Védõoltások
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
pusztán a kedvedért ismét átolvastam azt az egész szart amit egészségügyi törvénynek hívnak. és MEGKÉRNÉLEK ARRA, hogy a gyengébbek kedvéért, amibe elõzõek alapján már belesorolom magam, légyszives mutass már rá arra a pontra, ahol le van írva hogy magyarországon KÖTELEZÕEK a védõoltások. tényleg kiváncsi vagyok rá. ugyanis iylet nyomokban (sem)találtam a törvény szövegében, de ott is mintegy kereszthivatkozásként önmagára utalva. copyzd be légyzives
mivel gyönyörúen lepocskondiáztuk egymást ezügyben,hogy kultúráltan tegyünk pontot ennek az elméleti vitának a végére. az eldöntendõ kérdés az, hogy az jelenlegi módosítás elõtt érvényben lévõ törvény elõírta e TÖRVÉNYI SZINTEN a védõoltások beadását, vagy azt miniszteri szabályozásba sorolta, aki viszont rendeleteket hoz, ami viszont ellentétes egy uniós törvénnyel, tehát a jog szerint érvénytelen, felülvizsgálatra és módosításra szorul(t volna)
gyakorlatilag úgyis erõalapon kormányoznak, és továbbra is marad kötelezõ a védõoltás magyarországon, és igen, azért hogy lehetõleg nyugdíjbavonulás után nem sokkal feldobja mindenki a pacskert...
amit én látok az, hogy az egészségügyi törvény 2 paragrafusa hivatkozik a kötelezõ védõoltásokra, amit miniszteri rendelet szabályoz. egy miniszteri rendelet pedig nem lehet ellentétes a felettes törvényekkel. namármost az egészségügyi törvény meglátásom szerint (+sokak) nem tartalmaz utalást arra, hogy kötelezõ lenne az életkorhoz kötött védõoltás magyarországon, amivel viszont ellentétes a törvényben leírt alapelvekkel a rendeletben leírtak az a
Az emberi méltósághoz való jog, A kapcsolattartás joga, A gyógyintézet elhagyásának joga, A tájékoztatáshoz való jog, Az önrendelkezéshez való jog !, Az ellátás visszautasításának joga !, -val
a 18/1998. (VI. 3.) NM rendelet ugyan részletesen tartalmazza az eljárási folyamatot, de a 1997. évi CLIV. törvény az egészségügyrõl ami az alapját képzni - nem
(AZ ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT MÓDSZERTANI LEVELE a 2013.évi védõoltásokról)
vagyis értelmezhetetlen, hogy ha a törvény nem tartalmaz a védõoltásokról szóló egyértelmú kijelentést, hanem annak szabályozását a minisztérium (NM) hatáskörébe rendeli, akkor a vonatkozó érvényben lévõ szabályok hogyan lehetnek még mostanáig ellentétesek egy európai uniós állásfoglalással, ami egyúttal törvényi erejú
6. Cím
Járványügy
Védõoltások
57. § (1) A védõoltás célja a fertõzõ betegségekkel szembeni aktív, illetve passzív védettség kialakítása.
(2)123 A miniszter rendeletben határozza meg azokat a fertõzõ betegségeket, amelyek esetében blablablabla....
mivel uniós tagok vagyunk lassan egy évtizede, ezért a jogharmonizáció keretein belül már meg kellett volna tenni a szükséges törvénymódosításokat ebben a témában is, amire mint említettem nem volt szükség, mert a TÖRVÉNY nem tartalmazza a kötelezõ védõoltásokat, hanem miniszteri hatáskörbe rendeli annak részletes szabályozását. a miniszteri rendelet írja elõ az oltások életkorhoz történõ kötelezõvé tételét, ami viszont ellentétes az unió által meghatározott alapelvvel, amit elõzõleg beraktam
mivel csináltam mást is közben, így elsõre visszaolvasva van bene némi fogalmi zavar az ismétlések okán, de fél háromkor már nincs kedvem javítani, a lényeg benne van. kap egy csillagos ötöst aki bekopizva megmutatja nekem mint kis lükének hogy hol van a törvényben hogy kötelezõ lenne a védõoltás magyarországon. hogy egy miniszteri rendelet mit tartalmaz az le van fosva, az már az alaptörvénnyel is ellentétes, nade ezt most akkor gyorsan módosították is hogy jogilag is indokolható legyen a kötelezhõ védõoltások adása, mert nagyon kilógott a lóláb
Mivel az oltás megtagadásával nem csak a saját (vagy gyermeked) egészségét veszélyezteted, hanem a környezetedben élõkét is, nem valószínû, hogy kilehet játszani. Nem sokan akarnak újra járványokban megdögleni néhány hozzád hasonló idióta miatt.
