182273
  • Zóanagyvarázsló
    #52127
    Sőt, már F-1-es pályafutása hajnalán is bizonyított.
    Az 1991-es Belga Bagydíj időmérőjén, amikor debütált as F-1-ben, a hetedik pozíciót érte el a Jordannel. Ez az egész a csapat szezonbeli legjobb rajtpozíciója volt. Sajnos műszaki probléma miatt kiesett azon a versenyen.

    Nekem meggyőződésem, hogy Schumacher most vezetné a világbajnokságot, ha nem vonult volna vissza, sokkal jobb a Ferrari, mint tavaly a szezon első felében.
  • gercse
    #52126
    ja, kivéve a mclaren/williams korszakot, amibe belerondított Sumi kétszer is, szóval valami mégis van a "sráccal"
  • Istencsászár
    #52125
    Olyan hogy valaki egy Vb esélyes autóba ülhet bele ritka, Hamiltonnak adatott meg, de Mika is megjárta azt az utat hogy a csapattal Vbt nyert, ahogy Alonso megjárta azt az utat, olyan ember köré nem lehet csapatot építeni aki ezekre nem képes.
  • Istencsászár
    #52124
    Akkoriban még nemvolt ekkora jelentősége a technikának és azért meg a tehetsége miatt tudott egy gyengébb autóval nyerni amire nem csak Sumi volt a példa hanem számtalan a multban, de nézd meg az elmult éveket, élcsapatokon kívül nyert valaki? nem és nem.

    Sumi az idei rönóban max a dobogó 3 fokát foghatná ha egyik meki vagy ferka kiesik, bárt még ez sem biztos, ahogy Alonso is max ezt tudná benne hozni...

    Persze hogy nemjutott volna el, egy Vb pilóta tud csak Vbt nyerni, mondjuk Barichello is lehetett volna Vb ha nem Sumi a csapattársa mert olyan jó autó volt alatta, persze őis stabil és gyors versenyző.
  • gercse
    #52123
    hozzád képest én taknyos gyerek vagyok, de így látom én is
    mindenki azzal jön, hogy a ferrarival könnyű volt nyerni, de el is kellett odáig jutni, hogy legyen egy jó kocsi belőle, és ezt Schumachernek is köszönhetik(szerintem)
    Arról nem is beszélve, hogy 94-95-t mindig elfelejtik az emberek...
  • Istencsászár
    #52122
    Már tavaly a flexi szárnyak óta havonta kapták a ferrari technikai fejlesztéseit amolyan update formában aminek tanulmányozásda után észrevették a silabizáláskat és a szabálytalanságokat:))9

    Bele lehet vonni a padló lemezt, de szabálytalan volt akkor meg miről beszélünk?

    Nem idén fejlődtek hanem tavaly óta tartó tudatos felkészülési project miatt, Ausztráliában Kimi tudása és a Ferrari gumis tapasztalata fő szerepe játszhatott, majd második futamon kellően felkészültek a többiek is a tapasztalatok miatt, persze erre is rá lehet minden húzni.
  • a.carkey
    #52121
    A Mekinek műszaki problémája idén - ellentétben a tavalyi szezonnal - még nem volt, pity-putyra vágták a Ferrari padlólemezének adatait amikor szóltak a FIAnak, a szezon kezdetén volt másodperces hátrányukat előnnyé kovácsolták egy verseny alatt, stb.

    Bár bizonyítani szvsz nem igazán lehet, de elgondolkodtató, hogy mekkorát "fejlődtek" az idén ...
  • Amiga
    #52120
    Én úgy gondolom, hogy kizárólag Schumi aktív ellenfelei, ill. vetélytársai + az angol sajtó igyekeztek azt a benyomást kelteni, hogy ő egy átlagos, vagy éppen egy jó és szerencsés pilóta. Ecclestone-tól Alain Prostig mindenki elismerte, hogy Scumacher a Forma-1 egyik legnagyobb alakja. Persze nem ő az isten, de a hozzáállása és a teljesítménye vitán felül az elmúlt másfél évtized meghatározó pilótájává tették.

    Lehet, Hamilton kezdő teljesítménye jobb. De megnézném, a mostani Renaultban is ekkorát menne-e? Mert amikor Schumi a Benettonhoz került, kb. akkora volt a lemaradásuk a Williamshez képest, mint ma a Renaultnak a McLarenhez képest. És a Benettonnal két VB-címet nyert. Az utána következő pilóták (Alesi és Berger) nem értették, hogy lehet ezzel az autóval VB-t nyerni.

