268
Viszaolvasva a topic elmúlt néhány oldalát értelmetlennek tartom a további nyitvatartást - egymást meghallgatni képtelen társaság folytatja itt napok óta egymás gyalázását.

Szálljatok magatokba egy kicsit.
  • WhiteStar
    #148
    igen végülis a halálos betegségeket nem azért próbálják kiírtani hogy aztán senkire ne legyenek veszéllyel, biztosan egérfogó meg sajt, meg összeesküvés és mikrocsippimplantálás tömeges népirtással kísérve!

    úristen. remélem csak trollkodtok.
  • remark #147
    A véleményedről ez a véleményem:

    Egyébként meg persze lehet, hogy innen már nincs messze a fényevés (honnan tudhatnám hogy nem így van, hisz fogalmam sincs hogy mi az), de téged ismerve adja magát a feltételezés, hogy te nem így érted. Te szimplán nyomod a lejáratókampányt.
  • remark #146
    Nem keverem, te viszont megint a kérdezés kihagyásával a véleményedet adod el tényként.
  • immovable
    #145
    A legfontosabb dolog, amit általánosságban tennem kellett, az a tejtermékekről való lemondás és az elegendő alvás volt. Ez önmagában nem elég, de ennek volt leginkább érezhető a hatása. Az alkohol, kávé, tea is érezhető hatású volt, de a kevesebb hús is. A lényeg az, hogy mindig a legnagyobb problémát okozó területtel kell kezdeni, mert a kisebbek addig nem is érzékelhetőek, míg a nagyobb el nem tűnik. Példaként azt szoktam mondani, hogy amíg az ember alkoholmámorban úszik, addig nem érzékel nagyon sok egyéb apró problémát, amit józanul ugye érzékel (pl. hogy szorít a cipő). Na, ennek a józanságnak úgy látom vannak további fokozatai. Pl. az alkohol majd a kávé teljes elhagyása után újabb és újabb "józansági" fokra érünk el. De még lehetne sorolni, hogy mi az, ami most már teljesen nyilvánvalóan érzékelhető negatív hatást vált ki bennem.

    Innen már nincs messze a fényevés.
  • immovable
    #144
    Te kevered az influenzát és a meghűlést/megfázást, hívd ahogy akarod.
  • remark #143
    És még annyit, hogy a "fejlődés" az egy szubjektív dolog. Nincs valami univerzális, emberektől függetlenül megállapított fejlődési irány. (Vagyis szerintem van, de az egy más téma.) Tehát pontosan az fog elterjedni, minden szinten, amit azok elterjesztenek, akiknek a döntési jog a kezükben van.
  • remark #142
    A konkrét példád jó, mert az influenzaoltás jelenleg nem kötelező, így a különféle megoldások összehasonlíthatóak. Kitérőként azért megjegyzem, hogy pl. a kanyaróval kapcsolatban kicsit nehézkes lenne érvelnem, mert lehetőségem nem volt kipróbálni valamelyik alternatívát, se magamon, se a gyerekemen. De attól még az influenzára elmondottak legalább az elviek szintjén érvényesek más betegségekre is. Nyilvánvalóan a konkrét megvalósítás eltér, hisz a betegség maga is eltér, eltérőek a tünetek, a következmények stb.