"Az ismerõseim vagy agyaggal kiszivatták, vagy homeopátiával kivezettették a mérgezõ oltásokat, de elkerülni egyik sem tudta."
... ... áh mindegy.
azért jó lenne tudni, a gyakorlatban hogyan lehetne elkerülni a bírságot is
hallottam valamit, hogy ha valamilyen valláshoz tartozónak nevezed magad, akkor megtagadhatod az oltás beadatását, anélkül, hogy megbírságolnának.
de konkrétumot nem tudok, lehet, hogy csak legenda.
Az ismerõseim vagy agyaggal kiszivatták, vagy homeopátiával kivezettették a mérgezõ oltásokat, de elkerülni egyik sem tudta.
pedig van köztük olyan is, aki a védõnõt sem engedi be a házába, ne egrecírozza már, szerencsétlen gyerekét
szóval õ rendesen körbejárta a témát, jogszabályilag
A hiedelmeid teremtik a valóságodat. - Seth
Huh! Ezt kár volt, mert a sok hülye agyatlan még igaznak veszi.
practitioner of the forbidden arts of death Instant no-button: http://www.nooooooooooooooo.com/
2.) nem olvastam el semmit itt lentebb, mert már ölitek 1mást, ahogy illik, majd vmikor elolvasom
3.) elolvasod, megérted és átgondolod: Alap szaporodási ráta. Érthetõ, miért elég kb.65-70%-át leoltani a népnek influenzakor...
4.) Én jobban szeretem az olyan világot, ahol a sok fertõzõ ember idõben be van oltogatva, mint azt, ha felszállok egy távolsági buszra és buggyanó gennyet köhög rám a mellettem ülõ.
5.) Akik azt hiszik, h ezzel juttatják be a chipet, azoknak csak annyit, h nem chipet kapnak, hanem nanorobot alkatrészeket, amik majd a HAARP-al lesznek aktiválva és szépen beállítja a Világkormány a hõn áhított 500 milliós létszámot. A többiekbõl - szorri gujsz - csokispudingot csinálnak a kis robotkák. Kell a kajcsi a kiválasztottaknak. :)
*Zsebszámológépet keresek!* Ha van eladó CASIO, Hewlett-Packard, Texas Instruments számológéped, küldj privát üzenetet! Programozható típusok el?nyben! Ócskaságok, hibásak is érdekelnek!
Forrás?
Muhaha, meg ahogy te azt elképzelted.
"megkeresem a statisztikát errõl, csak a rengeteg anyagom között hirtelen nem találom"
Huhúúú, már csak úgy rázódom...
Ha esetleg az lesz a statisztika fejlécében, hogy influenza, akkor az a minimum, hogy térden csúszva jelentkezz önként, hogy le akarsz szopni.
"-igen, én sem voltam korrekt amikor ezt írtam,"
Júj, ennyire azért ne erõsen rázz!
"de elsõsorban a nyugat európai országokra céloztam ezzel. a keleti blokk le van fosva"
Ja, mert mi is oda tartozunk, tehát ez lényegtelen. Logikus, persze.
Na meg nyilván, az az ország, amit lehazudsz, az nyilván nem számít...
Maradjunk annyiban, hogy itt is torokra vetted a faszt.
Azon a retardáltságon meg már nem is akadok fenn, hogy egyik mondatban közlöd, hogy csak itt kötelezõ (ami nem igaz), a következõben meg azt, hogy MÉG ITT SEM. Igen, rettentõen összeszedettek a gondolataid, és azt szépen fel tudod fûzni egy logikai láncba, ezt egyértelmûen látjuk. (Nem.)
Az meg már csak hab a tortán, ahogy azt elképzeled, hogy valami nem törvény, DE MINDENKI ÚGY CSINÁL, mintha az lenne. Ez már olyan szintû kreténség, hogy az számomra hihetetlen.
Na és akkor a jog... Hogy miért nem lep meg, hogy ehhez is hülye vagy, mint a segg?
Ha nem most látnál elõször nyitva törvénykönyvet, akkor tisztában lennél vele, hogy egy rakás törvény úgy mûködik, hogy az alapokat lefekteti, a részleteket meg kormányrendeletre vagy miniszteri rendeletre, vagy önkormányzati rendeletre bízza. Ez azért van, hogy ne a kurvanagy igényû (sokszor többséges, vagy kétharmados) törvényt kelljen módosítgatni az olyan részletek ügyében, ami akár évente változhat.