    Később Schumi vállalkozott arra is, hogy a Scuderia Ferrari stózíneiben is a csúcsra tör. Arról a Ferrariról beszélünk, amelyikre egy négyszeres világbajnok azt mondta, hogy "karriertemető, nagy, vörös traktor".

    A Ferka azért volt jó Schumi alatt, mert ő értett is az autóhoz, nem csak vezette. Érdemes megnézni Hamilton nyilatkozatát a Silverstone-i nagydíj után. Közölte, hogy ez az első verseny, ahol úgy döntött, hogy Alonsoétől eltérő beállításokat választ. Azonnal kiderült, hogy van még hová fejlődnie. Massa is elkapta volna, ha nem fullad le.

    Tehát azt gondolom, Schumacher nélkül a Ferrari nem jutott volna el odáig, ahová eljutott. Erről még vitatkozni sem érdemes, Niki Laudától Hakkinnenen át Todt-ig mindenki elismeri (maga Eddie Jordan is azt mondta, hogy ha Schumi nem igazol át a Benettonhoz, akkor most a Jordan Team lenne világbajnok). Ezek az emberek jobban értenek ahhoz, amiről beszélnek, mint mi valaha is fogunk. Egyértelmű, hogy a 2000-res évek első felében Schumi csomagja volt a legerősebb, csak azt ne felejtsük el, hogy a csomag fele maga a pilóta).

    A szabályalkotás meg persze, hogy a Ferka ellen ment, de a Ferka akkor Michael, Ross és Jean volt.

    Persze tudom, vannak Schumi ellenesek, akik soha nem fogják elismerni a nagyságát. De én még emlékszem a tavalyi szezonra, ahol a show felét ő hozta (akár a kockázatos és vesztes hungaroringi versenyt, akár az esős kínai nagydíjat vesszük, akár a szenzációs brazil finálét).

    2005-ben (ha jól emlékszem) a jóval lassabb Ferkával futott egy leggyorsabb időmérő kört a Hungaroringen. Mit mondott később Ron Dennis? "Három órája nézem videón a kört, de még mindig nem tudok rájönni, hogy csinálta".
  • Istencsászár
    #52119
    Akarod mondani hogy a Ferrarit kicsit kordában tartsák és ne legyen 2004hez hasonló a Ferrari meg a többiek futottak kategória... az egy dolog hogy Sumi ült benne, de ez vonatkozhat másra is, mert olyan ne legyen. A fejlesztéseknek is lehetne egy határa mert hiába igyis az a jobb aki itt ott fejleszt, mert talál egyet és akkor a semmiből élre ugrik, majd a másikon a következő csapat teszi azt, de verseny meg nincs köztük.

    Sumaher azistent meg felejtsük el, nagyon jó volt, és kihozta a remek autókból a többletet ahogy azt a világbajokok szokták, de lassabb konstrukcióval őse tudott nyerni, tudod 2005, 2006 első fele, jóval pedig tudott 2006 második fele, ez F1 erről szól, vagy neked Michael Schumacher World Series? mert akkor az F1 neked megszünt idéntől :))
  • guardian hero
    #52118
    Van benne valami
  • Amiga
    #52117
    Én úgy emlékszem, hogy az új évezred legtöbb F1-es szabályát azért alkották, hogy megállítsanak vele egy Michael Schumacher nevű pilótát. Szinte az egész szabályalkotás arra ment ki, hogy lerángassák őt a többiek közé.