    Tehát influenza. Olyan 10 évvel ezelőttől számítva egyre gyakrabban voltam influenzás tünetekkel beteg, egy idő után már szinte rendszeresen úgy kb. két-három havonta, a szezon idején gyakrabban, nyár közepén kb. egyáltalán nem. Ezért elmentem egy hollandiai orvoshoz, hogy ez van, mi a fene legyen, mert ha így folytatom, a végén még kirúgnak a munkahelyről vagy valami. A "nyugat" más világ (erről már itt szó esett a topikban), az orvos nem oltást javasolt. Azt mondta, hogy három dologra kell odafigyeljek: 1) pihenjek rendesen 2) egyek rendes ételeket 3) sportoljak eleget.
    Így is lett. Úgy tapasztaltam, hogy mindhárom tényező valóban fontos az "egészség megőrzésében". Így általánosságban ezt "tudjuk" is (tudjuk, de nem értjük annyira, hogy e szerint is cselekedjünk, erről már írtam a másik topikban). Amikor sikerült teljesen betartani a szabályokat, nem voltam beteg. De viszont (általában influenzaszezonban, néha máskor is) mikor hiba került a gépezetbe, és a szabályokra legyintve éltem életem, mindig visszatértek a tünetek. Már nem olyan erősen, mint régen, de 1-2 napig így is lázzal küzdve feküdtem otthon.
    Tehát kialakult egy szemmel jól követhető minta. Ahogy egyre tudatosabb voltam, és érzékeltem azt, hogy mit csinálok és ennek mi a következménye, úgy lett egyre világosabb a folyamat maga, aminek a legvégét mi betegségnek hívjuk. Sajnos az ember olyan, hogy a határait feszegetve éli le az életét, én sem vagyok kivétel. Én is gyakran (még most is néha) elmegyek egészen addig, míg már majdnem lebetegszem. Ha észnél vagyok, ha nem a körülmények határozzák meg az életem, hanem van szabad mozgásterem, akkor a krach elkerülhető. Az ember érzi az első jeleket, pl. a kis kifáradást vagy a kis stresszt, esetleg az alig érzékelhetően másmilyen (majdnem kaparós, de még az sem) torkot. Ez utóbbi már gyakran túl későn van, ha az ember túl gyorsan gurul a lejtőn, akkor ez a pont már túl későn van. De! Azt is észrevettem, hogy mivel az általános egészségem jobb (amit csinálok, az úgy általában javít az egészségemen), így ha végül ki is tör rajtam az influenza, a lábadozási idő lecsökken úgy 3 napra.
    Egy hónapja így is volt. Fel tudom sorolni hogy mit hibáztam. Nem egy és nem két napig, hanem legalább két hétig. Minden nap ott volt a jelzés, de csak legyintettem. Aztán az egészet megfejeltem egy jó nagy megfázással. Ki is tört a balhé. Azt is látom, hogy miért nem voltam olyan mentális állapotban, hogy kézben tudjam tartani a dolgokat, hogy érzékeljem a jeleket és tegyek is azért, hogy visszaforduljon a folyamat.

    A legfontosabb dolog, amit általánosságban tennem kellett, az a tejtermékekről való lemondás és az elegendő alvás volt. Ez önmagában nem elég, de ennek volt leginkább érezhető a hatása. Az alkohol, kávé, tea is érezhető hatású volt, de a kevesebb hús is. A lényeg az, hogy mindig a legnagyobb problémát okozó területtel kell kezdeni, mert a kisebbek addig nem is érzékelhetőek, míg a nagyobb el nem tűnik. Példaként azt szoktam mondani, hogy amíg az ember alkoholmámorban úszik, addig nem érzékel nagyon sok egyéb apró problémát, amit józanul ugye érzékel (pl. hogy szorít a cipő). Na, ennek a józanságnak úgy látom vannak további fokozatai. Pl. az alkohol majd a kávé teljes elhagyása után újabb és újabb "józansági" fokra érünk el. De még lehetne sorolni, hogy mi az, ami most már teljesen nyilvánvalóan érzékelhető negatív hatást vált ki bennem.

    Ha folyamatosan ér minket a negatív hatás, akkor azt nem érezzük negatívnak, mert az lesz az általunk egyetlen ismert valóság-minőség, azaz ez lesz a referencia, amihez viszonyítunk. A viszonyítási alap az a számunkra természetes, a helyesnek, jónak megítélt és elfogadott. Az alkoholmámoros példán ez is érthető lesz: aki folyamatosan alkoholmámorban úszik, annak az a referencia valóság-minősége, de aki csak ritkán issza le magát, az érzékeli, hogy nem az a természetes állapot.

    Ezzel nem csak a tudat, de a szervezet maga is így van. Szokás mondani, hogy bármihez tud a szervezet alkalmazkodni. Nos, majdnem. Még ha "alkalmazkodik" is a szervezet, törekedvén a túlélésre, időről időre lead egy vészjelzést, hátha van aki veszi az adást. Ilyen vészjelzésekből sokféle van, általában betegségeknek hívjuk őket. Hogy pontosabban fogalmazzak, a szervezet időről időre megpróbálja visszaállítani az egyensúlyt, megpróbál "meggyógyulni", tehát megpróbálja a szervezetet folyamatosan érő negatív hatásokat közömbösíteni. Egy "betegség" az lehet egy ilyen vészjelzéssel egybekötött egyensúly visszaállítására tett kísérlet. Esély arra, hogy megértsük, hogy valami nincs rendjén. Minél erőteljesebb és hosszabb ideig tartó volt a probléma, annál erőteljesebb a "jelzés" és a "betegség" is. Ezeket a jelzéseket, mikor még csak enyhék (lásd. "kezdődő betegségek" tünetei), elnyomjuk ("nincs időm a fej-, torok-, akármi fájásra"), az elnyomhatatlan tüneteket, mint amilyenek a "betegségek", azokat pedig tünetileg kezeljük, ha lehet (lázcsillapító, antibiotikum stb.). De sok betegséget tartunk számon, aminek a tünetei sem kezelhetőek már, ezek az ún. "gyógyíthatatlan" betegségek. Ezekre is van "megoldás", mégpedig az, hogy megtanítjuk az embereket arra, hogy hogyan tudnak együttélni a "betegségükkel".