Retardáltra fordítva:
A törvény elõír kötelezõ védõoltásokat. Azt, hogy konkrétan MI ELLEN kell oltást beadni, azt a hatályos miniszteri rendelet mondja meg.
De a törvény egyértelmûen kimondja, hogy vannak életkorhoz kötött kötelezõ védõoltások. Ott van feketén-fehéren, csak te picsára hülye vagy a joghoz.
Továbbá az önrendelkezés joga érdemben csak a foglalkozáshoz kötött, és a külföldi utazás alkalmával kötelezõ védõoltások esetében áll fenn, mert -ha ez esetleg meglepne- a gyerekeknek nincsen önrendelkezési joguk 18 éves korukig. Úgyhogy nekik sajnos az életkorhoz kötött védõoltások gecire kötelezõek.
Hívd nyugodtan Ricsit, pont ugyanazt a kreténséget sikerült lemûvelned, amit õ is szokott. Kezet is foghatsz vele, pont ugyanolyan retardáltak vagytok, sikerült kemény munkával a szintjére süllyedned.
Nem értesz hozzá, tényszerûen tévedsz, de kibaszott nagy arccal osztod a faszságot.
"ahol nincs adat :"
EBBEN a statisztikában nincs adat, te nyomorult! Az nem azt jelenti, hogy nem is létezik, baszd már szíven!
Azért ezt linkeltem, mert ezt találtam meg elõször, és már ebbõl is látszik, hogy hazudsz, amikor azt állítod, hogy csak Magyarországon kötelezõ.
"látok némi összefüggést...."
Ja, mert egy paranoid kretén vagy, te még egy szabásminta és a fénysebesség közé is képes vagy összefüggést látni, úgyhogy ez olyan gecire nem meglepõ.
Hogy a devizahitel hogyan érv védõoltás témában, azt csak te tudhatod...
"valóban jó lenne úgy nyilatkozni egy témában, hogy annak a hátterérõl van némi fogalmad. mert az oltásokat nem a járványok elkerülése miatt adják. és a magyar lakosság kipusztítása elsõdleges cél"
Igen, és mindezt a gyíkemberek irányítják, akik a negatív érzelmeinken élõsködnek.
Na menj a picsába, te ostoba pöcs!
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM
Mintha az analfabéta arról vitatkozna, hogy az O betû miért kerek és miért nem szögletes.
Az ilyenek miért nem döglenek meg saját maguktól?
\"Schnaps im Kopf, du holde Braut Steck Bratwurst in dein Sauerkraut\"
és társaik
legközelebb vigyázok erre, ne lehessen belekötni. most csak guglival kerestem, a másik gépemen vannak a mentett anyagaim
no, amúgy lehet kissé erõs voltam, izgatottan várom zéró úr reagálását
híradót remélem nézitek. épp most van errõl szó
POntosan milyen oktatás van a kezükben? És szerinted kinek kéne oktatni? A sarki füvesembernek, akinek sanszosan még a 8 elemi is alig van meg? Vagy oktassuk Jézus kézrátétes meséjét?
ahhoz képest évtizedekig úgy relkámozták, hogy a szörnyú rák egyetlen lehetséges gyógymódja, és ha az se segít akkor amúgy is bizonyosan meghalt volna a beteg.
rák (betegség) egészséges szervezetben ki sem alakulhat, természetesen a magas dózisú vegyi vagy nulkeáris behatás bárkit megbetegít vagy megöl
a betegség az egészség hiánya, mivel üzleti jelleggel profitorientált lett az orvoslás, ezért átalában véve az egészségügynek nem érdeke hogy egészséges társadalomban tevékenykedjen és csak az elkerülhetetlen és szükséges rosszat próbálja gyógyítani, hanem egy begeg és fogyasztói társadalom létrehozása a célja
vajon tudtad-e, hogy bárki készíthet weblapot, nincs semmiféle elme kontrol? Akár elmebetegek számára is nyitott a virtuális tér...Az már kizárólag a Te szûrõdön múlik -már ha van ilyen egyáltalán-, hogy képes vagy-e a szelekcióra infomrmáció, és annak látszó betûhalmaz között. Esetedben, erre még gyûrni kéne kicsit!