    Most, hogy nincsen Schumacher, a szabályrendszer egyszerre értelmét veszítette. Vissza lehet térni az 1990-es évekbeli állapothoz.
  • BaliBoy
    #52116
    És az egészben az a legirónikusabb, hogy az elmúlt évek szinte összes szabályát azért hozták, hogy több legyen az előzés. Hááát... a lehető legjobban sült el visszafele. :S
  • tzsoltika
    #52115
    vagy ChampOne :)
  • INeedspeed
    #52114
    Én várom,hogy meghaljon már Max Mosley és Bernie Ecclestone.....nem akarok rosszat senkinek, de úúúristen mit akarnak csinálni a forma1-el. Forma1ből túra 1 lesz nemsokára :S
  • spect16
    #52113
    Miért lenne vicc. Nem ez a hosszútávú tervük?
  • bardocz
    #52112
    ha igen akkor viszont pont olyan fejjel mint az idióta szmájli
  • Count Adyn
    #52111
    Egyrészt, másrészt meg hülyeség ilyet kérdezni tőle, ha esetleg lenne vaj a füle mögött se kiabálná senki hogy csaltunk vazze haha
  • INeedspeed
    #52110
    A Mercedes sportigazgatója, Norbert Haug elmondta: "Aki nem tett semmi rosszat, annak nincs mitől tartania. A McLaren-Mercedes nem akar ilyen módon futamot nyerni. A csapatunk érdeke is, hogy felgöngyölítsék a történetet. A """"""Mercedes"""""" mindig tisztességes eszközökkel harcolt." ebbe az a vicc ha azt mondja h a mercedes, nem pedig a mclaren-mercedes
  • BaliBoy
    #52109
  • bardocz
    #52108
    de én szemüveges vagyok!
  • lac coo
    #52107
    Dehogy nehéz ...
    Az autó alatt , a földtöl 5 cm-re lévő lemez kb 1 cm- es elhajlását, 300 km/h sebességnél messziről kiszúrom !
  • bardocz
    #52106
    hát igen,azt eléggé nehéz észrevenni...
  • [Jakuza]
    #52105
    Nekik sasszemuk van. :D

    Amugy Coughlan, mar azt is allitotta hogy o at sem adott semmifele adatot. :D
  • G_ArchAngel #52104


    '...Mindazonáltal az idézés ténye azt jelzi, hogy Coughlan eskü alatt tett vallomása a csapatra nézve terhelő volt, és különösen érdekes, hogy a McLarennél néhányan a jelek szerint nem csak áprilisban, hanem már márciusban tudomást szereztek az adatokról. Nem lehetséges, hogy ezért kérték ki az FIA állásfoglalását a Ferrari padlólemezéről a melbourne-i verseny után? Ez mindenképpen elképzelhető, mert egy terhelés alatt elhajló padló nem olyasmi, amit szabad szemmel, tervrajzok nélkül egyszerű észrevenni...."
  • jefferson83
    #52103
    Mai cikk:

    Sáros a McLaren a kémsztoriban?

    A Forma–1-es kémkedési botrány mclarenes főszereplője, Mike Coughlan azt állítja, hogy a wokingi istállóban többen tudtak a Ferraritól szerzett titkos iratokról. Forrás: Mobilpress


    A koronatanúként számon tartott Mike Coughlan szerint a McLarennél mások is tudtak a Ferraritól szerzett dokumentumokról. A korábbi hírek arról szóltak, hogy a vezető tervezőn kívül csak Jonathan Neale ügyvezető igazgató tudott az iratok létezéséről, a La Repubblica olasz napilap szerint azonban Coughlan vallomásában arról beszélt, hogy több munkatársának megmutatta azokat, akik azt javasolták neki: semmisítse meg a veszélyes anyagot. A szakember állítólag arról is beszélt, hogy a dokumentumokat nem Nigel Stepney-től kapta.


    Kiemelném az általam választott kulcsmondatot:

    "..hogy több munkatársának megmutatta azokat, akik azt javasolták neki: semmisítse meg a veszélyes anyagot."

    Költői kérdés: Tíz emberből ilyen helyzetben, hány ember semmisítené meg úgy, hogy KÖZBEN BELE SE NÉZ? hmm


  • [Jakuza]
    #52102
    1.
    A takaritono biztosan nem tudott rola, de a csapat egyik vezetoje nyilatkozta, kozben meg tanacsoltak , a doksik megsemmisiteset. Tehat maga az istallo vezetese tudott a dologrol, tovabb lenyegtelen a magyarazat, hogy nem mindenki.
    Ab ovo hazudtak.

    2.
    Persze nem akart ebbe belekeveredni, de pusztan szolidaritasbol elment a buncselekmeny elkovetojevel munkat keresni, ugy hogy tudott a dokumentumokrol.
    Talan meg tuti mondta is neki, hogy te haver en nem akarok buncselekmenybe keveredni, de szarul fizetnek a Mercedes fotervezojekent, menjunk hasznaljuk fel az adatokat a Hondanal. :DDDDDDDD

    3.
    Mennyi ido kell a papirok megsemmisitesehez ? 2 perc ?
    Tehat ha csak 3 hetrol nenne szo, akkor sem helytallo a megjegyzesed.
    Amugy is Aprilistol,Juniusig terjedo idoszak szamomra minimum 2 honap.
    De meg ha Majustol kene szamolni az is tobb mint egy honap, ugyanis mar Junisban jartunk jocskan amikor megszabadultak a fotervezojuktol a Mercedesesek.
  • Zóanagyvarázsló
    #52101
    "1, Valaki tudott valaki nem."