    A fentiek miatt mondom azt, hogy az egészségügy azok számára van, akik nem hajlandóak maguktól meggyógyulni. Ezeket a rendszer "erőszakkal" "meggyógyítja", olyan módszerekkel, melyekhez nem szükséges a gyógyulni akarás és a gyógyulásért való tevés. Hisz a magunktól való meggyógyulásnak ez a feltétele, hogy akarjuk azt és tegyünk érte. Aki nem akar és nem is tesz, abból lesz ügyfél az egészségügyi rendszerben. (Nyilvánvalóan nem a lábtörésekről beszélek.) A folyamat azzal kezdődik, hogy megjelenik az egyénben az egyéni felelősségvállalás igénye. És ez az, amire nem ad lehetőséget a hazai rendszer, ellenben a nyugati igen.

    Tehát a kérdésem az, hogy mi van azokkal, akik hajlandóak lennének meggyógyulni? Akik hajlandóak a felelősségvállalásra? Őket miért nem támogatjuk? Miért nem folyik oktatás, de legalább tájékoztatás a téren? Miért vezetünk be olyan szabályokat, melyek mindenkire, a konkrét helyzetétől függetlenül érvényes?
    Erre is van válaszom, de ez egy másik téma.

    A fentiekben megpróbáltam csak a legfontosabb hivatkozásokat leírni, így a történet nem teljes, főleg a vége. További részletekről is beszélgethetünk, ha van rá igény.
  • remark #141
    Nem a rólam kialakított képeddel kapcsolatban várok el objektivitást, hanem az állítólagos tényeiddel kapcsolatban, amiket a véleményed alátámasztására sorolsz.

    Valamint a "sosem lesz objektív" nem zárja ki azt, hogy az ember erőfeszítéseket tegyen. Te nem igazán teszel.
  • immovable
    #140
    Te nem tudod mit jelent az objektív?
  • remark #139
    Ha tudod, hogy megalapozatlan az álláspontod, akkor az a minimum, hogy leereszkedsz közénk, és felteszel pár kérdést, észosztás helyett. Azt hinné az ember ennyi azért megy. :(
  • remark #138
    "Neked meg vissza kéne mászni a valóságba, nem kéne minden marhaságot elhinni, amiket valahol leírnak/mondanak."

    Nálam egy ilyen beszólás csak azoktól megy el, akikkel cimborák vagyunk. Tőled a normális hangnemet várnám el. (Kivéve ha zero, uwu, immovable vagy Molnibalage a példaképed.)
  • immovable
    #137
    Valakiről kialakított kép sosem lesz objektív. Azt hinné az ember ennyi azért megy. :(
  • szenyor Lopez
    #136
    "És milyen (bizonyítottan) jobb megoldást tudsz mondani járványok visszaszorítására, megelőzésére"

    Pontosan ezt a kérdést kell feltenni.
  • szenyor Lopez
    #135
    Amúgy meg az ingyenességre visszatérve: szerinted ki fizeti a számlát? A gyógyszergyárak szívjóságból adják ingyen? Úristen milyen tájékozatlan vagy...
  • szenyor Lopez
    #134
    Igen, ennyire buta vagyok, hogy NEKED nem hiszem el, hogy "emberek milliárdjai" miről reménykednek és mit gondolnak. Úgyhogy forrást, de gyorsan!
  • Balumann
    #133
    És milyen (bizonyítottan) jobb megoldást tudsz mondani járványok visszaszorítására, megelőzésére, az emberek immunizálására ezekkel a fertőzésekkel szemben? Te hogy oldottad meg?

    Ha a fejlődés hoz valamilyen jobb alternatívát, az el fog terjedni. Neked meg vissza kéne mászni a valóságba, nem kéne minden marhaságot elhinni, amiket valahol leírnak/mondanak.