és EMELETT UGYANAKKOR jelen van egy olyasfajta törekvés, ami a népességszabályozás NWO által kigondolt módját hivatott elõsegíteni
ezt aki nem fogja fel az nem ért meg semmit. nem az orvostudománnyal van a baj, hanem olyan részterületeivel, mint a szándékos tömeg félretájékoztatás (pl: koleszterin, só és zsír használata étkezéshez, ipari múanyag élelmiszerek elfogadott határértékei, rák, AIDS, és VÉDÕOLTÁSOK STB.)
mivel az oktatási rendszer is a kezükben van túlnyomó részt, így olyan sztereotípiákat, féligazságokat vagy hazugságokat ültetnek el az egészségügyben dolgozók között, ami persze átterjed a társadalom többi részére is, ami nem az emberi élet és életminõség mellett, hanem ellen dolgozik _!
és persze rá lehet fogni késõbb hogy a "tudomány akkori állása szerint..."
felelõsség ledobva, én meg persze egy sg-s megmondóember vagyok...
Akik pedig vevõk az ilyesmire, azoknak azt is bármikor beadom, hogy a Föld piramis alakú...
http://blog.xfree.hu/myblog.tvn?n=ak-78&pid=38041&blog_cim=A%20magyar%20jogforr%E1si%20rendszer
és hát fentiek miatt mivel a neten túl köztudottá vált hogy ez az egész egy átverés, ezért gyorsan léptek cion bölcsei, és meghozták legutóbb ezt :
http://www.medicalonline.hu/eu_gazdasag/cikk/modosulnak_a_kotelezo_vedooltasok_beadasanak_szabalyai
és még néhány érdekesség :
http://magyarnarancs.hu/belpol/ujabb_vedooltasugyek_magyarorszagon_-_meg_elvezne_is-68804
http://ataszjelenti.blog.hu/2012/04/02/kell_e_kotelezo_vedooltas_es_fel_lehet_tenni_ezt_a_kerdest
http://antalvali.com/hirek/vedooltas_igen_vagy_nem
legjobb és kötelezõ :
http://bekenagykovet.hu/okesz6.html
"statisztikailag bizonyított ! hogy semmilyen elõnyös hatása nincs a védõoltást kapott embereknek a betegség kialakulásában/megelõzésében/legyõzésében azokhoz képest, akik nem kaptak oltást"
Ez szimplán hazugság. - az, mármint TE HAZUDSZ. megkeresem a statisztikát errõl, csak a rengeteg anyagom között hirtelen nem találom. szóval addig maradjunk a döntetlenben ennél a napirendi pontnál
"egész európában KIZÁRÓLAG magyarországon kötelezõ a védõoltás beadása/beadatása"
Hazugság, jellemzõen a keleti blokk országaiban kötelezõ. Jobban is a járványügyi helyzet ezekben az országokban. -igen, én sem voltam korrekt amikor ezt írtam, de elsõsorban a nyugat európai országokra céloztam ezzel. a keleti blokk le van fosva, menj át az NWO topicba, a 60980-on találsz egy linket, nézd meg. korábban hasonló leleplezés volt az AIDS-rõl is. ott majd megértheted hogy miért van úgy ahogy
lássuk :
ahol biztosan nem kell :
Ausztria, Dánia, Észtország, Finország, Németország, Luxemburg, Hollandia, Spanyolország, Svájc, Egyesült Királyság
mondjuk már a 2000-es évek elõtt is elég nyilvánvaló volt hogy katonai fejlszetésú és felhasználású vírusról van szó, de még így is alig ölt meg embereket a várt eredményhez képest. linkje most nincs meg, de ügyi vagy te, kutakodjál kicsit
ahol kell :
Belgium, Franciaország, Magyarország, Olaszország, Csehország,
ahol nincs adat :
Görögország,írország,norvégia,lengyelország,Portugália,Románia,Szlovákia, Szlovénia, Svédország. ezekbõl a görög, ír, norvég, svéd, portugál nem kötelezõ, többit nem tudom biztosan
látok némi összefüggést....
"NINCS ILYEN TÖRVÉNY ami kötelezõvé tenné,"
Hazugság, az 1997. évi CLIV. törvény az egészségügyrõl rendelkezik róla.
http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=99700154.TV
remélem bemelegedtél, mert a lényeg most jön :
te kis tudatlan butuci, legszivesebben most megsimiznélek, hogy így elárultad hogy mekkora egy balfasz vagy jogból. ezentúl remélhetõleg mások is ennek megfelelõen fogják komolyan venni amit gagyogsz néha. szólok majd richard donkeys kollegának hogy jöhet át szapulni téged.
ha van magyarországon egy jelenleg is hatályos 1997-ben alkotott törvény, amelynek a 6. cím védõoltások menüpont alatt került meghatározásra az alábbiak szerint :
Védõoltások
57. § (1) A védõoltás célja a fertõzõ betegségekkel szembeni aktív, illetve passzív védettség kialakítása.