    Továbbra is érdekes dolog ez egy csapatnál, hogy nem minden magas beosztású ember tudta. Miért kellett egyám elől titkolni? Vgay mindneki tudta, aki számít?

    "2, Azért ment volna mer, lényegtelen, ezer egy oka lehetett, de ha jólemléxem Stepney akarta magával csábítani őt, és Coughlan is azt mondta hogy nem kellene."

    Nick Fry el is ismerte, hogy tárgyalta min a kettővel, "teljesen megszokott" tágyalás keretében.

    "3, Miféle 2 hónap? egyátalán nézted mikor kerültek ki a dokumentumok? 2 hónap? ..."

    Részleteket még nem tudunk, de az eddig ismertek azt támasztják alá, hogy nem rohantak éppen egyből a hatóságokhoz. Továbbra is arra vagyok kíváncsi, vajon Dennist egyáltalán értesítették-e? A múltkori hír például nagyon nme tetszett, hogy csalódottak, mert a FIA beidézte őket. Talán nem csoda, nagyon nme tiszta ez az ügy, pláne, hogy egyelőre keveset is tudunk.

    Remélem a FIA korrektül, csapat- és gazdasági érdekeket nem figyelembevéve folytatja le vizsgálatát, illetve hoz ítéletet.
  • bardocz
    #52100
    szeptemberben október lesz
  • Istencsászár
    #52099
    Jajj és szeptembereben szeptember lesz?:DDDD már jó egy hónapja kiderült ez az ügy.
  • bardocz
    #52098
    április végén,most mi van?július
  • Istencsászár
    #52097
    1, Valaki tudott valaki nem.
    2, Azért ment volna mer, lényegtelen, ezer egy oka lehetett, de ha jólemléxem Stepney akarta magával csábítani őt, és Coughlan is azt mondta hogy nem kellene.
    3, Miféle 2 hónap? egyátalán nézted mikor kerültek ki a dokumentumok? 2 hónap? ...

    "A McLaren állítása szerint április végén került hozzájuk a titkos anyag, de bizonyítani tudjuk, hogy erre jóval később, valamikor május környékén került sor."

    pwnd
  • [Jakuza]
    #52096
    Alljunk meg egy szora.
    Ket jomadar ?

    1.
    A csapat egyik foembere miert is allitotta, hogy nem tudtak rola, kozben pedig tanacsolta a szakemberenek, hogy semmisitse meg a dokumentumokat ?
    Ez mar eleve azt jelzi, hogy tudtak rola. Sot nem csak azt jelzi tudtak rola, hanem hazudtak az egeszrol.

    2.
    Honda
    Ez is egy ellentmondas. A Mercedesnel lebukott, majd elbocsajtott szakembernek hatalyos hosszutavu es jol fizetett szerzodese volt a csapatanal, miert ment volna a Hondahoz, foleg ilyen aron kockaztatva azt, hogy az egesz palyafutasat tonkreteszi es soha senki nem venne fel utana egyik csapathoz sem.
    Ertheto lenne ez meg a Ferraris szakembernel, hiszen o azt allitja, hogy az o megitelese valtozott a csapatnal. De "allitolag" nem csak o ment munkat keresni.

    3.
    Azzal, hogy nem rugta ki a szakemberet a Mercedes es bunreszese volt egy mindenhol buncselekmenynek minosulo ugynek, szinten azt jelzi, hogy tudtak rola, sot hogy fel is hasznaltak. Miert is mondom ezt ?
    Mert ha teljesen elakartak hatarolodni az ugytol, vagy kirugjak azonnal, vagy pedig azonnal megsemmisittetik a dokumentumokat, nem pedig 2 honapot varnak ezzel es csak a botrany kipattanasaval akarjak megsemmisiteni a dokumentumokat.