    Nekem több rokonom/ismerősöm van (pl. anyukám is, aki beoltatta magát influenzával szemben (egészségügyis családtag miatt valakinek kötelező)). Egyetlen "hátránya", hogy enyhe torokfájással és néhány nap köhögéssel megúszták azt, amivel én és még többen is hetekig kűzdöttünk.
  • hihy
    #132
    " addig is: kérlek mutass erre bizonyítékot, mert ez így kérlekszépen egy nagy büdös politikusi lózung. A bizonyíték terjedjen ki a "bizonyos részein"-re, "emberek milliárdjai"-ra, akik "nem filóznak". Nyilván van erre forrásod. Várom."
    Te ennyire buta vagy???

  • szenyor Lopez
    #131
    "már azon is baromság elgondolkozni hogy egyáltaáln átbaszás e. ingyen megkapod"

    Uhh erős ez a logika. Azért nem árt, ha tudomásul veszel egy népi bölcsességet: ingyen sajt csak az egérfogóban van.
  • szenyor Lopez
    #130
    "A világunk bizonyos részein emberek milliárdjai (nem túlzás) reménykednek, hogy megkaphassák a védőoltásokat. Nem filóznak, nem gondolják, hogy ez a háttérhatalom galád mesterkedése"

    Micsoda csodás kinyilatkoztatás... rögtön ejtek egy-két könnycseppet is...
    addig is: kérlek mutass erre bizonyítékot, mert ez így kérlekszépen egy nagy büdös politikusi lózung. A bizonyíték terjedjen ki a "bizonyos részein"-re, "emberek milliárdjai"-ra, akik "nem filóznak". Nyilván van erre forrásod. Várom.
  • remark #129
    Szerintem mi már lennénk azon a fejlettségi szinten, hogy jobb megoldást adjunk a problémáinkra az oltás helyett. De nem élünk vele. Nem az van, hogy vagy csináld ezt meg ezt meg ezt, vagy ha ehhez hülye vagy, akkor oltasd be magad. Nem. Mindenkinek kötelező az oltás, és nincs szó alternatívákról. A fejlődés szerintem az alternatívák irányába visz minket. Az oltás a tudatlan barbárok módszere, az egész jelenlegi egészségügyi rendszerrel együtt.
  • WhiteStar
    #128
    már azon is baromság elgondolkozni hogy egyáltaáln átbaszás e. ingyen megkapod, ne legyél már f@szfék. beszélgess pár nagyöreggel, milyen volt régen amikor még szopatta a népet a torokgyík, meg a többi csecsemőkori/kisgyerekkori betegségek, és nem tudtak ellene mit tenni...

    egyáltalán hogy tud ilyen eszedbejutni, hogy ha valami ellen immunitást tudsz szerezni (ráadásul ingyen, vagy kibaszott olcsón), akkor azt ne szerezd meg .
  • hihy
    #127
    A világunk bizonyos részein emberek milliárdjai (nem túlzás) reménykednek, hogy megkaphassák a védőoltásokat. Nem filóznak, nem gondolják, hogy ez a háttérhatalom galád mesterkedése (Icke a fasszopó híveivel), hanem normális emberi módon viszonyulnak a témához. Nem úgy mint a tökkelütött fejlett világbeli embertársaik, akik mindent megtesznek, hogy ők is esetlegesen azok egészségi állapotára juthassanak.
    De kívánom, hogy sikerüljön nekik!!!!
  • remark #126
    Nem érted. Azt kérdezem, hogy miért frusztrálna? Miért kellene, hogy egy dolog, amivel nem értek egyet, az frusztráljon? Kialakítottam magamban azt az álláspontot, hogy én egyrészt nem oltatom be magam (a lényeg ezzel kapcsolatban az, hogy megoldom máshogy!! a topikban nem véletlenül erről eddig nem esett szó), másrészt helytelenítem azt, hogy munkahelyen oltást reklámozzanak. Tőled azt kérdeztem, hogy a frusztráció hogy jön ezek után a képbe? A te álláspontod se frusztrál, csak szimplán nem értelek. Az nem ugyanaz. Sőt, uwu se frusztrál. (Egy vérbeli trollt ez zavarja a legjobban.)

    De abban ugye egyetértünk, hogy itt egyes megnyilvánulások nagyfokú frusztrációról árulkodnak?