(2)123 A miniszter rendeletben !!!!!!!!!!!!!! határozza meg azokat a fertõzõ betegségeket, amelyek esetében
a) életkorhoz kötötten,
b) megbetegedési veszély esetén, illetõleg
c) külföldre történõ kiutazás esetén a kiutazó költségén
kötelezõ védõoltás elrendelésének van helye.124
(3)125 A miniszter egyes munkakörökben való foglalkoztatás feltételeként a munkáltató költségére védõoltási kötelezettséget írhat elõ.126
akkor az nem lehet ellentétes egy 2002. évi VI. törvény
az Európa Tanácsnak az emberi lény emberi jogainak ....papparappa...-val
angolul tudsz ?
Chapter II
CONSENT
Article 5
General rule
An intervention in the health field may only be carried out after the person concerned has given free and informed consent to it.
This person shall beforehand be given appropriate information as to the purpose and nature of the intervention as well as on is consequences and risks.
The person concerned may freely withdraw consent at any time. !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
fordítsam esetleg GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT ?
tehát már nincs hatályban, mert ellentmond egy feljebb való törvénynek (mo. az unió tagja, errõl tudsz ? )
az más kérdés, ahogy a devizahitelek esetében még mindig megy a szófosás a tévében, hogy hát a bankok vesztesége!!! :) , a bankszektor bedõlése !!!!!! :) meg a szerzõdés szerint vállalt kötelezettség %!!!!!! :) meg hasonlók...
valójában arról a 3.000 milliárdnyi extraprofitról szól a mellébeszélés meg az idõhúzás, hogy mégis mire lehetne ráfogni hogy mégiscsak fizessék már be a hitelfelvevõk a sosem létezett devizahitelük után a megemelkedett törlesztõkeg végig, amirõl ugye már 80-as IQ felett bárki tudhatja hogy ez nem devizahitelszerzõdés volt, hanem forint kölcsönszerzõdés, soha nemlátott devizát, hanem devizaalap-elszámolású (valójában ilyen nem is létezhetne), pénzügyi termék sem volt soha mert a lakossági kölcsön esetében ilyen sem létezhet, mert a bank egy (pénzügyi) szolgáltató cég minden esetben, nade azért csak még mindig ennyi év után is megy a mainstream médiában a gennyes hazudozás (kivéve echo tv)
ugyanez a helyzet a védõoltásokkal is, és te meg - szegény david icke lepocskondiázása után szabadon - Ócsai Lajos seggébõl kifosott szarságokat hinted itt mint valami tudományos okosságot.
valóban jó lenne úgy nyilatkozni egy témában, hogy annak a hátterérõl van némi fogalmad. mert az oltásokat nem a járványok elkerülése miatt adják. és a magyar lakosság kipusztítása elsõdleges cél
Azoknak az oltásoknak a hatásossága tényleg elég rossz, de ez már megint a fától az erdõt tipikus esete. Az oltás kérdésében pont kurvára nem a szezonális influenza elleni oltás a mérvadó.
Csak hát ha a hülyék ebbe tudnak belekötni, akkor ebbe kötnek bele.
Eszednél vagy Te ember?
[merlinw.org]
Aha...
A himlõ meg véletlenül tünt el mi...? Soroljam még azon betegségeket, amiben még 70-100 évvel ezelõtt is a generációk 10-20%-a megpusztult vagy menyomroított? Tudod, az USA egykori elnöke is olyan betegségtõl bénult le gyakorilatilag, amire ma védõoltás van?
Soroljam azon gyakori betegségeket ami 100 éve gyakori volt, ma meg hírét sem ismerik?
A posztod további része is téves vagy szimplán hazugság.
Öcsém, te annyiar sötét vagy, hogy arra szavak nincsenek... Nem is értem, hogy miért nem húzol el a rákba az ilyen hülyeségeiddel már.
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM
Még ha semmit sem tudsz a témáról, amihez hozzászólnak, biztos lehetsz benne, hogy a legidiótább, legfelszínesebb, legfaszabb végén fogják meg a dolgot mindig, és elég csak a homlokegyenest ellenkezõjét feltételezni, mint amit mondanak, és már közel is jársz az igazsághoz.
