• Irasidus
    #36
    Leginkább üzemi balesetekre, de akár említhetném, hogy tavaly le kellett állítani Protonokat, vizsgálat céljából és vizsgálat hanyagságot állapított meg. Igen, épül az űrközpontjuk (amerikai pénzen), és mint említetted igencsak lassan, és igazi pénznyelő az orosz korrupciót figyelembe véve. És akkor még csak ott tartunk, hogy űrközpontot építenek, meg 60 évek-beli űrhajókat reptetenek amerikai pénzből. Bár fejlesztenek űrhajót, rakétát is, de egyrész óriási lemaradásban, másrészt az orosz viszonyokat figyelembe véve ezek bizonytalan dolgok, volt már rá példa hogy elkaszáltak épülő, vagy már megépítettet rakétát, űrhajót amibe azért nem kevés pénzt öltek előtte (Russ-m, Klipper). Az orosz gazdaság nem túl erős, bármennyire is szeretné ezt elhitetni a világgal, ami ott folyik irtózatos lassússágal folyik.

    Verseny alatt én azt értem, hogy van egy aktuális cél amit valakinek előbb el kell érnie, és nem azt, hogy a múlt eredményeivel kell versenyezni, vagy megelőzni. Ilyen formában valóban nem előzték meg az amerikaikat, de a jelen céljaiban minden esélyük megvan rá. Kína űrhajója, jelenleg még az egyik legmodernebb űrhajója, és úgy néz ki, hogy a Holdra előbb jutnak el mint a versenytársak... A technológia nem 60' évekbeli (az oroszokat kivéve) egyik félnél sem, a célok meg jelenben vannak, nem a 60' években.

    Beszéljünk egy kicsit a Kínaikról. Kínában tervek szerint haladnak, és nincs semmi okuk felgyorsítani a programot, ugyanis az usat jó darabig leköti az ISS fenntartása, így igencsak lassan haladnak Orion/SLS-el és egyéb célokkal. A Kínaik is tudják ezt. Apropó, most is volt egy kisebb győzelem, az NASA idén akarta az Oriont megreptetni (ember nélkül) a Hold körül, ebből lett egy év csúszás, viszont Kína megreptettet egy visszatérő egységet, amivel egyrészt demonstrálta, hogy működik az új hőpajzsuk, amivel már Holdról is vissza tudnak térni, mellesleg meg előbb kerülték meg (ember nélkül) mint az usa. Szép. Persze, most mondhatod, hogy de hát az Orion űrhajó, az T5 meg nem, ja csak éppen az Orion még nincs kész, másképpen megfogalmazva ember szállítására nem alkalmas Oriont fognak majd(!) megreptetni. De tudnék még mesélni...