    Egyébként meg: Húst fogyasztok, az igaz, hogy keveset. Ha érdekelne, le is írnám, hogy mi ezzel kapcsolatban az álláspontom, csak te nem szeretsz elbeszélgetni a dolgokról (tapasztalatból mondom). Tablettákat valóban nem szívesen szedek, mondjuk most épp igen (homeopátiásat), de csak azért mert az orvosom javasolta. Gyíklényekről sose beszéltem, "agresszív zombi"-ságra talán utaltam, de ez a megfogalmazás szerintem nem tükrözi az álláspontomat.
    Úgyhogy ami szerintem "visszás", az a rólam alkotott képed. Nem vagy objektív.
  • immovable
    #125
    Hát, mert talán frusztrál is téged. Aki idejön oltásra buzdítva, miközben mindenki tudja aki olvassa az NWO-os ámokfutásod, hogy te még C-vitamin tablettát sem vennél be nehogy a gyíklények az uralmuk alá hajtsanak általa. Húst, meg tejterméket sem fogyasztasz, nehogy agresszív zombivá válj. Ezek után a kijelentésed elég visszás. :)
  • uwu420
    #124
    Nyugi már! Mondom, ha lesz hely jöhetsz, csak most épp elég hülye van itt, de ez még változhat.
  • remark #123
    Akkor legközelebb azzal kezdd, hogy nemkívánatos személy vagyok, ne kelljen már itt barkóbázni. Csak hogy mindenki értse, aki esetleg ide látogat, hogy mi az álláspontütköztetés színvonala.
  • uwu420
    #122
    Igazából csak azért írtam mert már elég NWO-s hülyénk van, nem kell több.
    Majd szólunk ha üresedés van.
  • remark #121
    Érdekes hogy pont velem kapcsolatban teszed fel ezt a kérdést. Látok pár frusztrált embert itt, akitől több értelme lett volna megkérdezned, hogy mi frusztrálja ennyire.
  • remark #120
    Ezt már a kelleténél jóval többször megtárgyaltuk, nem csak veled, hogy az eltérő vélemények elférnek a topikban. A személyeskedés, az viszont nem. A "nem értek egyet azzal az állásponttal, hogy" meg a "nem értek egyet azzal a hülyeséggel, hogy" között van egy nagyon fontos különbség, amit nagyon sokan nem értenek, vagy épp értenek, csak tojnak rá.

    A fentieket azért írtam le, mert itt is aktuális a dolog.
  • remark #119
    Még szép hogy olvastam.

    Egy védőoltást ugyanazon dolog miatt felesleges kötelezővé tenni, mint az ajánlottat ajánlgatni.

    Még ha nem is értesz egyet, akkor is "enyhe" túlzás a "húzz innen a picsába". Nem kell egyetérteni és nem is kell reagálni. Eltérő vélemények meg kellene férjenek egymás mellett egy topikban.
  • immovable
    #118
    Nagyon frusztrál?
  • uwu420
    #117
    Ha legfelülre görgetsz, kb a képernyő közepén van amit nem sikerült elolvasni.
  • remark #116
    Meddig kell visszaolvasnom, hogy témához kapcsolódó hsz-t találjak?
  • remark #115
    Az oltás az oltás, ha kötelező, ha nem.

    Mitől lenne ez reklám amit írtam?

    A "húzz innen a picsába" az melyik ponton kapcsolódik a topik témájához?

    Ne válaszolj, amit írtam csak látszólag szól neked.
  • uwu420
    #114
    Húzz innen e picsába a reklámjaiddal!
    Ez nem az a topik, a kötelezőkről van szó.
  • remark #113
    Munkahelyen jelentkezhetünk az éves influenza oltásra (VAXIGRIP). Hajrá!
  • Zero 7th
    #112
    Ezt gyakorlatilag bármelyik SGs hülyére elmondhatod...

    Nem, az a helyzet, hogy amikor neki válaszolok, akkor valójában nem neki mondom, hanem az ide beeső, nem kommentelő embereknek. Innentől meg nem arról van szó, hogy őt kéne meggyőzni, hanem inkább arról, hogy egyértelművé tegyem, hogy ő egy idióta, és hogy miért is az. Amit ugye relatíve könnyen meg lehet tenni.
    Szal nézőpont kérdése, hogy ki jött kinek az utcájába...
  • gothmog
    #111
    szóval bejöttetek/bejöttünk az utcájába.
    Hiba.
  • gothmog
    #110
    Az olyan lenne neki, mint a mazochistának a büntetésből verés. Egyébként meg az ő topikja.
  • Zero 7th
    #109
    Tudom, és nem csodálkozom. :)