:)
\"Schnaps im Kopf, du holde Braut Steck Bratwurst in dein Sauerkraut\"
tudom hogy sokan pont ebbõl gazdakodnak meg de konkrétan leszarom ha én pont e miatt élek
\"Schnaps im Kopf, du holde Braut Steck Bratwurst in dein Sauerkraut\"
De ha betegek azért elmennek az orvoshoz ne félj. :)
persze az egész orvostudomány csak lehúzás meg kamu (not)
\"Schnaps im Kopf, du holde Braut Steck Bratwurst in dein Sauerkraut\"
Ez szimplán hazugság.
A szezonális influenzára lehet igaz, ahol viszont nem a vakcina hatásossága az elsõdleges szempont, hanem hogy egyáltalán eltalálták-e elõre a tippjükkel, hogy melyik influenzavírus okoz majd járványt. Ha nem az lesz járványos, amire oltottak, akkor nyilván idióta balfasz dolog eredményt várni a vakcinától.
"egész európában KIZÁRÓLAG magyarországon kötelezõ a védõoltás beadása/beadatása"
Hazugság, jellemzõen a keleti blokk országaiban kötelezõ. Jobban is a járványügyi helyzet ezekben az országokban.
Ez egy másik statisztika, de az ebbõl is faszán látszik, hogy nem csak Mo.-n kötelezõ:
http://www.ketezeregy.hu/oltas/olteutab.html
"NINCS ILYEN TÖRVÉNY ami kötelezõvé tenné,"
Hazugság, az 1997. évi CLIV. törvény az egészségügyrõl rendelkezik róla.
http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=99700154.TV
Látod, ez a probléma veled, hogy kritika nélkül benyalod az összes szart, amit eléd fosnak, és még a saját szemednek sem hiszel. Közlöd, hogy nincs róla törvény, csak kormányrendelet, aztán LINKELED A TÖRVÉNYT. Ezt mégis hogy a faszba gondoltad?
Komolyan kérdezem, ezek után hogy várod, hogy ne nézzünk egy igazi, zsigeri idiótának?
Már megint csak felszín kapargatásáig, az idióták seggbõl elõrántott ostobaságaiig jutsz, aztán ezzel meg is elégszel, benyeled a szart, aztán beletelepszel a fasz álláspont legközepébe, és véded.
Mert a korrekt és részletes végigjárása a témának neked túl fárasztó és idõigényes, meg még gondolkodni is kéne hozzá, nem készen kapod, sõt, még csak nem is érted.
Hát lelked rajta, de akkor most tudd, hogy megint sikerült hülyét csinálnod magadból.
viszont
statisztikailag bizonyított ! hogy semmilyen elõnyös hatása nincs a védõoltást kapott embereknek a betegség kialakulásában/megelõzésében/legyõzésében azokhoz képest, akik nem kaptak oltást
egész európában KIZÁRÓLAG magyarországon kötelezõ a védõoltás beadása/beadatása. valójában itt sem, csak hazudik a kormány, az ANTSZ és minden illetékes hatóság is. NINCS ILYEN TÖRVÉNY ami kötelezõvé tenné, hanem választható. kormányrendelet van ami szankcionálja az oltás megtagadását, de az meg nem törvény.
remélem érted a különbséget. eljárást lehet indítani, de kizárólag a bíróság lenne hivatott kötelezni az érintett felet (jelen esetben a gyermekkorú személyt, illetve rajta keresztül a szülõket vagy a felügyeleti jogkört gyakorlót) az oltás beadásának a túrésére. volt is ilyen per, és a bíróság kimondta, hogy kényszerintézkedéssel az oltás nem beadható. bírságot viszont kiszabtak
http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A0200006.TV
http://hungarianrealnews.com/news.php?readmore=364
és végszóként, nem létezik olyan hogy VÉDÕoltás. az egész egy kamu
Pl azok a szerencsétlenek, akiknek autista lett a gyerekük. Teljesen biztos, hogy oltás nélkül is az lett volna*, de bûnbakot keresni KELL.
*tekintve, hogy ezt az egész oltás-autizmus kapcsolatot egy orvos a per kedvéért hamisította, több esetben úgy, hogy az autizmus jelei az oltás beadása elõtt már jelentkeztek
A baj nem azokkal van, akik tényleg lelkileg összetörtek, és próbálnak valami kapaszkodót keresni.
A baj azokkal van, akiknek semmi ilyen bajuk nincs, és mégis hülyék.
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM