció kiesett a rendszerváltás után, és újra kell minden megszerzett tudást építeni. Nem véletlen, hogy folyamatosak ott a balesetek, a pénzhiányról nem is beszélve...
  • Molnibalage
    #33
    Az U2-es projekt egyáltalán nem lenne elvetendő ötlet és töredékében kerülne enneka másiknak és hozzáképest atombiztonságos. Ok, űrhajós nem lesz tőle az ember.
    (A USAF minden pilótájának, aki 50 mérföld felett járt űrhajós jelvényt adott annak ellenére, hogy az űr félegyezményes határa a Krámán vonal, ami ennél magasabban van.

    Számtalan civil repült már U2-vel. 70 ezer láb fölé mentek.

    Utoljára szerkesztette: Molnibalage, 2014.11.02. 09:32:50
  • Lucy in the Sky
    #32
    Na, így jár aki csak a wikiről tájékozódik... Ott a U2 szócikk alatt $2380/hr szerepel - talán ez lehet az üzemanyagköltség - itt meg $30k forrásmegjelöléssel, úgyhogy most hamut szórok a fejemre és elvonulok a sarokba sírdogálni. Mondjuk ez a szám attól még a vicc kategória másik véglete, az USA hadikiadásait ismerve, ahol egy kalapácsnyél is $100-ról indul... Mindenesetre belátom, h így a dolog reménytelen. Kár érte.
  • Molnibalage
    #31
    Ennél sokkal többe fájt a projekt és a 3k USD/repóra költség is mese habbal kategória. Ez a svéd gripenes féle totál elferdített valami lehet. Egy ilyen kis példányszámban épült gépnél baromi magas fajlagos költség jön ki még akkor is, ha semmiféle különleges avionaika nem lenne rajta. Márpedig az U2-őn mindig is az volt. Nyugodtan megszorozhatod úgy ezt 5-10-zel.
    Utoljára szerkesztette: Molnibalage, 2014.11.01. 23:10:54
  • MasterMason
    #30
    Elírtam, égitestet akartam írni. Tehát egy idegen égitesten.
  • sirpalee
    #29
    A hold nem egy idegen bolygó. ;) Ez sem megy?
  • sirpalee
    #28
    A te kommented volt, hogy majd keresnek maguknak másik szórakozást. De ahogy mondtam, ne fogod fel ezeknek az eseményeknek a fontosságát. Nembaj, majd egyszer talán megérted.

    Hol írtam, hogy nekem mikor lesz megfizethető az űrrepülés? :) Ne adj olyanokat a számba, amiket le sem írtam, kölyök.
    Utoljára szerkesztette: sirpalee, 2014.11.01. 20:52:25
  • Tetsuo
    #27
    Az élesedő orosz-amcsi konfliktus miatt a NASA visszakaphatja a régi szerepet (és a nagy pénzeket). Erről szól az egész.
  • Co1e
    #26
    úgyse hagyják abba... az első repcsik ugyan ugy tömegével zuhantak ..mint ahogy az első kocsik felrobbangattak meg meghibásodtak.... ilyen az ipar..ez lenditi előre a dolgokat. ezekből tudnak tanulni.
  • Tetsuo
    #25
    Valakivel összekeversz, te idióta. A #3 hsz-ben említi a tag, hogy sajnál vagy nem... arra mentek a reakciók én arra fel írtam, hogy ez hogy a f@szba jön egyáltalán ide?
    Megrendül a bizalom egy felelőtlen amerikai cégben... ezért kellene sajnálnom bárkit is?
    Álomvilágban élsz. Neked soha sem lesz megfizethető az űrrepülés, elárulom és ha az is lenne sem mennél vele sokra. ;-)
  • Lucy in the Sky
    #24
    Tervezni, legyártani, tesztelni, engedélyeztetni etc. nyilván elég drága - mai áron kb. $200 millióból gyártott le anno 20 darabot a Lockheed, mai környezetben ez legalább a duplája lenne. Viszont wiki szerint a U2 repórája ma kevesebb mint $3k. Namost fizesse a paraszt a dupláját, egy 4-5 órás trip ára ugyan nem kevés, de egy átlag középosztálybeli jenkit nem vág földhöz - cserébe életreszóló élményt kap. Lehet én vagyok elvakult űrbuzi, a James May videót nemtom hányszor néztem már meg, ha lenne fölös 20-30 rugóm és egy ilyen lehetőség, gondolkodás nélkül rohannék :) Sztem elég sokan vagyunk így ezzel, szvsz. hónapos várólista lenne rá, és ha lenne, egy gép évi 5 lepedő körül könnyedén termelne, szóval belátható idő alatt megtérülős lehetne a dolog. Na, valaki csípjen meg, bilibe lóg a kezem... :D
  • MasterMason
    #23
    "esélyünk lesz sem arra, hogy ez valaha is megfizethető lesz az átlag ember számára"

    Eddig sem volt rá esély belátható időn belül, nem az átlag embereket célozta ez a projekt sem...

