Gyurkity Péter

Egyre közelebb az amerikai hiperszonikus rakéta

Újabb teszten vannak túl a tengerentúlon, komoly lépést téve az új fegyverrendszer kialakítása felé.

A hiperszonikus fegyverek egyre gyakrabban szerepelnek híreinkben, ez a terület jelenti ugyanis a nagyhatalmak fegyverkezési versenyének egyik legfontosabb szeletét. Az amerikai fél még tavaly novemberben próbált ki ilyen megoldást, hogy legalább részben behozza az eddig felhalmozott lemaradást, most pedig újabb teszten vannak túl, így jöhet a következő program, amely már a konkrét rendszerek kialakítását eredményezheti.

A napokban a Lockheed Martin tette közzé saját bejelentését, amelyben jelezték a legutóbbi teszt fontosabb eredményeit. Ebből megtudjuk, hogy egészen pontosan a Hypersonic Air-breathing Weapon Concept (HAWC) névre keresztelt rakétáról van szó, amely ezúttal egy B-52 típusú bombázóról indult el, a scramjet segítségével a hangsebesség ötszörösét elérve, 18500 méteres magasságot súrolva, majd pedig (minden valószínűség szerint) az óceánba csapódva, ahonnan annak maradványait gyűjtötték be, további tanulmányozás céljából.


A sorrendben negyedik teszt (és második repülés) a jelenlegi program lezárását jelenti, most jöhet a tapasztalatok összegzése és azok hasznosítása. Több fontos szereplő együttműködéséről beszélhetünk, a Lockheed Martin mellett ugyanis az Aerojet Rocketdyne, az Air Force Research Lab, valamint a DARPA is hozzájárult az eredményekhez, ez utóbbi részéről pedig azt emelték ki, hogy meglehetősen rögös út vezetett az utolsó fázisig. A hírekben sokszor szerepelt készlethiány, a pandémia, illetve a kedvezőtlen időjárási viszonyok jelentős mértékben hátráltatták a fejlesztést, most azonban kijelenthetik, hogy mindkét repülés a terveknek megfelelően zajlott le, a várt adatokat produkálva, így megvalósíthatónak tűnik a megfizethető eszközök kialakítása, azok bevetése.

A fenti eredmények lehetővé teszik a következő program, a More Opportunities with HAWC (MOHAWC), elindítását, a tervek szerint ez vezet majd el a tulajdonképpeni eszközök átadásához és hadrendbe állításához.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • militavia #15
  • inkvisitor #14
    Azok a START rendszerben kezelt ABM rendszerek NUKLEÁRIS elhárító rakéták voltak.
    A beérkező robbanófejek közlében robbanva "besugarazták" őket, gyakorlatilag lebénítva a nukkleáris rakományt.
  • inkvisitor #13
    Ha ez igaz lenne, akkor a Kínaiak nem építenék annyira az anyahajóikat.
    Hiperszónikus rakéták nem mehetnek alacsonyan, ezért sokkal messzebbről észlelhetőek. Az USA nem látta értelmét hatalmas, drága (jóval drágább), messziről látható rakétáknak, amikor a jelenlegi olcsó, kisebb, nehezen és közelről észlelhető rakéták teljesen alkalmasak telítő támadásra.
    A jelenlegi fejlesztés részben PR, hogy megmutassák, nekik is van. Amúgy az US már a 70-es években tesztelte az ilyen rakétákat, és úgy ítélte, nem hoznak annyit, amennyibe kerülnek.
    Hiperszónikus rakéták hatalmasak, jóval kevesebbet lehet belőlük vinni, mint subszónikus, felszínkövető, alacsony észlelhetőségű rakétából.
    Utoljára szerkesztette: inkvisitor, 2023.02.20. 08:43:41
  • Gabbbbbbbbbbbb #12
    Nyilván ICBM-ekre gondoltam, de valóban nem voltam egyértelmű, elnézést kérek!
  • militavia #11
    Az első mondat ebben a formában nem igaz
    Pontosan ballisztikus rakéták ellen tervezték, csak a nagyon lassúak ellen, M3.0 feletti célja nincs is.
  • Gabbbbbbbbbbbb #10
    Az Iron Dome ballisztikus rakéták ellen teljesen hatástalan és nem is erre tervezték. Sokak szerint ez a legfejlettebb légvédelem a világon, de a térségben rendszeresen használt primitív közelről indított "lassú" takéták ellen is "csak" 90% a hatékonysága. Orosz arzenál 10%-a is bőven túl sok.

    Légkörbe való 45 fokos belépést követően, nagyon kevés idő van befogót indítani és ezek hatótáv/sebesség limitációi miatt lehetetlen az összes nagyvárost ilyen rendszerrel lefedni, még az amerikai hadi költségvetés egészét ráfordítva sem. (ami nyilván nagyon messze van a valóságtól)

    Egyéb problémák is vannak, pl. nem idióták fogják megnyomni a gombot. Első csapást nem a védelem számára ideális időjárási körülmények között fognak indítani.

    Lézer egy szuper dolog, de az azért nem kis kérdés, hogy ha 20s van megállítani egy ilyen rakétát, amiből 5s sincs az az időintervallum, ahol megfelelően kicsi a légköri energiaveszteség, az elég lehet-e arra, hogy ne történjen becsapódás? Nyilván ez a fegyver teljesítményétől függ, de Mach17-nél a precíz rátartás sem biztos, hogy olyan könnyen megoldható.

    "de úgy gondolom, ballisztikus rakétákkal pl. az Egyesült Államokat megtámadva közel nulla lehet az okozott kár"
    Rosszul gondolod.
    Utoljára szerkesztette: Gabbbbbbbbbbbb, 2023.02.19. 15:46:38
  • militavia #9
    Akárki írta, nagy marha volt.
    Sorvezetőnek.


    A 70-es évek végén EGY db ABM site épült ki és a ABM szerződés miatt szinte azonnal leszerelték.
    Utána az AEGIS BMD képességig semmi.
    Az egyetlen fix telepítésű rendszer Alaszkában a GMD, de az csak ÉK-i és kínai eszközök ellen jó. Az előbbi ellen készült.

    Az oroszoknál is egy ABM rendszer van, Moszkva körül, ami képes ICBM-et lelőni.

    Hol firkáltak ekkora faszságokat? Felejtsd el, de marha gyorsan ezt a "tudást"...
  • Tetsuo #8
    NY-ot is védi valami extra, nem? Úgy olvastam (jó régen), kilőnek 20-50 interkontinentális ballisztikust bárhol a világon Amerika felé, az USA azonnal indítja a megsemmisítő csapást mind a rakéták, mind a starthelyek ellen. A ruszkiknak ugyanez megvan, csak gyengébb kivitelben.
    Tehát ez a rendszer még a határt védő radarok előtt érzékel és beavatkozik. A kontinens körkörös radarrendszerén meg van néhány lyuk, ahol gyengébb a felderítés. Ennyire emlékszem olvasmányaimból, szemléltető rajzokból.
  • militavia #7
    A CONUS telepített légvédelem egészen pontosan NULLA.
    Washingtonban van NASAMs a FH és Pentagonhoz és ennyi.
  • Tetsuo #6
    Én nem vagyok a téma szakértője, de úgy gondolom, ballisztikus rakétákkal pl. az Egyesült Államokat megtámadva közel nulla lehet az okozott kár, hiszen olyan fejlett felderítése és légelhárítása van, ami túllép az alap rakétákon. A zsidó Vaskupola a közelebbi indításokra bizonyára érzékenyebb/hatékonyabb, de "közeli indítás" az Államok ellen eleve kizárt.