  • lac coo
    #52095
    A végét várjuk ki, persze ,az érdekes és tanulságos lesz, de én annyi mindnet láttam már a világban, nekem ezt senki nem eteti be, hogy a McLaren ártatlan ...
  • Zóanagyvarázsló
    #52094
    Mivel bűncselekményről van szó, melyhez ezen értelemzés szerint falaztak neki, ez esetben óriási és naív hibát követett el a McLaren.
    Nme csak azért, mert nem jog szerint járt el, hanem mert ennek kiderülésével, saját magukat hozták kellemetlen helyzetbe, ergo a csapatot kockáztatták Coughlanért. Semmiképpen nem látok ebben racionális cselekedet, igaz emberekről van szó. A helyzet jelenlegi állása szerint Stepney börtönbe kerülhet, Coughlan olcsón megússza a Ferrarival kötött alkujának köszönhetően, a McLaren sorsa pedig annak fényében derül ki, hogy felhasznált valamit vagy csak falazott neki - illetve bizonyos alkalmazottak falaztak neki. Ha Ron Dennis lennék, és nem tudtam volna erről, páros lábbal rúgnám ki azokat, akik a csaptvezető elől ilyet eltitkoltak. Mert ez így egyszerűen nonszensz.
  • Istencsászár
    #52093
    Szóval tök mind1 mivan, felhasználták bűnösek meg minden, vágülis nemtudom mennyivel jobb ez a meglátás mint az hogy várjuk ki a végét, és ne ítélkezzünk arról amiről még nemtudunk túl sokat, amit meg tudunk az sem egyértelmű.
  • Istencsászár
    #52092
    A kiindulópnot a Ferrari és az ő szakemberük, mert ő trágyázta szét a Ferrarikat, mondjuk az is vicces és hihetelen.
  • lac coo
    #52091
    E zszép meg jó, csakhogy a bírák nem hülyegyerekek lesznek, kinőttek már a mesékből .
    Ez a "le akartuk beszélni" róla duma, nagyon olyan tehetelen, "na most mi a faszt mondjunk" dumának tűnik nekem :))))
    Én nem vagyok egyik csapat ellensége sem, igazából még kedvencem sincsen , nem drukkolok senkinek, de ez az ügy , meg a sok mesebeszéd elfogadhatatlan ....Már azt sem értem , hogy miért a Ferrarinak, vagy valaki másnak kéne bizonyítani azt, hogy valamit felhasználtak, és nem nekik hogy nem.. !!!Holott a CSAPAT (!) birtokában voltak a lopott papírok !!!
  • Istencsászár
    #52090
    Mivel a Hondához akartak menni valszeg már folyamatban volt hogy ő onnan le fog lépni, ha ez igaz mármint a Honda, és igen tudtak róla csapatnál is ezért derülnek most ki azok hogy próbálták róla őt lebeszélni mármint a papírokról hogy nem kéne... ha ez igaz. Ha ő nem használta fel a dolgokat csak megcsapta a szél mer belefolyt a hülyeségbe akkor a csapat miért jelentné fel? hogy egy életre tönkre tegyék? hibát mindenki követ el, súlyos pénzbirságot neki ha a bíróság ugydünt abból tanulni fog.
  • Zóanagyvarázsló
    #52089
    "A tudtak és felhasznlátak közt csak én érzek óriási különbséget?"

    Valóban nagy a különbség, mindenesetre érdekes, miért nem rúgták ki és jelentetteék fel időben az alkalmazottjukat, ha bűncselekményt követett el. Ez jog szerinti kötelességük lett volna, ehhez képest a Ferrari lépéséig hallgattak. Én szeretném, ha a McLaren patyolattisztán jönne ki a dologból, de az ellentmondásos történések után, a vizsgálat eredményétől és az igazságtól függetlenül, sokak - és nem csak elfogult más drukkerek - szemében ott marad rajtuk folt.

    Mellesleg, ha esetleg egyértelműen kiderülne, hogy felhasználták azt a bizonyos dokumentációt (és ezt Coughlan, mint főtervező megtehette), akkor a pilótáktól is kellene levonni pontot, hiszen cinkelt kocsival érték el az eredméyneiket, és a többiekkel - kiváltképp a Ferrari pilótáival - szemben lenne igazságtalan, ha egy pontot sem veszítenének.

    Engem legjobban az bosszant, hogy Coughlan meg fogja úszni a börtönt, pedig az eddigiek alapján odavaló a kis cimborájával együtt.
  • lac coo
    #52088
    Megnézem az elkövetkező pár évben milyen sponzorok lesznek a Mercedesen :)))))))))
    És hogy mi lesz a válasz a bíró előtt arra, hogy ha tudtak a sok millió dolláros lopásról, kémkedésről, amit egyébként az akkor még az alakalmazásukban álló egyik emberük követett el, ugyan miért nem szóltak senkinek ? Hisz ha valaki bűncselekményről szerez tudomást arról köteles értesíteni a hatóságokat, nem csak ott , de szinte mindehol a földön, már ezért is komoly bünti jár ... ;))