    Ami engem illet, én inkább szeretnék egy állandó holdbázist első lépésként mint bármi mást. Az állandó jelenlét egy idegen bolygón egy kutatóállomással az melengetné az én szívemet és akkor tudnám, hogy jó irányba haladunk.

    Utoljára szerkesztette: MasterMason, 2014.11.01. 18:45:46
  • sirpalee
    #22
    Az a baj, annyit látsz az egészből, hogy sajnálni kell-e az űrturistákat, vagy sem. Pedig az egész ennél sokkal komolyabb probléma. A héten történet két súlyos baleset, egyikben egy ember meg is halt. Viszont itt nem az anyagi kár, vagy az emberélet veszteség a legnagyobb probléma, hanem az, hogy megrendülhet a bizalom ezekben a cégekben, és az egész magán űrhajózás évekig, évtizedekig háttérbe kerülhet. Reméljük nem lesz így, mert míg a magánszféra nem tör előre az állami cégekkel szemben, esélyünk lesz sem arra, hogy ez valaha is megfizethető lesz az átlag ember számára (párhuzam repülés ma, és 50 évvel ezelőtt).

    Ezért kell sajnálni az űrturistákat, és hogy a pénzükkel nem támogatnak egy mindenki számára érdekes (kellene hogy legyen) folyamatot.
  • kvp
    #21
    A virgin galactic ott szurta el, hogy kirugtak a hajtomu beszallitojat es egy sajat hazon belul fejlesztett rendszert tettek a helyere. Ez pedig az elso eles legi inditasnal felrobbant. Megis csak jobb volt az autogumi alapu, mint ez a muszalas ingbol keszult. Egyebkent mindket hajtomu vicc kategoria, ennel meg az ursiklok szilard hajtoanyagu raketaja is jobb valasztas lenne, az APCP uzemanyagot hasznalt, amit sok ezer raketaban tesztelnek minden evben.

    A masik baleset egy orosz gyartasu hajtomuvel tortent es a megsemmisitesrol szolo hirek ellenere a felvetelen latszik, hogy az egyik hajtomu robbant fel. Nem tudom mit gondoltak az amerikaiak, amikor a nyugati szankciok ellenere kepesek voltak az oroszoktol hajtomuvet venni. Komolyan azt gondoltak, hogy ezek utan kapnak par mukodo peldanyt?

    Egyelore maradt a spacex, ahol alapvetoen az apollo programban hasznalt technologiat alkalmazzak es jellemzoen ember nelkuli automata jarmuvekkel, tehat tudjuk hogy ez egyszer mar mukodott es nagyon elszurni sem tudjak, de meglatjuk.
  • Tetsuo
    #20
    Nem hiszem, hogy új U2-esekre megérne egy vállakozást alapozni. De próbáljuk ki! Dobjuk fel a kickstarterre! Indulás 10 mrd dollárral. :-D
  • Tetsuo
    #19
    Engem annyira nem érdekel egyik sem és azt sem bánom, ha csak szórakoznak, nameg sok űrturista komoly kiképzést kap és elvégez néhány kísérletet is odafönt, de hogy jön ez ide?
    Még mindig nem értem, miért kellene a leendő űrturistákat sajnálni azért, mert leesett egy "űrrepülő"?
  • Lucy in the Sky
    #18
    Hát ez szopó :(

    Innen kvázi lehetetlen lesz visszaszerezni a bizalmat, ahhoz kéne vagy 50 problémamentes tesztrepülés, kizárt, hogy van olyan befektető, aki ezt hajlandó megfinanszírozni, hiszen még így is erősen kétséges, h bárki hajlandó negyedmillát kifizetni néhány perc közvetlen életveszélyre. Eddig bizakodó voltam, de ez az eset elég jól rávilágít, hogy egy átgondolatlan hülyeség volt az egész... Kuka.

    Ha vki. súlytalanságot akar, arra ott vannak a zero-g gépek, ha meg gyönyörködni szeretne... Az U-2 ideális lenne a célra, csak ugye még bőven hadrendben van, ha el is kezdik őket leszerelni, az először kivont leharcolt példányok valszeg már alkalmatlanok lesznek civil felhasználásra. Élelmes vállalkozók építhetnének újakat az eredeti tervek alapján, vagy ami még jobb, koppintsák a designt, mai anyagokból sokkal könnyebb dolguk lenne, mint a Lockheednek az '50-es években. 21km vs. 100km között látványban olyan rettentő sok különbség nincs, ráadásul sokkal olcsóbb és biztonságosabb volna, mint ez a lélekvesztő...

    Utoljára szerkesztette: Lucy in the Sky, 2014.11.01. 18:01:44
  • MasterMason
    #17
    A probléma azzal van, hogy ennél jóval többet kérnék a cégtől egy ilyen utazásért, nemhogy még nekem kelljen fizetni?!

    Dehogy fizetnék 200 ezer dollárt azért, hogy a Branson kísérleti egere lehessek.
  • sirpalee
    #16
    Igen. Ennyire nem látsz túl azon, hogy jaj van pénzük, jaj szórakozni akarnak hozzáálláson. Pedig nem csak erről van szó, de neked hiába is magyarázná az ember.
  • Tetsuo
    #15
    Ezt sem értem komolyan. Nekem artad írni? :-O
  • Tetsuo
    #14
    Nekem inkább izraelinek tűnik. Ha már magyarkodsz, zsidózz is szerintem, az a tuti. ;-)
  • gombabácsi
    #13
    mi lesz így az emberiség fő és egyetlen céljával, az ürmeghodiccsával?
    nagyon depis lesz az új ifonokat mindig azonnal megvásárló felsőbbrendű fejlett világ népe az autójában ülve stb
    :)
  • sirpalee
    #12
    Borzasztóan primitív vagy, ennyire nehéz a következő 2 óránál tovább látni?
  • cylonflatus
    #11
    Ez a hozzáállás az igazi hungarikum. Rövidlátó, szemellenzős, ostoba, irígy, demagóg, pitiáner...
  • Tetsuo
    #10
    Ami érdekes ezekután, az a NASA költségvetésének alakulása. ;-)
  • Tetsuo
    #9
    Én elvesztettem a fonalat. Miért kellene sajnálni az űrturistákat? :-O
    Hogy behalt a projekt? Gondolom - találnak maguknak más szórakozást.
  • Ferrer
    #8
    Gyökér..
  • Frekvency
    #7
    "Vajon miért nem tudom sajnálni az űrturistákat..? "

    mert egy kis szánalmas proli vagy aki irigykedni és gyűlölködni azt tud de arra már nem futja, hogy jobbá tedd a saját életedet. Te nem azéer nem vagy űrturista, mert nemes elveket vallasz hanem mert pitiáner vagy, ennyi..
  • rajdi
    #6
    Két szerencsétlen pilóta járt pórul, akiknek a családját sajnálom, és nem valami gazdag űrturista. Józsibácsi, szerinted rólad mit gondol az a szerencsétlen afrikai bennszülött, aki a te kidobált elektronikai hulladékodtól nem éri meg a 30at sem?

    Megmondom, ugyan ezt. Abszolút nem sajnálná ha eltűnnél a föld felszínéről (meg én is persze) Minden csak nézőpont kérdése...
    Arra meg kíváncsi vagyok, ezek után összejön-e a projekt, mennyit bukik rajta Richard Branson.
  • ostoros
    #5
    Nekem azért gyanús, hogy rövid időn belül két cégnél is baleset volt.
    http://sg.hu/cikkek/108621/megsemmisult-az-urallomasra-indulo-antares
    Lehet, hogy valakik nagyon nem szeretnék, hogy ebből az egészből komolyabb dolog legyen. Persze véletlen is lehet.
  • inorbert
    #4
    Az űrturista az emberiség szemete, miattuk tart ott a világ, ahol tart. A legrosszabb pedig a liberális űrturista, ő aztán az igazi parazita, felforgató, sötétben lapuló, ármánykodó. Én szerencsére nem vagyok gazdag, tehát velem nincs semmi baj.
  • flashpointer2
    #2
    Ezért ilyen olcsó mert még megvan a kockázata hogy fel még felmegy de le már nem száll :)
  • MasterMason
    #1
    "Eddig több mint 800 potenciális utas előlegezte le a SpaceShipTwo repülését, ami fejenként 200.000 dollárba fog kerülni."

    És mondá a magyar Jézus: Ne legyetek féltékenyek a gazdagokra mert rajtuk a gazdag kísérleti egereken teszteljük a még kiforratlan technológiákat, aztán mire biztonságos lesz repülhettek majd ti is. :P